"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. január 10., hétfő

Tanácsadás

Mindenféle gyerekem van. Nagyfiú, középső és kicsi, meg a nagylány, aki inkább még csak kislány, de ha a tizenegy hónaposhoz viszonyítjuk akkor nagy. Voltam egy-, két-, három- és négygyerekes anyuka, most ötgyerekes vagyok, de a nagy korkülönbség miatt olyan mintha ez a baba lenne az első. Összességében tehát öt van, de kettő az apjával él (bár sokat vannak velem), a maradék háromból egy kollégista, szóval a másodszülött fiú lett itthon a korelnök, meg ugye van a baba, ezért mintha kétgyerekes lennék... Egyszer, még négygyerekesként kiszámoltam, hány száz liter tejet termeltem és hány ezer kilométert gyalogoltam karomban a kicsikkel, de már elfelejtettem. És nem szeretek tanácsokat osztogatni. Meg kapni sem :)

Amikor legutóbb gyesen voltam, még nem lehetett blogolni. Hálistennek. Mert mit lehet csinálni egy tizenegy hónapos baba mellett. Írni például alig. Hacsak nem zárjuk be egy hangszigetelt szobába. Mert a tizenegy hónapos csak igen rövid ideig tudja elfoglalni magát bármivel, viszont elfoglaltságának nyomait tízszer annyi ideig tart eltüntetni – föld a virágcserépből, lábasok szétszórva, újságok széttépve stb. És miután végignézte amint rendet csinálunk utána, elkezd unatkozni. Ha pedig unatkozik akkor nyüszít. Amivel elég hatékonyan megzavarja a gondolatokat, vagyis gyakorlatilag totálisan lenullázza az ember agyát.

És terápiás céllal pont nem róla kellene írni, hanem bármi másról. De mindenben benne van a kis majom, fizikailag és képletesen is. Itt van például a védőnős dolog. Azt hihetnénk, a védőnő egy végtelenül türelmes és jószándékú segítő személy. Aztán kiderül, hogy rosszabb egykori gimnáziumi orosztanárnőnknél, akitől az egész iskola rettegett, hármasnál jobb jegyet nem kapott senki, és kétfelé állt a szeme, úgyhogy azt sem lehetett tudni, kire üvölt éppen. Szóval a védőnőt láthatólag nem az érdekli elsősorban, hogy a gyerek erős, egészséges, dundi, vidám és szopik mint egy éhes oroszlán, hanem hogy pontosan mikor mit mennyit evett, mikor merre meddig fordult, ült, állt, mikor milyen hangokat adott ki. Mert ezt ő dokumentálja. És a dokumentációban nyilván látszódnia kell, mennyire szakszerűen instruálja ő az anyukákat, tehát jaj neked, ha nem követed az előírásokat. Pedig mondhatnám, figyeljen ide, már négy példány túlélte az alomból, tök jól néznek ki, miért ezt nyuvasztanám meg. De inkább konfliktuskerülő magatartást tanusítva bólogatok, igen, lehet már egy kis csirkehúst aprítani a rántás nélkül készített főzelékébe... Minek felvilágosítani róla, hogy a gyerek – az anyatejen kívül – nagyjából azt eszi mint mi, szinte hathónapos kora óta, kezdetben megrágtam neki falatonként (pfúj??) mint dédnagyanyáink a turmixgép és a botmixer előtt. Ez így működik, a gyerek is működik, mindenki elégedett. A védőnő azonban faggatózik, gyanakszik, és módfelett zavarja, hogy nincsenek kérdéseim. A védőnőt tehát kerüljük. Teljesen nem lehet, mert kötelező havonta megmutatni neki a pockot, persze nem tudom mi történik, ha nem viszem, elővezetnek vagy mi? Amúgy csak heti két órát tölt az egészségházban, vagy hogy nevezik a főhadiszállásukat, egyébként „terepen van”. Ez azt jelentené, hogy családokat látogat. De mivel hozzánk csak egyetlen alkalommal jött – amikor hazahoztuk a babát a kórházból – havonta több száz újszülöttnek kellene lenni a kisvárosban, hogy kitöltsék a négy védőnő idejét a családlátogatások. Tulajdonképpen nem érdekel, hogy mit csinál egész héten, felőlem nyugodtan ott is maradhatna a terepen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.