"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. május 31., kedd

Hogyan NEM tanultam meg lovagolni

A lányok kilencven százaléka egy bizonyos életkorban meg van győződve róla, hogy műlovarnő vagy cowgirl lesz, de ha mégsem, a kertben vagy az erkélyen tarthat majd egy pónit. Nálam a műlovarnői babérokhoz feketepárduc-szelídítői sikerek is társultak álmaimban, de később már beértem volna a saját lóval. Drága jó Nagyapám egyetlen unokájaként volt is rá némi esélyem, aztán mégis maradtunk a lovaglásnál, amire sajnos mindig ő vitt el. Azért sajnos, mert - valószínűleg a velem szembeni kóros elfogultsága miatt - intelligens, és tökéletes helyzetfelismerő képességgel megáldott orvosember létére sem látta azt, ami rajta kívül nyilván bárkinek feltűnt volna: hogy sosem fogok megtanulni lovagolni. Mert ha valaki hosszú hónapok rendszeres edzései után is ugyanúgy pattog a lovon mint kezdetben, és nem csak a ritmusérzéke hiányzik, hanem "szíve sincs hozzá" (vagyis nem tud nem félni a lovon), akkor az reménytelen.
Szóval gyáva voltam és tehetségtelen, de roppant makacs. Vagy inkább önfejű. És ez nem változott akkor sem, amikor a főiskolára kerültem. Na ott aztán tényleg minden adott volt ahhoz, hogy megtanuljak lovagolni, szuper tanárok, ingyen edzések, többségében türelmes és jól betanított lovak, mindez a kolesztól kábé ötszáz méterre. Jártam is rendületlenül, pedig minden második alkalommal leestem, vagy talán gyakrabban, az idő megszépíti az emlékeket... Ha éppen kevésbé türelmes lóra kerültem, akkor durvábbat zakóztam, ha kedvesebb állatra, akkor puhábban értem földet. Feledhetetlen mementókat őrzök: a bokám fölött egy horpadást és egy görbén összeforrt gyűrűsujjat.
Összesen két olyan időszak volt, amikor megközelítettem a célt. Az egyik egy hónapnyi lovászkodás a nagy magyar pusztában, amikor szinte egész nap lovon ültem, német vendégeket kísérgettem (már azokat, akik nem kifejezetten férfi csikósok szolgálatait kérték, merthogy voltak ilyen kalandvágyó külföldi hölgyek is, khmm - ugyebár az igazi hungarikumok: pußta, tschikós, gulasch, szex a tschikóssal a szénakazalban), szőrén vágtáztam, patakban úsztattam... lobogott a hajam a naplementében höhö. A másik, amikor a főiskolához közeli gazdaságban több mint fél évre rámbíztak egy Matyi nevű arab mént, és nap mint nap terepre jártam vele egyedül... de erről már írtam.
A főiskola után jött a nagybötűs élet, másra kellett az idő és a pénz.
Így jutunk el végre a szürkéhez. A szürkével egy céges bulin találkoztam, nagyjából öt esztendeje. A buli a nagy magyar pusztában volt, és fő elemét a gasztronómiai élvezetek jelentették, ám felkínálták a lehetőséget a sétakocsikázásra és a lovaglásra is. Nem ittam még sokat, így jelentkeztem az utóbbira. Felkapaszkodás után azonnal éreztem a hosszú éveket, amíg nem volt alattam nyereg, de hősiesen kitartottam, és valami őrült szerencsével megúsztam esés nélkül a tereplovaglást - akkor készült a fotó, látszik, hogy baromi büszke vagyok magamra. Miután visszaértünk, úgy gondoltam, kicsit még idétlenkedem a lóval a karámban. Nagy mázli, hogy a kollégák másfelé sétakocsikáztak, mert így nem látták zuhanásomat, amelynek végén úgy fogtam talajt, hogy a legjobb ingem javíthatatlanná szakadt és hetekig alig bírtam mozogni.
De a kép az egyik kedvencem lett. Amúgy három kedvenc fotóm van, a második számún félig háttal írogatok, a harmadik pedig gimnazista koromban készült a tengerparton, fürdőruhában. Igen, úszni azt tudok.

6 megjegyzés:

  1. ...egyszer engem is seggbe rúgott egy kiscsikó. (amilyen kicsi volt olyan nagyot rúgott - pedig csak meg akartam simogatni) ha előtte nem fordulok le villámgyorsan akkor ma lehet nem kéne vesződnöm a kölkökkel.
    - csak azért meséltem el, lásd nekem is van lovasmúltam.
    ...a matyis link alatti cikked nagyon szép.

    VálaszTörlés
  2. azért ha gazdag leszek majd egy szeretnék lovat. vagy kettőt - egy rendeset, olyan nagyot...arra ezek után fel nem ülök csak sétáltatom majd együtt a kutyámmal.
    ...és esetleg egy másikat lovagolni.(de csak olyat amelyikről leér majd a lábam)

    VálaszTörlés
  3. Én nem tudok úszni, és ezt általában senki sem akarja elhinni nekem, az összes kirándulás és táborozás alkalmával elsőként vetődtem bele a habokba, fulladásközeli állapotig. Sőt, egyszer illumináltan arra vetemedtem, hogy átúszom a Balatont, a sekély részen egész szépen haladtam, amíg a tudatommal tudtam, hogy leér a lábam. Amikor rájöttem, hogy nem elsüllyedtem, persze ez is vicces volt, mert a sok borgőzös a partról meg visszaintegetett, mert azt hitték üdvözlöm éppen őket. :))))
    Lovagolni 20 kilóval ezelőttig szerettem, és még lovardás állatorvos udvarlóm is volt. (lesz, mit mesélnem az onokáimnak ;) )

    VálaszTörlés
  4. tudja a fene, de nekem a csontkovácsról mindig a hályogkovács jut eszembe... az a vidéki bácsi aki mindenféle komoly tanulmány nélkül leszedte azokat a hályogokat az emberek szeméről, amit a legspecialistábbak se mertek... végezte mindezt egészen addig míg meg nem tudta mivel játszik.

    egy barátnőm ment csontkovácshoz, én vittem el kocsival, tél volt, így engem is beinvitáltak a konyhába, ami egy tér volt a szobával. Hát nekem igencsak hókusz pókusznak tűnt az egész mesélése, az így meg úgy helyrerakása és valahogy csak egy masszírozásnak tudtam elkönyvelni.
    Na jó, amúgy nagy halom egyéb dolgot se hiszek, amire mások esküdni mernek, szóval lehet, hogy mégis jó valamire.

    Érdekes módon kihangsúlyozta, hogy nem számít ha már nagyon jól érzi magát, az igazi gyógyulás csak mind az összes találkozás után következik be, ami a csoda tudja már hány alkalom volt... Nagyon nagyon pénzszagú volt az egész.

    VálaszTörlés
  5. Szólj mikor akarsz zsírt venni :D nehogy már kimaradjak egy ilyen üzletből

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.