"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. március 1., kedd

Féltés

Nem vagyok az a betegreaggódommagamagyerekmiattanya típus, sőt, néha úgy tűnhet, nem is érdekel, mi van a kölkökkel... Nem hajszolom őrületbe telefonhívásokkal a tanárt osztálykirándulás vagy táborozás közben, nem kerülök infarktusközeli állapotba amikor a lázmérő 37 fok fölötti értékeket mutat, nem rohanok hetente kétszer egy kis hazaival a kollégiumba, nem cirkálok kitárt karokkal a mászóka alatt hogy elkaphassam a zuhanó csemetét, és nem üldözöm egész nap domestosos kendővel a gonosz mikroorganizmusokat a lakásban.

A féltés hullámokban tör rám, váratlanul, összerántva a gyomrom és a szívem, leizzaszt és minden más gondolatot kiszorít az agyamból. ÚRISTEN MI LEHET VELÜK??? Sokszor ok nélkül. Mondjuk gyönyörű napsütésben sétálok, madárcsicser, méhzümm, virágill stb. (na jó ez nem most van) és akkor ÚRISTEN MI LEHET VELÜK??? Nem, nem érzem meg a bajt, ez az állítólag tipikusan női képesség tökéletesen hiányzik belőlem. Egyszerűen csak bepánikolok, többnyire egészen irracionális képek jelennek meg előttem, vagy éppen jövőbeli tragédiák... ÚRISTEN biztosan történik majd velük valami iszonyatos, az nem lehet hogy egyikkel se legyen soha semmi... Húsz év múlva egy szörnyű autóbaleset, harminc év múlva egy borzalmas betegség, negyven év múlva egy családi dráma... Az én kicsikém szenvedni fog és NEM TUDOM MEGVÉDENI. És ez sokkal, sokkal rosszabb mint amikor éjjel órákig aggódva hallgatom a kisded szuszogását.

6 megjegyzés:

  1. Hehe, én ugyan ezt csinálom, pedig még gyerekeim sincsenek. Megérzéseim* bezzeg vannak, ez nem segít a helyzeten, mert sokszor nem tudom elválasztani az ok nélküli pániktól, és ez nagyon ijesztő. De egyre jobban megy szerencsére.

    *(még nem döntöttem el, hogy ez jó-e nekem, de csinálni úgysem tudok ellene semmit: motymoty.blog.hu/2010/10/05/miota_6 )

    VálaszTörlés
  2. Az itthoniak ezt nem olvassák, ezért most nagyon "megszeretgetlek"! Ők ugyanis nem sejtik, hogy nekem is (a lazának) vannak ilyen értelmetlen pánikrohamaim. Lehet, hogy ez nemsemleges?

    VálaszTörlés
  3. ...engem megnyugtat hogy ilyen vagy.
    (szerintem) attól a pillanattól SZŰLŐ, s szülő - mikor másodlagossá válik mi lesz vele (saját magával), mi vár még rá? meg fog e egyáltalán öregedni? lesz e valaki aki mellette áll majd "azon a napon"? ...és az válik elsődlegessé. mi lesz a "gyerekkel" ha majd az meg fog öregedni,(olyan gondolatot be sem szabad engedni a tudatba hogy nem),...ki fog majd mellette állni majd "akkor"...stb.

    VálaszTörlés
  4. ...egyébiránt azt szoktam hasonló képzelgéskor csinálni - (ez egy agykotrollos technika) leírom, ha lesz aki majd megmosolyog ittakkor is

    szóval: ha kezd a családdal kapcsolatban valamilyen negatív kép képzet...hogy ilyen vagy olyan rossz dolog fog történni, vagy történik ép...az egészet képszerüen leradírozom a belső képernyőmről - úgy mint a tanár teszi a gyerekek szünetbeli firkáit a tábláról...

    az én felfogásom szerint nem szabad az ilyen jellegű képzeteknek folyamatos rajtuk rágódással energiád szolgáltatni , mert ezzel elősegítjük ezek imaginálódását...töröljük azokat azonnal a (francba) ki.

    VálaszTörlés
  5. ...na most aztán jól kikommenteltem magam.

    VálaszTörlés
  6. Szittyazoli tényleg mindent elmondott, így nincs más dolgom csak egyetérteni vele. :) A "leradírozás" tényleg nagyon jó, én is használom, gondoljunk csak bele a vonzástörvényébe....

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.