"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. július 18., hétfő

Nyaralás II.

 

Na ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok profi fotós, olyan gyönyörű volt a teliholdas tenger amikor jöttünk hazafelé a komppal, és mekkora mázli, hogy lekéstük az előző hajót és másfél órát kellett várni a kikötőben, különben ezt nem láttuk volna. Útközben arról beszélgettünk, milyen jó horrorfilmet lehetne forgatni: az egyik utas vérfarkassá változik, megharap valakit, aztán együtt marcangolják a többieket, mindenki menekül, ölik egymást a mentőcsónakokért stb. És azért a nyaralás végével kezdem, mert a Családfenntartó szóvá tette, hogy mindig csak a rosszról írok, hiába mondom neki, hogy a kellemes dolgokról olvasni uncsi. És most akkor jöhet az anyázásos rész.
Szóval sokat emlegettük a kedves ismeretlent, aki azt állította, hogy Mali Losinj "autós kempingjében szintén finom homokos és lassan mélyülő strandokat találhatunk", és még fotót is mellékelt, homokvárral. A kép valószínűleg egy szálloda mellett készült, a városka EGYETLEN olyan strandján, amelyen van (kaviccsal kevert) sötétszürke (!) homok, tizenöt-húsz méteres szakaszon, a többi csupa szikla vagy sóder, úgyhogy itt zsúfolódott a kisbabával nyaralóknak legalább a fele. De mivel nem bírtam elhinni, hogy tényleg csak ennyi homok van az egész környéken, újabb és újabb felfedező utakat tettünk, végül még a kempingbe is beszöktünk, na hát az ottani strand öklömnyi kövekből állt, elég nagy kihívás lett volna a homokvár-építés. A ded utálta a köves talajt, a sós hideg vizet, és egy idő után talán minket is, de azért rendszeresen belógattuk a tengerbe a sziklákról.
Öt nap után aztán - részben az ő kedvéért - áthajóztunk Susakra, ahol tényleg homokos és lassan mélyülő a strand, a víz pedig meleg. És büdös. Ez van akkor, ha száz méterre a parttól is csak bokáig ér, és nem takarítják. Viszont a gyermek legalább nem kezdett vonyítani amikor azt mondtuk, hogy megyünk fürdeni. Ugyan a koszos víztől szemgyulladást kapott, de szerencsére volt nálunk szemcsepp. Legalább húsz kiló plusz volt nálunk biztos ami biztos alapon, ám csak ezzel a pár grammos tétellel tudtam alátámasztani, hogy előrelátásom nem volt fölösleges. Mert autót nem lehet átvinni a pici szigetre (amelynek csupán pár száz állandó lakója van), ezért azt a többi cuccal együtt Losinjban hagytuk és két kézitáskával szálltunk fel a bárkára (ahol halálfélelmem volt, egészen addig, amíg nem kezdték osztogatni a pálinkát). A Családfenntartó összeszorított szájjal vitte a dögnehéz táskát, és csak másnap kérdezte meg, hogy ugyan mivel van teli, hiszen a két és fél napra legföljebb három-három tiszta pólóra és némi fehérneműre van szükségünk. Mondtam, hogy a babának kellenek dolgok, a kábé negyven pelenka hasmenés esetére, aztán például pulcsi ha hidegre fordulna az idő (???!). És törölközők, mert ugye nem tudhattam, hogy a házinéni ad-e... És tisztálkodó szerek, meg testápoló, meg kézkrém és lábkrém... LÁBKRÉM??? ...És egy kiló cukor a reggeli kávémhoz. Ja kávé is... De a dedet én cipeltem.
A házinénink akár pesti főbérlő is lehetett volna, szigorúan a lelkünkre kötötte, hogy a légkondi távkapcsolóján kizárólag a piros gombot szabad megnyomni és csak esténként EGY ÓRÁRA kapcsoljuk be, MEGMUTATTA a hűtőszekrényt és a villanytűzhelyet már azt vártam, elmagyarázza hogyan kell kinyitni a vízcsapot valamint reményét fejezte ki, hogy a gyerek pelusban alszik. Úgyhogy nagyon féltünk, észreveszi, hogy egész éjjel ment a légkondi, magasabb fokozatra kapcsoltuk a hűtőt és a bojlert, valamint a ded leszedte a védőhuzatot a kanapéról.
A hazaút miatt aggódtam, még sosem autóztunk éjjel a babával, de a bárka és a komp után végigszunyálta az egészet, sőt amikor hajnali négykor hazaértünk simán visszaaludt és reggel nyolckor viszonylag kipihenten ébredt. Mi kevésbé.
Itthon mindent nagyjából rendben találtunk, a halak, egerek és csincsillák életben vannak, a növények kicsit kókadtak, viszont a hangyák száma csökkent... ezek szerint szittyazoli mégsem jött etetni őket.

2 megjegyzés:

  1. hát igen, így bízd rá a hangyaetetést a férfiakra... Jó, hogy egészségben visszatértetek! Öt év múlva úgyis maguktól megszépülnek az emlékek!

    VálaszTörlés
  2. ...a hangyák szárnyat növesztettek és ők jöttek át "felénk".
    - örülök,hogy megvagytok. :)

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.