"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. szeptember 29., csütörtök

Eggyel többen

Gondoltam elmesélem, hogyan készültünk HÁROM HÉTIG (!) Zsigu születésére. Hogyan kárörvendtünk felváltva motyival egymáson (mert hétköznap ő, hétvégén én voltam "tudósítói ügyeletben"). És mit bénáztunk az utolsó napon. Hogy persze pont délután szállt el nálam a mátrix, de felhívtam a tébetűs szolgáltatót és mondtam, nekem estére egyszerűen KELL internet. És megjavították (igaz, 3 körül szóltam, fél 5-kor már működött, de fél 7-kor küldtek egy sms-t, amely szerint megkezdték a hiba vizsgálatát, és ma reggel 8 óra 8 perckor értesítettek, hogy elhárították). És a sok izgalom után - s mivel nagyképűen közöltem az Anyával, hogy virtuálisan fogom a kezét - éjjel fél 11-kor hősiesen elaludtam. Szerencsére cuckának nélkülünk is remekül ment a dolog. És igen, OTT majd lesz szüléssztori. És nem nekem kell megírnom. Mekkora mázlitok van.

Isten hozott Zsigu!

3 megjegyzés:

  1. hogy egy nagy klasszikust idézzek: "gyerek bent még nem maradt":-))

    de mondjuk a későbbiekről még tudósíthatsz hétvégén:-)

    VálaszTörlés
  2. Mázlista. :) Mickának igaza van.

    És én nem aludtam éjszaka. :D

    VálaszTörlés
  3. Ezért tiszta szerencse, hogy rögtön többesszámban tettél Cuckának ígéretet. :)

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.