"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2017. március 6., hétfő

Elvem a gyakorlatban

Na szóval onnan folytatom, amit nemrég írtam, hogy a betegségek ellen aktivitással küzdök, mert az felgyorsítja a kórok lefolyását, eltereli a figyelmet a rossz közérzetről és a felszabaduló endorfinoktól még boldog is lesz az ember, ami szintén segíti a gyógyulást. Orvoshoz viszont nem járok (kivéve persze a fogorvost és a nőgyógyászt), vírusra úgysem ír fel semmit, viszont a váróteremben simán össze lehet szedni még háromfajta nyavalyát, és erre kár fél napot vesztegetni. A szervezetünknek fantasztikus öngyógyító képessége van, csak ki kell várni, amíg teszi a dolgát. Természetesen ezt az elvet kizárólag saját magamra alkalmazom, a gyerekeket minden komolyabbnak tűnő betegségnél elvittem orvoshoz.
Most pedig elmesélem, hogyan történt ez most a gyakorlatban. A múlt szerdán kezdtem köhögni, megfájdult a fejem, délutánra már elég pocsékul éreztem magam. Vettem be fájdalomcsillapítót és elmentem edzésre. Ott, életemben először, kipróbáltam a deszkatörést, ami nagyon érdekes volt, mutatom (gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide).


Az ezután következő napokban szinte folyamatosan rázott a hideg a láztól, hasogatott a fülem és hányingerem volt, ennek ellenére dolgoztam, lovagoltam, sőt csütörtökön még edzésre is elmentem. Persze láz- és fájdalomcsillapítót szedtem, mert teljesen hülye azért nem vagyok. Bevallom, amikor pénteken hirtelen annyira zsibbadni kezdett a kezem, hogy a klaviatúrát sem bírtam nyomkodni a mutatóujjammal, kicsit megijedtem, mert a vérkeringési problémákkal még én sem merek szórakozni. "Szerencsére" éppen ügyeletes voltam, és mire este végeztem, már elmúlt a zsibbadás. Azért a hét végére körvonalazódott bennem, hogy vannak olyan agresszív vírusok, amelyek ellen talán mégis jobb az ágynyugalom, és a vasárnapi ügyeletes munka után már alig vártam, hogy este hazaérjek és végre pihenhessek. És akkor ez fogadott itthon (gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide).


Itt szeretném megjegyezni, hogy van olyan aktivitás, ami gyógyít, és van, ami NEM.
De már sokkal jobban vagyok.

2017. február 25., szombat

Újabb lakó a virtuális tanyán

A Családfő közölte, solymászkodni fog.

Rámutattam, hogy a munka, a tanyaépítés, a lovaglás, az íjászat és a jitsu mellett már nem tátonghat olyan nagy űr az életében. Megnyugtatott, hogy most csak belép a solymászegyesületbe, madarat majd később szerez. Erre felvetettem, hogy a céges útjai alatt vélhetően nekem kellene etetni és röptetni az állatot, noha az én gyermekkori álmaim közé nem tartozott a solymászkodás. Sebaj, mondta, majd megtanít, hogyan csináljam.

Míg tehát a való életben a tanyán még csupán félig kész kerítés, fák és gaz van, a virtuális tanyán már áram, kút, ház melléképülettel, lovak, kutyák, macskák, birkák, tyúkok, nyulak... és SÓLYOM.

2017. február 10., péntek

Minden jó, bár rossz a vége

Harmadik hét edzés nélkül.
Nem bírom tovább. Az intenzív testmozgás erősen addiktív dolog.
Nagyon ajánlom a lábujjamnak, hogy a hétvége alatt forrjon össze, mert utána véget vetek a regenerációs fázisnak.

Azt meg még nem is meséltem, hogy három héttel és két nappal ezelőtt, életemben először elmentem pedikűröshöz. Csodálkozott kicsit, hogy miért negyvenhét évesen szánja rá magát valaki a "pediztetésre", de felvilágosítottam, hogy mezítláb harcművészkedünk, és szeretném, ha szép lenne a mezítlábam. Mindent meg is tett az ügy érdekében, ezért másnap végre azzal a tudattal léptem a tatamira, hogy a lábam kifogástalan állapotban van. Ez a kifogástalan állapot még pontosan másfél óráig tartott, mivel ugye az edzés végén eltört a jobb nagylábujjam.

2017. február 4., szombat

Hát így

Az valami rettenetes, hogy már két hete nem voltam edzésen, de sajnos az nem olyan dolog amit lehetne óvatosan, lábujj nélkül csinálni, sőt már eleve a tatamira sem bírnék fellépni, mert attól behajlana az ujjam, és úgy egyelőre kurvára fáj. Tehát csak lovazni járok (ja meg dolgozni), de a nagy hidegben két-háromórás terepnél hosszabbat nemigen mentem, így is mindig átfagytam, még szőrén is, pedig olyankor jól melegít a paci. Viszont újra felfedeztem a fürdést, mármint kádban, legutóbb gyerekkoromban ücsörögtem benne ennyit, de a téli terepezések után egyszerűen csodás. Na szóval ilyesmik történnek velem mostanság - vagyis semmi érdekes -, és persze a mindennapi gyomorgörcs valamelyik utódom miatt, még szerencse, hogy többen vannak, így amikor épp az egyik viselkedésén frusztrálódva arra gondolok, nem lett volna szabad gyereket szülnöm, mert nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan vagyok anyának, hiszen a jelek szerint semmi jót nem örökölt tőlem, a nevelését meg egy az egyben elbasztam... de akkor egy másiknak a kedvessége, humora, intelligenciája megmelegíti a szívemet, hisz lám, mennyire értékes ember... és egyiket is, másikat is annyira szeretem, hogy teljesen kikészít az önvád, amiért nem tudtam egy boldogabb, sikeresebb, könnyebb úton elindítani őket.

2017. január 20., péntek

Már nem nevetek

Eredetileg a bejegyzés ennyi lett volna:
A Családfő hazaérkezett négy napos céges útjáról, és eltörte a nagylábujjamat.

De ez egyrészt igazságtalan lenne vele szemben, mert természetesen nem készakarva nyomorított meg, hanem edzésen véletlenül belehúzta a térdét a rúgásomba, másrészt csak az első órában bírtam röhögni a dolgon, utána egyre kevésbé, és amikor hajnali háromkor még mindig nem tudtam elaludni a fájdalom miatt, már egyáltalán nem éreztem viccesnek a dolgot. Éjjeli szenvedésemet fokozta, hogy kitöltöttem egy online személyiségtesztet, ami szörnyű meglepetéssel szolgált: az értékelésben az olvasásra ajánlott honlapok között szerepelt Oravecz Nóra blogja...

2017. január 3., kedd

Népi gyógyászat

Kiderült, hogy a meghűléses betegség miatt végóráit élő, folyton sóhajtozó férfiembernél van rosszabb: aki egész nap fokhagymával és savanyúkáposztával kúrálja magát.

(Apróhirdetés rovatom következik: Légfrissítőt vennék nagy tételben, vagy albérletet keresek rövid távra.)

2017. január 1., vasárnap

Kerítés

Készül.

Nagyfiú háncsol

És a beállított oszlopok...

... futnak tova a birtok határán

2016. december 26., hétfő

Karácsony

Mondják, ez a legveszélyesebb időszak az évben, mert mindenki csodára vár, családi boldogságra, békére, szeretetre, arra, hogy átmelegítse a lelkét az ünnep, aztán megesik, hogy semmi sem úgy történik, ahogy terveztük, elmarad amire számítottunk, és ez valami örömtelen, sötét szakadékba taszítja az embert, amiből nehéz kikecmeregni.
Úgy gondoltam, kevéssel is beérném: egyetlen napig legyenek kedvesek egymáshoz azok, akiket szeretek. Tudom, önáltatás az egész, de kell néha egy kis illúzió, hogy tovább tudjuk küzdeni a hétköznapokat, és erősek lehessünk akkor is, amikor mardos a kétségbeesés. Olyan ez, mint a párnácska, amit meg kell dörzsölni és órákig melegíti a kezünket a kesztyűben.
Jó lett volna legalább egy napig hinni, hogy van családom, hogy EGY családom van, ellentétekkel és konfliktusokkal, fájdalmakkal, bosszúságokkal, sértettségekkel teli, de mégiscsak egy család, amit eltéphetetlen szálakkal összeköt vér és szeretet. Annyi évig reméltem, hogy a házat, ami rám omlott, vagy amit leromboltam, mert nem láttam más kiutat, majd újra tudom építeni. Girbegurba falakkal, de lesz rajta tető. Nagyon igyekeztem, majd beledöglöttem. De most karácsonykor láttam, hogy ülünk az ünnepi asztalnál, és esik ránk az a kurva ónos eső.

2016. december 11., vasárnap

Negatív skála

Az anyai érzelmek skálája rendkívül széles, sajnos nálam egy ideje leginkább a jeges rémülettől a gyilkos haragon és mély csalódottságon át a teljes elkeseredésig terjed.

2016. december 8., csütörtök

A testmozgás népszerűsítése

Ebben a témában most némiképp ellentmondásos közlendőim vannak: egyrészt, mielőtt elkezdtem jitsuzni, fel sem tűnt, mennyi ízület van egy emberben, most már tudom, mert AZ ÖSSZES FÁJ. A másik, amikor felhívtak az oviból, hogy vigyem haza a gyereket, mert megsérült a GYÓGYTORNÁN.

2016. november 30., szerda

Kerítés

Megérkezett a fa a kerítésoszlopoknak. Igen, erre a természetes reakció a bazmegezkurvasok.


2016. november 26., szombat

Akár macaron is lehetne

Az egyik legszebb szülinapi ajándékomat, amit a Nagylány készített, előző este Kajla megkóstolta.
Később elmondták neki, hogy ez nem süti, hanem FÜRDŐSÓ.
Amúgy levendula illata van...
(Megjegyzem, evett már tévedésből olyan pici szappant is, amit a plázában tálcán osztogatnak.)

2016. november 24., csütörtök

Nem panaszképpen mondom, sőt

Az idei szülinapom legemlékezetesebb eseménye, hogy a Családfő nagyon durva bulival ünnepelt, habár NÉLKÜLEM.
Ugyanis - természetesen teljesen más okból - céges vacsin volt tegnap, ahonnan csak valamikor hajnalban tért haza. Én viszont szülinaposként ma tizenkét órát töltöttem a munkahelyemen, ahol egy kiflit vacsoráztam.
A párhuzam szerintem rendkívül mókás, amit csak fokoz, hogy nem én vagyok most halál másnapos.