"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. augusztus 12., péntek

Egy bürokratikus csődtömeg vagyok

Vagy bürokrata csődtömeg. Nem tudom, hogyan helyes, de mindegy, úgyis folyton bürökratát írok, ami biztosan valami freudi dolog, tekintve mélységes ellenszenvemet az összes olyan papírral szemben, amely elintéznivalót jelent.

Amikor dolgoztam, vagyis DOLGOZTAM, tehát nem tespedtem itthon deddel, és más feladatom is volt, mint általában a dedekkel otthon tespedőknek, akkor nem szégyelltem magam ennyire ha egy számla elkallódott, ha a vízóra nem olvasódott le, ha a posta visszaküldte az ajánlott levelemet mert nem mentem érte, ha nem voltak rendben az irataim, ha az igen tisztelt hivataloknál elavult adatok szerepeltek rólam stb stb stb. De most, hogy itthon vagyok, töméntelen időm lenne ezekre a bürokrata sz..ságokra. Például blogolás helyett. Csakhogy egyszerűen undorodom minden olyan laptól, amelyen kicsi rubrikák vannak, meg olyasmik, hogy "anyja neve" és "pecsét helye", meg "cégszerű aláírás" és "kitöltési útmutató". Ezért van az, hogy azok az ügyek, amelyek amúgy is felháborítóan lassan intéződnek, nálunk felháborítóan lassan intéződnek A NÉGYZETEN. És ami akár gyorsan is intéződhetne, az nekem jó eséllyel végeláthatatlan procedúrába torkollik.

Kétlem, hogy van például még egy magyar állampolgár, aki annyi időt, pénzt és energiát ölt bele abba, hogy kétszer is egyéni vállalkozóvá váljon, majd megszüntesse a valójában sosem működő vállalkozását, mint én. Pedig másodszor már könyvelőm is volt. Akit rendszerint elfelejtettem felhívni. Akinek az útmutatásait rendszerint nem tartottam be. Akinek a magyarázataira rendszerint nem figyeltem oda. Egészen zanzásítva (de tényleg, az ésszerűen viselkedő emberek számára felfoghatatlan tiszteletköröket, csavarokat és zsákutcákat az olvasóbarátságra törekedve kihagyom): legutóbb azért húzódott másfél évig a vállalkozás megszüntetése, mert nem írattam át a nevem. Végül mégiscsak elintéződött, példás önuralommal bíró könyvelőm és a helyi polgármesteri hivatal több dolgozója összehangolt és megfeszített munkájának eredményeképpen, névváltoztatásostul.

Azt hittem, végre nyugodtan hátradőlhetek, mint gondtalan nem-vállalkozó, amikor is a múlt héten felszólítást kaptam a tavalyi iparűzési adó bevallás benyújtására. Tulajdonképpen még akkor sem estem kétségbe, felhívtam a könyvelőt (na nem rögtön, hanem pár nappal később, mit nekem a fenyegetés a félmilliós mulasztási bírságról), és lendületesen megbeszéltem vele, hogy MAJD megyek. Azt mondta, nem árt, ha MAJD viszem a céges pecsétnyomót is. A pecsétnyomó időközben már gyerekjátékká minősíttetett át, de megvolt, kipróbáltam, még működött. Ennek örültem. Csak akkor néztem meg jobban, amikor odanyomtam a nullás bevallás aljára. Persze a korábbi nevem áll rajta. Most kicsit izgulok.

4 megjegyzés:

  1. Nagy orom ilyet olvasni, en is meselhetnek:)
    Meg a vallalkozo-nem vallalkozo sztori es a belyegzo is ismeros:)
    Az osszes hivatalos papirom egy bizonyos szekrenyreszben van, teljes kaoszban behajigalva:) fuj

    VálaszTörlés
  2. huh szóval akkor még vannak akik így éreznek az ilyen izék iránt!

    VálaszTörlés
  3. na, ilyenkor szoktam én komolyan elgondolkodni ezen a kecskés mizérián. kb ilyen (visszatérő) bejegyzéseim születnének. mondjuk, havonta.

    VálaszTörlés
  4. Mivel én is ilyen vagyok, ezért sem változtatnék nevet.

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.