"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. augusztus 10., szerda

Rám ne számítsatok

Szinte sosem emlékszem az álmaimra. Nem bírok olyan hirtelen felébredni, hogy összefüggő, értelmes/érdekes történet maradjon belőlük, eszméléskor mintha egy színes (vagyis azt hiszem általában inkább fekete-fehér) selyemkendőt húznának kifelé az agyamból, hiába ragadom meg két kézzel, csak foszlányokat találok az ujjaim között, s ezeket nemhogy összeilleszteni nem lehet, de még az ábrákat, motívumokat is nehéz felismerni rajtuk.

Szóval itt ülök most is egy ilyen selyemcafattal, és enyhén szólva nem örülök. Sejtettem persze, hogy nem vagyok túl bátor és önfeláldozó, de azért az még utólag is szar érzés, hogy amikor fel KELL robbantani valamit (nyilván a világ megmentéséről volt szó), de csak úgy lehet, ha a merénylő is meghal (jó jó sablonos, de ébren sem jut eszembe semmi eredeti, álmomban miért lennék kreatívabb), állok a sorban amelyből kiválasztják a világmegmentőt és annyira szeretnék szólni, hogy engem inkább ne, de akkor rám mutatnak, és úgy félek hogy csak na... és ennyi. Jó lenne hinni, hogy azután összeszedtem magam és faszább csávó lettem mint Bruce Willis és Mel Gibson keverékklónja, de biztos vagyok benne, hogy nem így volt. Egy gyáva féreg vagyok.

És ha majd jönnek az aszteroidák, vagy a gonosz idegen lények, ne is keressetek.

1 megjegyzés:

  1. Végigolvastam a mulasztott posztjaidat. Kiröhögtem magam, de most elég nagy a katyvasz, elszokott tőle a kiscicafejem. Megyek kipihenni...:-)))

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.