"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. május 9., hétfő

Blogger ősöm úti kalandjai - 1. rész

1886-ban adták ki a kassai királyi jogakadémia igazgatójának Olaszhonban szerzett élményeiről szóló könyvét, amelyet "az első magyar utazási vállalat részéről kivitelre hirdetett kéjutazásról" írt. Olvasás közben határozottan az az érzésem támadt, hogy ha akkoriban már van internet, megszállott blogger vált volna belőle. Részletesen lejegyzett minden apró eseményt és körülményt, az eredmény két hétről (!) 272 oldal (plusz 16 oldalnyi tárgymutató).

Kételkedem, hogy legyen valaki, ki főleg az ábrándos ifjui korban ne vágyódott volna azon országba, melyet a nagy német költő a czitromok hazájának nevez; ne kivánkozott volna oda, hol az ember föltalálja az égből azon részt, a mely - mint az olasz szójárás mondja - a magasból esett e földre...

Olaszhon!

E név olvastára, hallatára mindig lelkesültünk; ugy hiszszük, lelkesül mindenki!

Lelkesedésből nem volt hiány, ő irányította a 120 fős magyar csoport tíz kassai tagjának úti előkészületeit. Két visszalépő miatt még egy kis kavarodás is volt.

Igaz! Midőn a postáról visszatértem s nézem, ha vajjon becsatoltam-e rendesen a Brencsán és a Fábián nevére szóló s visszaküldendő utazási jegyeket: nagy megütődéssel veszem észre, hogy a Brencsáné helyett a saját magamét szállitottam vissza.

Első pillanatban kellemetlen érzés fogott el. A másikban azonban kész voltam elhatározásommal.

Nyomban irtam, csak levelező lapon, hogy tévedés történt.

Harmadnapra a jegy ismét a kezemnél volt már.

 És elérkezett a Kassáról Budapestre való indulás napja.

A véletlen azt akarta, hogy az indóháznál ezuttal nagyon sokan legyenek jelen. Nem akarom koczkáztatni az állitást, mintha tán kedvünkért lett volna ilyképpen. De tény, hogy minket is számosabban kikisértek a pályaudvarhoz.

Csak kis lányom szeméből láttam egy-két könyet hullani, mikor a vonat elindult.

Hiszem, hogy társaimra nézve is voltak ott, kiknek szivök egy kissé elszorult.

Valóban nem kis utra keltünk mi e napon.

Tán Kolumbusz vágott neki ily nagy elszánással a tengernek.

Utunk Budapestig igen szórakoztató, kellemes vala.

E részben nagy elismerés illeti tisztelt társunkat, dr. Bernolákot, ki egészséges, humoros ötleteivel mihamar elűzte a szivből azon elfogultságot, melyet netán itt-ott a gondolat okozott, hogy mi mindent hagyunk itt s milyen lesz a viszonttalálkozás s ha viszontlátás valóban lesz-e?

Dr. Bernolákról hallunk majd még, kedvencem a társaságból ez a "honvéd fő-törzsorvos".

April 19-én a déli vasut indóházánál valamennyien mind ujra együtt voltunk.

Kikaptuk osztályonkint a vasuti jegyeket. Az óra tizet s huszonöt perczet mutatott. A harmadszori csengetés elhangzott. A vonat indulásnak eredt.

Steinbrück állomáson némi kellemetlenség érte őket. A vendéglős késlekedett feltálalni a vacsorát. De a magyar lelemény megmutatkozott...

Természetes, hogy a német sógorral való szóvita a szünetre kiszabott idő egy részét fölemésztette.

Megtörtént tehát, hogy bizony a feltálalt holmikból utasaink éhöket nem igen csillapithatták, mert csengettek először, csengettek másodszor, s másodszori csengetés után ki maradna mozdulatlanul a termekben, hacsak valóban maradni kedve nem volna?

De hát szemesnek a világ!

Utitársunknak nagy ujság-lap állván rendelkezésére, a feltálalt süteményből, kalács-tortából a maga részét a papirba tette.

Mily jó szolgálatot tett aztán neki. Udinéban, hol toilettet tartottunk, a sütemény kedves ismerkedésnek lett kivánt eszköze.

A következő szakaszban láthatjuk, hogy a vámnál való ügyeskedés nem újmódi huncutság. És ne feledjük: a szerző a római és az egyházjog rendes tanára, Kassa város törvényhatósági bizottságának tagja stb.

Tehát helyszín az olasz határ.

Szivart, dohányt, sőt még magyar sonkát, meg pecsenyét, valamint bort is sikerült magunkkal a történt rendőri vizsgálat ellenére is tovább szállitani. Sikerült egyrészt azért, mert a rendőrség nagyon előzékeny; másrészt mert a szivar, dohány el lett osztva magunk közt. Igy a többlet azáltal, hogy olyanok is egyéni szükségletet igazoltak, kik nem-dohányzók, ugy tünt fel mint engedélyezett mennyiség.

Conegliano után ismét kis kalamajka következett.

Ez állomáson tul történt, hogy két hölgy majd lemaradt a vonatról. Le is maradnak, ha a már megindult vonat ujra meg nem áll. Nagy előzékenység mindenesetre.

Dr. Bernolák nem is rejtette véka alá haragját a fölött, hogy miképen lehet valaki oly meggondolatlan, hogy leszáll, mielőtt megkérdezné, hány percznyi szünet lesz?

Elképzelem, miket mondhatott dr. Bernolák, aki szerintem nem válogatta meg ilyen szépen a szavait. Azt ugyan nem tudom, hogy a hülye p...a kifejezés akkoriban használatban volt-e már.

A könyv nagyobb részét adó építészeti-, műtörténeti-, történelmi- és tájleírásokat többségében kihagyom, Bolognáról azért álljon itt pár mondat.

Mondják, kik megfordultak benne, hogy egyetlen város a maga nemében. Itt a nővilág soha napernyőt s általában a két nem esernyőt nem visel. Házai ugyanis kiálló oszlopos ivcsarnokokkal (árkádokkal) épitvék, hol a nap heve ellen árnyékban, az eső ellen pedig mindig biztonságban járhat-kelhet az ember.

Rómában a "Hotel de la Minervában" szállásolták el őket.

Van a vendéglőben emelő-gép is - mint a vendéglőben kiakasztott tájékoztató nevezi: angolul "Lift" -, mindamellett mi azért mégis csak saját lábainkon siettünk fel a magasba vezető lépcsőkön.

Aktuálpolitikai éllel idézhetem a következő bekezdést.

Czélszerünek találtuk az intézkedést, hogy itt az ebédlőben szivarra gyujtani, füstölni, dohányozni nem engedtetik meg. Ez valóban gyöngéd figyelem ugy egyrészt a nőnem, mint másrészt a dohányfüsthöz nem szokott férfiak iránt. A diszitmények is ily módon igen meg vannak kimélve.

 Róma részletes leírása helyett ismét egy kis hangulat.

Társaink innét mentek közel talált boltba szivar-vásárlásra. Később valamennyien elnéztünk oda. A csinos fiatal olasz leány, ki a boltot kezelte, elárulta tekintetével, hogy tudja, mikép e csődületnél szivarain kivül mindenesetre szépségének is része van.

Az utazási irodák múltbéli megbízhatóságáról is támpontot ad itt-ott a könyv. Például itt. (Indulás Rómából Nápolyba.)

Kérdést intéztünk a pénztárnál: vajjon számithatunk-e arra, hogy dijkedvezményes jegyeket kapunk. A válasz tagadó volt, ámbár az utazási vállalat részéről kilátásba volt helyezve.

Folyt. köv.

3 megjegyzés:

  1. A grafománia igen érdekes betegség, igen. :-)

    VálaszTörlés
  2. Nem, irigylendő. :-D

    VálaszTörlés
  3. Mókás, hogy nem szorítkozott a legszükségesebbekre. :)

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.