"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2011. november 30., szerda

Padlóangyal

A maratoni bevásárlás során szegény ded a hiszti roppant érdekes módját választotta: csöndben lefeküdt a padlóra. Általában minden boltban öt perc után.

Ezzel sok szimpatizánst szerzett az eladók körében.

Gyula

Hamarosan elindulunk karácsonyi ajándékokra vadászni, de még gyorsan megosztom veletek a ma reggeli reklámadagomat. Aszongya "Ismerkedj meg Gyulával 3 nap 2 éjszaka". Speciel nem keresek partnert, de oké, ennyi idő alatt nagyjából meg lehet ismerni valakit. (Sajnos, fotót nem küldtek.) Viszont nem tudom eldönteni, a felsoroltak közül vajon melyik jelenti a "wellnesst": az "1 óra kerékpározás" vagy az "1 üveg erdélyi bor bekészítve a szobába"?

2011. november 29., kedd

Ez egy igen igen kemény, kemény világ

Vettem a dednek egy gagyi játékmobilt.

Tényleg szörnyen gagyi. Öt gomb van rajta: 1-2-3-4 és egy nagy piros (hívó?) gomb. Szóval az én számomat például nem tudná tárcsázni, mert abban van 5 és 9 is. De mindegyik gomb zenél meg hangot ad, úgyhogy vasárnap remekül elszórakozott vele a kocsiban, amikor jöttünk hazafelé a nagyfiútól.

Egészen addig tökéletesen elégedett volt a ded, amíg itthon az apja beszélgetést nem színlelt a gagyival. Valószínűleg akkor jött rá, hogy az a nyomkodós-zenélő izé egy telefon. Azóta rejtegetni kell előle, mert különben a füléhez emeli, majd vigasztalhatatlanul bőgni kezd, amiért senki nem szól bele.

2011. november 28., hétfő

Pénz és vég

Kajla fiam (aki erősen hadilábon áll a takarékossággal): "Hallottad Anya, hogy 2012. december 12-én lesz a világvége?"

Én: "Hát... addig már csak egyszer van Karácsony, nagyon szépen meg kell ünnepelni ezt a mostanit."

Kajla: "De Mikulás még kétszer lesz!... Te mit csinálnál, ha tényleg tudnád, hogy jön a világvége? Mert én elkölteném az összes pénzemet."

Én: "Te már elköltötted az összes pénzed, úgyhogy elég jól felkészültél a világvégére..."

2011. november 27., vasárnap

Szeretik a viccet, csak nem értik

Rühellek szájbarágós lenni, és szerencsére az én Kedves Olvasóim ezt nem is igénylik. De néha mások is idetévednek, ezért előfordul, hogy magyarázkodnom kell. Legutóbb a BMWFanatics klubosok találták meg a Hogyan akartak rám sózni egy BMW-t című posztot, amely arról szól, miért nem tudnék én gondtalanul vezetni egy hétmilliós kocsit. (Egy apró megjegyzéssel arról, hogy ha lenne ennyi pénzem akkor inkább mazdát vennék, nem mintha a BMW vacak lenne, hanem mert nekem a mazda jobban tetszik és kész.)

A fanatikusok viszont nyilván nem véletlenül fanatikusok, a jons nevű úriember úgy érezhette, alvázon rúgtam fanatizmusának tárgyát, s ezt nem is hagyta szó nélkül: "Ekkora egy demagóg írást... Ha lenne 7 millája akkor sem kéne neki bmw. hát hogyan kellene neki egy bmw?? Egy bmw?? Fúj undorító mocskos rohadt maffiózós autó. Nem nem őneki mutyuki kell, dácsia... meg rönő trutymó, meg fiat getymó. Saját bevallása szerint sem tud vezetni, apuka meg full kontakt állapotban röhög ahogy a felesége a halálba kormányozza őket és ennek a végén együtt örülnek. Utálom az ilyen "savanyú a szőlő és ezért ha fikázom, majd egyszer magam is elhiszem amit mondok" embereket."

Coyote82 pedig kommentjében felvilágosított, hogy "a BMWFanatics klub tagjai igyekeznek helyreállítani a BMW megítélését. Szeretnénk, ha nem a hajdúpéterek, császárelődök, bodzaszedő vasgyúrók, és egyéb, nyomokban embert tartalmazó humanoid főgyökerek jutnának az emberek eszébe, ha BMW-t látnak."

Kedves Coyote82, szerintem erről a célkitűzésről jons még nem tud.

2011. november 25., péntek

Ha van sapka

Lehet, hogy a hideg miatt, de ma igazán gonosz gondolataim támadtak, amikor egy ölelkező fiatal pár jött szembe velem az utcán. A fiún Fradi-sapka volt. Az jutott eszembe, vajon mennyi idő után kezdi majd el a lány szekálni miatta? Hogy benőhetne már a feje lágya? Hogy nem is áll jól neki? Hogy nem megy a színe a kabátjához? És hogy egyáltalán, minek kell neki meccsre járnia? Egy-két hónap múlva? Egy-két év múlva? Az összeköltözés után? Vagy amikor már a felesége lesz? Amikor megvan a gyerek?

Mert látszott a lányon, hogy MÉG nem látja a sapkát, csak a fiút látja.

Most, hogy itt ülök a meleg szobában, már szívből szurkolok nekik. Remélem, a lány sosem fogja megutálni azt a sapkát.

2011. november 23., szerda

Hogyan akartak rám sózni egy BMW-t

Majdnem mindig elolvasom a névre szóló reklámleveleket. Ebben például azt írják, hogy "a vezetés gondtalan élménye az Ön számára is elérhető – könnyebben, mint gondolná." Szerintük ehhez csak egy BMW-t kell vennem. Hét milláért.

2011. november 22., kedd

Nem túl vidám

Tinikori naplórészleteimmel ugyan már bizonyítottam, hogy voltam valaha romantikus lelkületű ifjú is, de ma megtaláltam a verseimet, és azt hiszem, nem foszthatlak meg benneteket ettől az élvezettől. Csak néhány, ízelítőül.

Szkafander

Ráadtam a dedre a téli kezeslábasát és a csizmáját. Nagyjából úgy mozgott benne, mint egy részeg űrhajós.

Arra gondoltam milyen jó nekem, hogy már nem muszáj ilyesmit hordanom. Közben pedig majd megfagytam.

2011. november 21., hétfő

Bemutatkozás

Hát mit mondjak, nem tett maradéktalanul boldoggá, hogy a kicsapás küszöbén álló nagyfiam épp arra a délelőttre időzítette a legújabb gaztettét, amikor az öccsét vittem a suli nyílt napjára.

2011. november 18., péntek

Pöttyök

Miután tegnap arról írtam, hogy találtam itthon még egy ikeás testápolót, eltűnődtem kicsit, miként lehetséges ez. A megoldásra csak este jöttem rá, amikor jobban megnéztem a kiürült flakont. Aztán még egyszer megnéztem. Aztán még egyszer. És újra. De akárhányszor olvastam el, mindig az állt rajta, hogy "hajbalzsam".

Először úgy gondoltam, ezt nem fogom nektek elmesélni, de a Családfő annyira röhögött, hogy rájöttem, nem lenne szép dolog eltitkolni azt, amikor én vagyok ostoba, miközben mindenki mást porrá cikizek körülöttem.

Amúgy pedig meg tudom magyarázni. Ezek a termékek csak a rajtuk levő pöttyök színében különböznek. A testápoló pöttyei rózsaszínűek, a hajbalzsam pöttyei narancssárgák. A felirat betűi aprók. Na ugye... Urissten, de megöregedtem.

Viszont látom a dolog pozitív oldalát. Elfogyott a hajbalzsam. Khmm.

2011. november 17., csütörtök

Kettős látás

Itt járt az egyik közműszolgáltató cég munkatársa (nem árulom el melyiké, nehogy bajba kerüljön miattam a szaki), újraplombálta az általuk szolgáltatott dologból általunk elhasznált mennyiség mérésére szolgáló szerkezetet, majd arra kért, ha esetleg jönnek őt ellenőrizni és megkérdezik hányan voltak, mondjam azt, hogy kettőt láttam.

Szeretném remélni, hogy a másik, akit nem láttam noha látnom kellett volna, az nem a sarki kocsmában töltötte az újraplombáláshoz szükséges értékes perceket, hanem mondjuk a szomszédban plombált. És ha jönnek ellenőrizni, tanúsítani fogom, hogy ketten voltak, bár a gyes alatt csak netfüggő lettem, nem zugivó.

Pech

Pár napja nagyon-nagyon szomorúan megjegyeztem a Családfőnek, hogy SAJNOS elfogyott az ikeás testápolóm khmm... De ma találtam még egy flakonnal.

Ezt nem fogjátok elhinni...

A fiam megint a HÉV-en felejtette a judocuccát.

Szerencsére mire visszament a végállomásra, a Kedves Emberek már leadták a sportszatyrot az információnál. Így aztán csak a suliból késett el.

2011. november 16., szerda

Kicsi fiam kreatív

 

A pedagógia csődje

Még nem is meséltem, hogy a múlt pénteken, amikor a közös képviselő kopogtatott, éppen a hálószobában hemperegtem a deddel, és semmi kedvem nem volt előbújni. Kajla fiam megdicsőült arccal és ahhoz illő hangerővel jött jelenteni, hogy "valaki kopog, de nem engedtem ám be". "És elment?" - kérdeztem suttogva. "Nem, itt áll az ajtó előtt" - harsogta a gyerek a folyosón...

Hiába minden, már antiszociális sem bírok lenni. (Itt felidézném tegnapi beszélgetésünk egy részletét. "Azért érdekes, Anya, hogy te csak az interneten barátkozol. A játszótéren nem is szoktál?" "Hát, nem nagyon." "Miért, ott mindenki GONOSZ?")

2011. november 12., szombat

Költözés

Julis átköltöztetése (ami egy ilyen informatikai analfabénának legalább olyan macerás volt, mint egy valós hurcolkodás) eszembe juttatta életem borzalmasabbnál borzalmasabb történeteit, amelyek nagy részét - a múlt blogtalansága miatt - a feledés jótékony köde fedi.

Költöztem kollégiumba, sufniba, albérletbe, albérletből albérletbe, alagsorba, kertes házba, földszintre és negyedik emeletre. Költöztem gyalogosan, BKV járművekkel, kölcsön kocsival, saját kocsival, baráti segítséggel és költöztető szakemberekkel. Költöztem gyerek nélkül, egy gyerekkel, négy gyerekkel és hét hónapos terhesen. Költöztem utolsó pillanatban úgy, hogy másnap már a híd alá kellett volna pakolni, költöztem éjjel mert a szállító jármű lerobbant és ránk esteledett mire a másik teherautó megérkezett. Költöztem nyári kánikulában, őszi sárban és téli hóesésben. Költöztem reklámszatyrokkal, hátizsákkal, sporttáskákkal, de bútor- és dobozhalmokkal is. Aludtam hetekig pulóverben mert a házon még nem volt ablak, és rohantam orvosi ügyeletre költözés másnapján - vagyis éjszakáján - szakadó esőben az akkor kétéves lányommal mert azt hittem patkányirtót evett az egyik dobozból. Mondtam nem egyszer, hogy "innen már csak zsákban visznek el", aztán mégis a magam lábán mentem.

Költöztem röhögve is, de belül mindig megkönnyeztem. Mert mindenütt ott maradt belőlem egy darab. Hol kisebb, hol nagyobb. Sosem fogom már összerakni.

2011. november 11., péntek

Tetű

Pont tegnap írtam motyinál, hogy a mi szomszédaink tök uncsik, erre ma jön a közös képviselő és finoman szabadkozva közli, hogy a fölöttünk lakó hölgy feljelentett minket nála, mert a lépcsőházba kirakott leanderünk LEVÉLTETVES.

Mondtam neki, hogy igen, észrevettem, sőt már le is kezeltem, de azt ne várja, hogy a több száz levélről egyenként lemossam a döglött tetveket.

Szóval mégsem annyira unalmasak, legalább is számomra érdekes egy olyan ember, aki ahelyett, hogy saját maga becsöngetne, vagy ragasztana egy cetlit az ajtónkra, inkább ránk küldi a "hivatalos személyt".

Freeblog-sirató

Részvétem minden freeblogos barátomnak, ami tegnap történt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a Végtelen történetben a világot lassan elnyeli a Semmi. És bár motymoty segítségével Julist sikerült restaurálni, jelenleg éppen költözünk ide. Még eltart egy darabig. Addig nézzetek filmet.

2011. november 10., csütörtök

A kaméleon

Ez nem egy politika-mentes blog. (Ez viszont az. Höhö.)

De aki ismer, az tudja, hogy nem szeretek "politizálni". Leginkább vitatkozni nem szeretek. Azt hiszem, a politikai vita a legkevésbé termékeny vita. Bármilyen más témában nagyobb esély van meggyőzni, vagy akár kicsit is befolyásolni a partnert, márpedig az öncélú dolgokat rühellem. Néha azért jól esik leírni ezt-azt.

Például most itt a kaméleon-ügy. Amiben nekem az a legbosszantóbb, hogy ismét kiderült: amit az "egyik oldal" csinál, az csak vacak lehet, ócska, gagyi, giccses, amatőr, dilettáns stb. Hirtelen tízmillió művészettörténész képződött az országban, már mindenki pontosan meg tudja ítélni egy-egy festmény színvonalát, a festők rátermettségét.

Mert hetedíziglen jaj annak a festőnek, költőnek, írónak, építésznek, színésznek, énekesnek, zenésznek, humoristának, sportolónak, orvosnak, közgazdásznak, tudósnak stb. aki lepaktál ezzel az oldallal. Attól kezdve csak szakbarbár. Nagyon gáz amit csinál. Ha volt is valami tehetsége, már a múlté. Elhagyta a múzsája. Kiszikkadt az agya. Lebénult. Megőrült. Felejtsük el, vagy tegyük nevetségessé. Esetleg féljünk tőle kicsit...

2011. november 9., szerda

Fakó és Szürke

Miért nem szólt valaki, hogy lovakról nevezzem el a lábaimat, mint Szabó Magda édesanyja, az Ókút című regény szerint? Ajajj, többet kellene olvasnom, mint írni.

Miután ily módon a Fakó és Szürke már foglalt, megnéztem a kínálatot. Azt hiszem, a Hamvast, a Huncutot, az Ígéretet, a Lamourt és a Pajkost meghagyom fiatalabb lábaknak, maradok a Zarándok-Zerge párosnál.

Vigyázat, termékmegjelenítés!

Igen, tudom, rengeteg mindent köszönhetünk a penészgombáknak - Camembert sajt, Pick szalámi, Tokaji aszú, penicillin stb. -, de a falon semmi keresnivalójuk, és igen nagy élvezettel ölöm őket halomra, ezzel a kézifegyverrel. Brutális. Csaknem 42 év alatt ez az egyetlen vegyszer, amiben nem csalódtam.

Újabb nyelvlecke a dednek

2011. november 8., kedd

2011. november 7., hétfő

Háromhás tanács kezdő háziasszonyoknak

Ne pucolj télen ablakot (ne télen pucolj ablakot), mert

  1. hideg van,
  2. hamar sötétedik,
  3. hülyének néznek.

Az Elm utca felé

Kisfiam született álmomban, egy középkorú pasi arcával. Brr.

Bizonyára kezd az agyamra menni, hogy a dedet folyton fiúnak nézik. (Önjelölt Freudok kíméljenek, ha valamelyik ismerősömre hasonlított volna, nekem is lennének ötleteim arról, vajon mit üzen a tudatalattim...)

2011. november 4., péntek

Reménytelen

Tegnap akartam írni arról, hogy annyira durván el vagyok maradva a házimunkával, hogy azt hiszem, már egyáltalán nincs is értelme hozzákezdeni. Soha.

Aztán porszívóztam, ablakot pucoltam, vécét súroltam, mostam, főztem, mosogattam... És még mindig ugyanazt érzem, mint tegnap.

2011. november 3., csütörtök

Búcsúajándék

Ha a számlaleveleket-havonta-akkurátusan-mappába-fűző-fajta lennék, akkor ez talán nem történt volna meg. De nem vagyok az a fajta. Ezért aztán nem tűnt fel, hogy négy hónapja nem kaptunk csekket az Elműtől. Vagyis egyet igen, amin negatív érték szerepelt, és el is gondolkodtam rajta mintegy két-három percig, mielőtt a fiókba süllyesztettem, megnyugodva, hogy nyilvánvalóan túlfizetésről van szó. Most azonban fenyegetően vastag boríték érkezett, benne négy számla, összesen több, mint kétszáz ezer forintról.

2011. november 2., szerda

Dicsőség és kondi

Igen, én vagyok az a barom anyuka az Aquaworldből, akin olyan jót lehetett szörnyülködni hétfőn. Mert - miután a ded már egyáltalán nem félt az ölünkben a nagy csúszdán (ami három éves kortól használható) - mondtam a legkisebb fiamnak, próbálja fönt elengedni, majd elkapom, de a gyerek megijedt, menet közben hasra fordult, vagy inkább esett, és lent őrületes sebességgel, visítva csapódott belém, aztán mindketten elmerültünk. (Szerintem a biztonsági kamera felvételét azóta oktatófilmnek használják az úszómesterek számára, Felelőtlen szülők - Mikor kell közbelépni? címmel.)

Talán mégsem tört el az orrcsontja, mert pár perc velőtrázó üvöltés után megvigasztalódott, nem sokkal később pedig vígan fickándozott az élménymedencében (azt hiszi, akkor is a felszínen maradna, ha nem tartanám, és ezt folyamatosan igyekszik bizonyítani, emiatt nagyon kimerítő a strandolás). Ekkor volt szerencsém hallani egy szélesen mosolygó fürdővendégtől: "Nahát, hogy élvezi a vizet ez a KISFIÚ!"

Előző nap egy játszótér kondi-részlegében felmásztam a kötélen, hiszen valamivel ki kell vívni a gyermekeim tiszteletét, és ugyebár konyhatündér nem leszek soha. A legnagyobb így kommentálta hőstettemet a dednek: "Nézd, mit csinál Anya! Ezt nem kellene... már nem neki való..."