"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2017. február 10., péntek

Minden jó, bár rossz a vége

Harmadik hét edzés nélkül.
Nem bírom tovább. Az intenzív testmozgás erősen addiktív dolog.
Nagyon ajánlom a lábujjamnak, hogy a hétvége alatt forrjon össze, mert utána véget vetek a regenerációs fázisnak.

Azt meg még nem is meséltem, hogy három héttel és két nappal ezelőtt, életemben először elmentem pedikűröshöz. Csodálkozott kicsit, hogy miért negyvenhét évesen szánja rá magát valaki a "pediztetésre", de felvilágosítottam, hogy mezítláb harcművészkedünk, és szeretném, ha szép lenne a mezítlábam. Mindent meg is tett az ügy érdekében, ezért másnap végre azzal a tudattal léptem a tatamira, hogy a lábam kifogástalan állapotban van. Ez a kifogástalan állapot még pontosan másfél óráig tartott, mivel ugye az edzés végén eltört a jobb nagylábujjam.

2017. február 4., szombat

Hát így

Az valami rettenetes, hogy már két hete nem voltam edzésen, de sajnos az nem olyan dolog amit lehetne óvatosan, lábujj nélkül csinálni, sőt már eleve a tatamira sem bírnék fellépni, mert attól behajlana az ujjam, és úgy egyelőre kurvára fáj. Tehát csak lovazni járok (ja meg dolgozni), de a nagy hidegben két-háromórás terepnél hosszabbat nemigen mentem, így is mindig átfagytam, még szőrén is, pedig olyankor jól melegít a paci. Viszont újra felfedeztem a fürdést, mármint kádban, legutóbb gyerekkoromban ücsörögtem benne ennyit, de a téli terepezések után egyszerűen csodás. Na szóval ilyesmik történnek velem mostanság - vagyis semmi érdekes -, és persze a mindennapi gyomorgörcs valamelyik utódom miatt, még szerencse, hogy többen vannak, így amikor épp az egyik viselkedésén frusztrálódva arra gondolok, nem lett volna szabad gyereket szülnöm, mert nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan vagyok anyának, hiszen a jelek szerint semmi jót nem örökölt tőlem, a nevelését meg egy az egyben elbasztam... de akkor egy másiknak a kedvessége, humora, intelligenciája megmelegíti a szívemet, hisz lám, mennyire értékes ember... és egyiket is, másikat is annyira szeretem, hogy teljesen kikészít az önvád, amiért nem tudtam egy boldogabb, sikeresebb, könnyebb úton elindítani őket.

2017. január 20., péntek

Már nem nevetek

Eredetileg a bejegyzés ennyi lett volna:
A Családfő hazaérkezett négy napos céges útjáról, és eltörte a nagylábujjamat.

De ez egyrészt igazságtalan lenne vele szemben, mert természetesen nem készakarva nyomorított meg, hanem edzésen véletlenül belehúzta a térdét a rúgásomba, másrészt csak az első órában bírtam röhögni a dolgon, utána egyre kevésbé, és amikor hajnali háromkor még mindig nem tudtam elaludni a fájdalom miatt, már egyáltalán nem éreztem viccesnek a dolgot. Éjjeli szenvedésemet fokozta, hogy kitöltöttem egy online személyiségtesztet, ami szörnyű meglepetéssel szolgált: az értékelésben az olvasásra ajánlott honlapok között szerepelt Oravecz Nóra blogja...

2017. január 3., kedd

Népi gyógyászat

Kiderült, hogy a meghűléses betegség miatt végóráit élő, folyton sóhajtozó férfiembernél van rosszabb: aki egész nap fokhagymával és savanyúkáposztával kúrálja magát.

(Apróhirdetés rovatom következik: Légfrissítőt vennék nagy tételben, vagy albérletet keresek rövid távra.)

2017. január 1., vasárnap

Kerítés

Készül.

Nagyfiú háncsol

És a beállított oszlopok...

... futnak tova a birtok határán

2016. december 26., hétfő

Karácsony

Mondják, ez a legveszélyesebb időszak az évben, mert mindenki csodára vár, családi boldogságra, békére, szeretetre, arra, hogy átmelegítse a lelkét az ünnep, aztán megesik, hogy semmi sem úgy történik, ahogy terveztük, elmarad amire számítottunk, és ez valami örömtelen, sötét szakadékba taszítja az embert, amiből nehéz kikecmeregni.
Úgy gondoltam, kevéssel is beérném: egyetlen napig legyenek kedvesek egymáshoz azok, akiket szeretek. Tudom, önáltatás az egész, de kell néha egy kis illúzió, hogy tovább tudjuk küzdeni a hétköznapokat, és erősek lehessünk akkor is, amikor mardos a kétségbeesés. Olyan ez, mint a párnácska, amit meg kell dörzsölni és órákig melegíti a kezünket a kesztyűben.
Jó lett volna legalább egy napig hinni, hogy van családom, hogy EGY családom van, ellentétekkel és konfliktusokkal, fájdalmakkal, bosszúságokkal, sértettségekkel teli, de mégiscsak egy család, amit eltéphetetlen szálakkal összeköt vér és szeretet. Annyi évig reméltem, hogy a házat, ami rám omlott, vagy amit leromboltam, mert nem láttam más kiutat, majd újra tudom építeni. Girbegurba falakkal, de lesz rajta tető. Nagyon igyekeztem, majd beledöglöttem. De most karácsonykor láttam, hogy ülünk az ünnepi asztalnál, és esik ránk az a kurva ónos eső.

2016. december 11., vasárnap

Negatív skála

Az anyai érzelmek skálája rendkívül széles, sajnos nálam egy ideje leginkább a jeges rémülettől a gyilkos haragon és mély csalódottságon át a teljes elkeseredésig terjed.

2016. december 8., csütörtök

A testmozgás népszerűsítése

Ebben a témában most némiképp ellentmondásos közlendőim vannak: egyrészt, mielőtt elkezdtem jitsuzni, fel sem tűnt, mennyi ízület van egy emberben, most már tudom, mert AZ ÖSSZES FÁJ. A másik, amikor felhívtak az oviból, hogy vigyem haza a gyereket, mert megsérült a GYÓGYTORNÁN.

2016. november 30., szerda

Kerítés

Megérkezett a fa a kerítésoszlopoknak. Igen, erre a természetes reakció a bazmegezkurvasok.


2016. november 26., szombat

Akár macaron is lehetne

Az egyik legszebb szülinapi ajándékomat, amit a Nagylány készített, előző este Kajla megkóstolta.
Később elmondták neki, hogy ez nem süti, hanem FÜRDŐSÓ.
Amúgy levendula illata van...
(Megjegyzem, evett már tévedésből olyan pici szappant is, amit a plázában tálcán osztogatnak.)

2016. november 24., csütörtök

Nem panaszképpen mondom, sőt

Az idei szülinapom legemlékezetesebb eseménye, hogy a Családfő nagyon durva bulival ünnepelt, habár NÉLKÜLEM.
Ugyanis - természetesen teljesen más okból - céges vacsin volt tegnap, ahonnan csak valamikor hajnalban tért haza. Én viszont szülinaposként ma tizenkét órát töltöttem a munkahelyemen, ahol egy kiflit vacsoráztam.
A párhuzam szerintem rendkívül mókás, amit csak fokoz, hogy nem én vagyok most halál másnapos.

2016. november 18., péntek

Miért kezdjünk idős korban jitsuzni?

0. Miután rendszeresen szarrá izzadjuk magunkat, egy kis hőhullám meg sem kottyan.
1. Röhejesek vagyunk az edzésen. De ezen felül kell emelkedni. Ha sikerül, máris keményebbek lettünk.
2. Össze-vissza fogjuk törni magunkat és negyven fölött már nagyon-nagyon lassan regenerálódunk, folyton mindenünk fáj majd. De ezen felül kell emelkedni. Ha sikerül, még keményebbek leszünk.
3. Kiderül, hogy se erőnk, se hajlékonyságunk. De ezen felül kell emelkedni, és mindig egy kicsivel jobban bírjuk. Kőkeménység.

(Megjegyzés: Azért az különösen groteszk, amikor egy ötgyermekes családanya egy tíz év körüli kisfiúval küzd a tatamin, végül leszorítja és fojtogatja. Mondom, kőkeménység.)


2016. november 12., szombat

Hát ez szar ötlet volt

Kedves Negyven Fölötti Anyatársaim!

Okulásotokra megosztom veletek a tegnap estém TAPASZTALATAIT.
1. Nem szeretem az underground hiphopot.
2. Nehezen vegyülök egy underground hiphop koncert közönségével.
3. Sötétben nem ismerem fel a fiaimat egy underground hiphop koncert tömegében.

Összegezve: Ha esetleg valamikor felmerül bennetek, hogy egy szórakozóhelyen nézzetek a körmére a gyermekeiteknek, tartsátok szem előtt, hogy a magánnyomozó az egy szakma, valamint, hogy ugyan sosem késő hülyét csinálni magatokból, de akkor legalább legyen értelme.