"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2012. február 28., kedd

Hogyan NE tisztítsunk cipőt

Ne próbáljuk a csizmára száradt sarat úgy eltüntetni, hogy hóval dörzsöljük (puszta kézzel), mert sokáig tart, és lefagynak az ujjaink.
Ne mászkáljunk a havas udvaron körbe-körbe négykézláb, kezeinken a tisztítandó bakanccsal, lábunkon papuccsal. Ha mégis ellenállhatatlan vágyat érzünk minderre, akkor legalább sötétedés után tegyük.

Fél tízkor 2.

Dráma a gyerekszobában: lefekvéskor a ded nem a Kajlához bújik oda, hanem a Nagyfiúhoz, átöleli a nyakát és puszikkal halmozza el. Kajla teljesen összetörik, féltékenységi rohamában plüssmalacot dobál, de így sem sikerül visszacsábítani a dedet. "Engem már nem szeret" - zokogja.

2012. február 27., hétfő

Fél tízkor

Ha az ember hülye kérdést tesz fel a gyerekének, ne csodálkozzon, ha bosszantó választ kap.
Na, vajon mit felelt arra, hogy miért nem tanult egy kunyi hangot sem egész nap, amíg mi meglátogattuk a nagyszülőket, ő meg otthon maradt olvasónaplót írni?
  1. Megcsináltam az olvasónaplót, aztán kitakarítottam és rendet raktam a szobámban, és annyira elfáradtam, hogy már nem bírtam tanulni.
  2. Délutánra hagytam, de nagyon hamar besötétedett, és áramszünet volt, a zseblámpámat pedig nem találtam.
  3. ELFELEJTETTEM.

2012. február 25., szombat

Szóbeli

Nagyon vicces volt, hogy a szülők sokkal jobban izgultak, mint a gyerekek.
Az egyik anyuka odajött hozzám, tudom-e, mit szoktak kérdezni, és hogyan készült a Kajla a felvételire, amikor azt mondtam sehogy, akkor úgy meredt rám, mintha valami ritka rágcsálót látna, aztán ott, a folyosón elkezdett évszámokat és verset tanítani a fiának.
Eközben a Kajla a fotókat és tablókat nézegette, az őgyelgés során pedig pormentesítette a falat és a lépcsőkorlátot a fekete kabátjával.

2012. február 24., péntek

Ezt a hepiendet ki kell pihennem

Gondoltam rá néhányszor, hogy teljesen fölösleges holmi mobilszolgáltatókkal folytatott csatározásaimról mesélni, de ma megnyugodtam, mert ha nem írom le a már három hónapja tartó, és virtuális szeppukukkal tűzdelt önsorsrontásomat az egyikkel, valamint heveny összetűzésemet újabb barátunkkal, akkor most nem értékelnétek eléggé a dupla hepiendet.
Mert a Sors nagy Rendezője ismét kitett magáért: reggel a futár megérkezett az okostelefonnal, két óra múlva pedig jött a postás, és levelet hozott, benne KÉT (!) FÜLHALLGATÓVAL - ez volt az a tartozék, ami miatt eddig hiába leveleztem az ugyfelszolgalatkukackapjatokbeponthu címzettel. Szóval, a Kajlának lett kettő darab használható készüléke.
Vagyis. Az új mobillal egyelőre remekül elvan a gyerek, csak telefonálni nem tud vele. Állítólag majd aktiválódik. Magától. 72 órán belül...
Mondtam a Kajlának, figyelje, egyszer csak életre kel. Esetleg beszéljen hozzá, hátha akkor hamarabb. Most kivitte az udvarra. Logikus, én is magamhoz szoktam térni a friss levegőn.

Embernek lenni jó!

A közelmúltban kiderült, hogy
  1. a Családfő nem szereti az avokádót,
  2. Tivadar sem szereti az avokádót.
Embernek lenni még akkor is jobb, ha sokat kell dolgozni, mert a Családfőt nem zárják be két napra egy ketrecbe egy halom szénával és egy avokádóval.

2012. február 23., csütörtök

Egyik kutya, másik ebül vész el

A hiábavaló harcot feladva a múlt héten beleegyeztem, hogy megrendelem a Kajlának az okostelefont amire vágyik (nem csak vágyik, hanem hónapok óta gyűjtögeti rá a pénzt, karácsonyra is azt kért a rokonságtól), másik szolgáltatónál, az egyszerűség kedvéért nevezzük mondjuk Telenornak.
A netshop honlapján több lehetőség közül lehetett választani a kiszállítás idejét illetően. (Sajnos olyan opció nincs, hogy "most azonnal öt percen belül", pedig igény lett volna rá.) A legkorábbi lehetőség a február 23. délelőtt 8-13 óra volt. Beikszeltem. És vártunk türelmesen. Illetve a Kajla naponta tízszer körbeugrálta a szobát azzal, hogy "mikor jön már a mobilom mikor jön már a mobilom jaj még négy nap jaj még három nap jaj még két nap..." stb., én pedig viszonylag türelmesen hallgattam. Aztán felvirradt a házhoz szállítás ünnepe, a Kajla szomorúan elment iskolába, abban az elkeserítő tudatban, hogy csak este láthatja az ő kicsi kincsét mert délután edzése van, én pedig már 8-kor felöltözve lestem a csengőt.
Délig. Akkor felhívtam új barátunkat (nevezhetjük ugye akár Telenornak is).

Karácsonyról maradt

A mondatos blogba nem fér bele, de szeretném megosztani még egy hajtogatóskönyv-élményemet.

Morvay Zsófi: Végre eljött a karácsony
(Illusztrálta: Eszes Hajnal és Balogh János)
Gyerekek, ez nem csak álom!
Mókus ugrál a faágon,
Szorongat egy kis csomagot,
Amit Télapótól kapott.
Izgatottan bontogatja,
Diót rejt a doboz alja.
Rögtön az elején megtudhatjuk, hogy a Költő nem hisz a Mikulásban, vagy csak nem akar kirekesztő lenni, ezért a "Télapó" terminológiát használja. Másrészt viszont Télapó morálisan megkérdőjelezhető figuraként jelenik meg, hiszen szegény mókuska csomagjának csak az aljára rakott pár szem diót.

2012. február 22., szerda

Véletlen egybeesések

Amíg délelőtt a deddel a baba-mama klubban voltam, a Kajla egész végig olvasott, PONT AZELŐTT kapcsolta be a tévét, amikor beléptem az ajtón.
A könyvben PONT OTT tartott, mint reggel.
Semmi lecke vagy pótolnivaló nincs, mert PONT MOST az összes tanár beteg. (És ez minden alkalommal így van, amikor ő hiányzik.)
A számítógépes játékideje PONT AKKOR telt le, amikor rákérdeztem.
Ma is PONT OLYAN balekanya vagyok, mint az elmúlt 16 évben.

Akarsz-e játszani

Van egy pici Micimackó-házikónk. Vagyis nem is házikó, hanem egy egész színes, szétnyitható és összecsukható komplexum, külön kis lakás-kuckó a csacsi öreg medvének, meg Malackának, Fülesnek, Nyuszinak, Bagolynak, Kangának és Zsebibabának. És persze apró játékfigurák is vannak hozzá (sajnos Malackát és Kangát épp nem találom). És ki lehet nyitni a szekrénykét, lehajtani az ágyat, van libikóka és titkos lejáró, és ha ráállítom a mackót a hídra lehet forgatni mintha nézné a patakban úszó faágat... szóval szuper. Tegnap elég sokáig játszottam vele, bár kissé zavart a ded, aki mindig leszedte az állatokat amikor azok épp reggeliztek volna...
Sajnos, sosem ment jól nekem a gyerekekkel való játék. Nem szeretek babázni, kisautókat tologatni, gyurmázni, festegetni vagy gyöngyöt fűzni, legózni is csak néha van kedvem, a társasjátékokkal a világból ki lehetne űzni, sakkban pedig egy ötéves is simán megver. Szívesen olvasok nekik mesét, verset, és birkózom meg focizok velük amíg kicsik, de a fiaimnak már nem vagyok ellenfél, és a csocsó sem igazán szórakoztató a számukra egy ilyen esélytelen partnerrel szemben. Marad a strand, mint közös játékterep (lehetőleg vízicsúszdával), meg a kalandparkok.
Ti mit szoktatok játszani a gyerekeitekkel?

2012. február 21., kedd

A Kultúrban

Zenés foglalkozáson voltam ma a deddel.
Ahhoz képest, hogy lábrázást kapok az ilyen baba-mama programoktól, egész jó volt, talán, mert azonnal azt kérdezték, hogy "ööö... kislány?"
Egyébként pedig máris látszik, hogy a ded ideális óvodás-alapanyag.

2012. február 20., hétfő

Ügyes

A farsangról (meg a szopószájú medvéről) jut eszembe: mindig jót mulatok, amikor szülői értekezleten ügyeskezű anyukák jelentkezését várják. Bár férfi tanártól még nem hallottam...

Akciós volt

Vettünk egy szopószájú éneklő medvét.

2012. február 19., vasárnap

Anyus kocsit hajt 2.

Ez most az előzőnél is uncsibb, de ha már feltöltöttem és ilyen jó zenét raktam alá, megmutatom.
Tényleg semmit nem lehetett látni, és egész úton attól féltem, hogy hirtelen a kocsi elé ugrik Freddy Krueger.

2012. február 16., csütörtök

Ha ez súlyosbodik, majd lőjetek agyon

Ugye az nem lehet, hogy megint elvesztettem a bankkártyámat???
(Az biztos, hogy nem a PIN-kód mellé tettem, mert az megvan.)

Percentilis

Tiszta szerencse, hogy nem kell ennél gyakrabban státuszvizsgálatra menni.
A védőnő először is leszúrt, hogy miért nem akkor vittem a gyereket, amikorra hivatalosan beidézett. (Persze, mert így most meg kellett szakítania a nyilván igen érdekes beszélgetést, amit a négy kolléganőjével folytatott, és külön előkeresnie a ded kartonját.)
Azután úgy gügyögött a gyerekhez, mint egy hetvenéves aggszűz.
Töredelmesen bevallottam, hogy igen kevés szilárd kaját eszik a ded, de éppen most próbálom elérni, hogy ne két-három óránként szopizzon, hanem ritkábban. Erre azt javasolta, beszéljem meg a gyerekkel, hogy ezentúl csak reggel és este kap cicit. Halálkomolyan.
Végül tíz percig nyugtatgatott, hogy értsem meg, nincs nagy baj, attól még, hogy a ded percentilise három alatti... de azért majd meg kell mérni fél év múlva, hogy növekszik-e.
Hiába mondtam, hogy kurvára leszarom a percentilist higgye el, nem aggódom, mert a gyerek jól mozog, érdeklődő, kiegyensúlyozott, kommunikatív, és egyáltalán nem sovány, sőt, remekül néz ki, annak ellenére, hogy csak 9 kiló 30 deka.
Ráadásul két év alatt még igazán beteg sem volt, néha egy kis nátha, kétszer (!) belázasodott, sosem hányt, antibiotikumot még nem kapott, kórházat belülről akkor látott, amikor az állra esett bátyját látogattuk meg.
(Ezt egyébként 50 százalékban annak tulajdonítom, hogy a testvérei nagyok, túl a kisgyermek-kórokon, közösségbe pedig nem jár, 30 százalékban az anyatejnek, 20 százalékban a szerencsének.)
Ja és ajánlotta a művház baba-mama klubját. Mondtam neki, hogy már gondolkodtam a dolgon, de jó lenne tudni, milyen társaság van ott. Erre ő: "hát, ezt akkor tudja meg, ha odamegy". Na köszi.

Ez egy tök jó film

Ír. Vígjáték.

2012. február 14., kedd

Egy plakátról Valentin-napra

A Házasság hetének helyi plakátja finoman szólva nem telitalálat.
Épp a gyerekprogramok felől próbáltam tájékozódni a művelődési ház hirdetőtábláján, amikor megláttam.
Először a fotó ötlött a szemembe. Végül már egészen közelről tanulmányoztam, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy egy nő és egy férfi van rajta, nem pedig két férfi hímnemű ember.
Aztán a mottó, hatalmas betűkkel: "SZABADSÁG VAGY SZOLGASÁG". A plakáttervező nyilvánvalóan előbbit favorizálta, de így Valentin-napon megkockáztatom, hogy az egész egy ostobaság.
Mert ha valaki szolgaságnak érzi, ott nagyon nagy baj van.
És ha valaki szabad akar lenni, akkor még nagyobb baj van.
(Megjegyzem ez csupán helyi mottó lehet, mert az országos jelmondat: "Az elköteleződés ünnepe - Vágyni arra, ami a miénk".)
Szóval komolyan eltűnődtem, hogy valóban a Házasság hetét hirdetik-e, vagy esetleg valami ultraliberális ellenrendezvényt, amelyen "független egzisztenciák egyenrangú kapcsolatáról" lesz szó.

Ellenpélda

Lassan lezárul a nagycsaládos nagyképűségről való szavazás. Az igenek és nemek fej-fej mellett haladnak (kicsit több az igen), ami azt mutatja, hogy előttetek sem ismeretlen ez a jelenség. Nem gondolom, hogy az összes sokgyerekes beképzelt lenne, de tapasztalataim szerint, ha a kioktató modor nem is jellemző mindenkire, az esetenkénti, kissé fölényes megnyilvánulások kevés nagycsaládost kerülnek el. Ami azért érthető, hiszen egyrészt valóban több gyakorlatu(n)k van, másrészt ez valamiféle ellentartás az őket (minket) érő megaláztatásokkal, a néha különösen nyomasztó gondokkal szemben. (Ettől persze még nem túl szimpatikus.)
Hiba volt azonban általánosítanom a kérdés megfogalmazásakor.
A barátnőm, akivel annak idején szinte együtt neveltük a gyerekeinket, teljesen híján van az ilyesféle nüanszoknak. Sajnos, a napi találkozásokhoz már messze élünk egymástól, de a múlt hétvégén meglátogattam. Négy gyermekével nekem ő a példa a természetes, őszinte nagycsaládos szerénységre, a magamutogatás nélküli, feltétlen segítőkészségre, a nehézségekben való alázatos helytállásra.
(Nyugodtan dicsérhetem, nem olvas blogokat.)

Nyúlbundát szeretnék

Tivadarért ne aggódjatok, jól bírja a teraszon.
A Családfő szerint ott nincs annyira hideg.
Igaz, amikor kiraktam éjszakára egy fazekat a ketrec mellé, reggelre megfagyott benne a leves.

2012. február 13., hétfő

Nemet mondani

Kaptam egy kérdőívet, minden pontban igennel, vagy nemmel kell válaszolni.
Sajnos, egyetlen határozott nemet sem sikerült találnom.
Ez megmagyarázza, miért nem lett belőlem semmi.

2012. február 12., vasárnap

Eklektika

A ded második születésnapját edzőtáborban egy fogadóban töltöttük.
Ehhez a helyhez hasonlót még sosem láttam. A falakon káprázatos változatosságban vadásztrófeák, kerámiák, festmények és sportrelikviák, tökéletesen beborítva több száz négyzetmétert. Békésen megfért egymás mellett például az Utolsó vacsora és a Rőzsehordó nő házilagos másolata, falusi csendéletek és egyiptomi ikonok, akvarellek kis olasz városkákról, alföldi pusztaságról és vadászjelenetekről, portrék, grafikák, gobelinek, őzláb fogasok,  régi órák, cserépkancsók, fazekak, bögrék, tányérok, fa faragványok és konyhai eszközök, gipsz szobrocskák, térképek, futballklubok zászlói ezerszám, csapatfotók, dedikált mezek, őz- és szarvasagancsok, muflon csigák (szarvak), vaddisznóagyarok, állatbőrök, továbbá - különösen meglepő módon - egy kitömött mormota mögött, halászhálóban kagylók és tengeri csillagok.

2012. február 9., csütörtök

Egy, kettő, három... SOK

Miután ma cuckával erről beszélgettünk, azt gondoltam, az előző közvélemény-kutatás mérsékelt népszerűsége ellenére megkérdezlek benneteket: szerintetek is nagyképűek a nagycsaládosok?
Szavazógép balra fent.

Csak szólok

Ha valakit érdekel, Julis karrierje tovább ível, már vezércikket is ír. Érthető, hogy ritkán van ideje blogolni.

A helyes válasz

(Fotó a céges programról.)
Anyus: Ki az a nő ott melletted?
Apus: Van nő mellettem??

2012. február 8., szerda

Eredmény

Hivatalosan még van egy nap a közvélemény-kutatás végéig, de a szavazási hajlandóságotokat látva azt hiszem, nyugodtan eredményt hirdethetek.
A legérdekesebb tapasztalat, hogy - bár a felmérés a csöndes olvasókat célozta, vagyis azokat, akik sosem szólnak hozzá(m) - szavazatok jobbára az eddig is aktívaktól érkeztek. És ugyan tényleg nem látható a szavazók neve, de a kommentek alapján némelyiket azonosítottam.
Először is, az 1 db "utállak" az én voksom, amikor kipróbáltam, hogy működik-e. Az 1 db "félek, hogy beszólnak a blogbarátaid" saját bevallása szerint mickától származik, a 6 db "nem akarom, hogy bárki lássa, hogy olvaslak" közül egy, azt hiszem, cuckáé (remélem nem lesz belőle kellemetlensége, ha leírom...), a 8 db "nem jut eszembe semmi" közül kettő a zoliké, egy talán manóé (ebben nem vagyok biztos).
A megjegyzéseitekben sok elgondolkodtató észrevétel van, de így sem kerültem lényegesen közelebb ahhoz, hogy megtudjam: vajon aki nem kommentel, az miért nem teszi. Viszont úgy tűnik, aki nem szól hozzá, az nem is szavaz szívesen. Pedig azt terveztem, ezentúl gyakran rakok ki valamilyen közvélemény-kutatást, de ezek szerint egyszerűbb megkérdezni - amint arra motyi már rávilágított. Fel is teszem a kérdést: szeretnétek még szavazni? Vagy esetleg szavazzunk róla?...

Feltűnt valakinek, hogy

délután negyed ötkor nem csak, hogy világos van, de süt a nap??!
:)

2012. február 7., kedd

Még egy kártya mára, avagy mennyire nem vagyok szőke

Ott hagytam abba, hogy letiltottam a bankkártyámat.
Nos, azóta megérkezett az új, pár napra rá pedig a PIN-kód.
Ma elmentem vásárolni.
Hohó, jutott eszembe, dehogy teszem a PIN-kódos kártyát a pénztárcámba a bankkártya mellé, hát nem vagyok én szőke!... Úgyhogy zsebre raktam, és igazán büszke voltam magamra.
Aztán a boltban rájöttem, hogy a bankkártya otthon maradt.
De legalább jó távol volt a PIN-kódtól.

Teve a hóban

Tetszett, hogy Lustanyu nemrég leírta pozitív ügyintézési tapasztalatait, mert igenis nem csak a rosszat kell bemutatni. Bár azt általában szívesebben olvassa mindenki. De megfogadtam, hogy nem megyek el szó nélkül a működő dolgok mellett, ezért tessék, most egy hatalmas hurrá a Teve utcai OEP-nek.
Ahhoz képest, hogy másfél évig gyűjtöttem a lelkierőt, hogy a nagyfiamnak új taj-kártyát csináltassak az elveszített helyett, szűk tíz perc alatt végeztem, és ebben már benne volt a ded vetkőztetése-öltöztetése, meg a tollkeresés is. Finoman megróttam az ügyintéző hölgyet, amiért olyan gyorsan szólítják az embert, hogy nincs idő kitölteni a nyomtatványt. Aztán huss a pénztárhoz a háromezer forinttal, huss vissza, és máris kész a gyönyörű új taj-kártya (amit sosem adok többé a gyerek kezébe, mert nálunk ez ugyanolyan fogyóeszköz mint például a zokni).

Anyus kocsit hajt

Szerintem ez az egyik legszebb út az országban.

2012. február 6., hétfő

Lehet, hogy túl sokáig ültem reggel a gépnél?

Bekerítve

Alkalmatlan tárgyon elkövetett igazoltatási kísérlet

Nem vagyok egy bátor ember, amikor felvijjogott mögöttem a sziréna és kék fénnyel üldözőbe vett a rendőrautó, össze-vissza féltem magam.

Szóval a hosszúhétvégés logisztikai feladvány harmadik napjának tér-idő grafikonján próbáltam épp megközelítőleg egyenes vonalat rajzolni, s úgy éreztem, ebben határozottan gátol a Nagykörút szélső sávjában harminccal döcögő jármű. Amint elhúztam mellette, tudatosult bennem, hogy az állami rendvédelmi szervezet egyik gépkocsijáról van szó, és vélhetően a sárga lámpára való tekintettel mérsékelte a sebességét, de már nem akartam csikorogva lefékezni, áthajtottam hát a kereszteződésen. Ekkor következett az a rész, amikor mintha egy alacsony költségvetésű akciófilmbe keveredtem volna (ahol nem állítják le a városi forgalmat, ezért az autósüldözés lassú és rövid). A fiatal rendőr hamarosan szembesült tévedésével, vagyis, hogy az őket pimaszul megelőző fekete kocsiban nem valami beképzelt menedzser ül, hanem egy halálra rémült, idióta nő, négy gyerekkel. A fiúk is megszeppentek, talán azt hitték, a motorháztetőn végzem, bilincsben.
Reszkető kézzel, nagy nehezen sikerült előkotornom az irataimat... Aztán simán tovább engedtek. Én meg olyan ideges voltam, hogy indexelés nélkül indultam el.

Na eddig bírtam, hogy ne írjak róla.
De most meg kell állapítanom, hogy remek dolog ez a havazás, még ilyenkor télen is. Témát ad.
Mert az ország egyik fele napok óta hisztizik miatta, az ország másik fele meg azért hisztizik, hogy miért kell ezen hisztizni.

2012. február 5., vasárnap

Sajnos

Nem ért egészen váratlanul, amikor ma este fél kilenckor derült ki, hogy a kajla még nem pótolta a két nap hiányzás miatt mulasztott tananyagot és leckéket.
És az sem, amikor háromnegyed kilenckor közölte, hogy készen van.
És az sem, hogy látványosan vérig sértődött, amiért nem hiszek neki.

2012. február 4., szombat

Reklám

Egyszer épp a Moszkva téren (igen, akkor még így hívták) rohantam valamerre, amikor elkapott egy hölgy, ugyan áruljam már el neki, mitől ilyen fényes a hajam. A WU2-től, mondtam. Nyilván azt hitte, viccelek.
Pedig - apróbb félrelépésektől eltekintve - gyerekkorom óta hűséges vagyok hozzá. Még emlékszem azokra a régmúlt időkre, amikor ezt használták kocsimosástól kezdve cipőtisztításon át kutyafürdetésig szinte mindenre.
Ez az én nosztalgia-márkám. És mi a tiétek?

2012. február 3., péntek

A csöndben olvasókhoz

Kiraktam egy kis közvélemény-kutatást ide bal oldalra. Tessék kérem komolyan venni, tényleg kíváncsi vagyok az eredményre!
(Aggodalomra semmi ok, én sem látom, hogy ki az aki szavaz!)

2012. február 2., csütörtök

Hány kiló vagy?

Döbbenetes, hogy a statisztika szerint mennyire érdekelt Benneteket a testsúlyom. Nem gondoltam, hogy ez ilyen lényeges információ, de ha igen, szívesen teret adok egy erre épülő ismerkedésnek.
Szóval: hány kiló vagy?

Főzzünk együtt!

S.O.S.  Ti hogyan rétegeznétek?
  1. Hagyma, krumpli, tarja, gomba.
  2. Hagyma, gomba, tarja, krumpli.
  3. Hagyma, krumpli, gomba, tarja.
  4. Hagyma, gomba, krumpli, tarja.
  5. Hagyma, tarja, gomba, krumpli.

Morzsa

Hétvégén a nagylányom lovacskásat játszott a deddel, többek közt képzeletbeli répákkal is etetgette. Tegnap büszkén figyeltem, ahogy a ded az ölemben ülve látszólag a zsebemből kiszedett ennivalót rágcsálta, nahát, milyen szépen megtanulta, hogyan használja a fantáziáját... Aztán észrevettem, hogy valódi zsebpiszkot eszik.

2012. február 1., szerda

Megromlott a joghurtom

Főzés közben ma eszembe jutott a legzseniálisabb kereskedő, akivel valaha találkoztam.
Egy újlipótvárosi éjjelnappaliban történt, sok évvel ezelőtt. Tejfölért mentünk be. Az sajnos elfogyott, mondta az eladó/tulaj, de van lejárt szavatosságú joghurt, ami pont olyan.
És megvettük. TEJFÖL-ÁRBAN...

46...47...

Öt terhesség nem volt elég ahhoz, hogy elhízzak.
A ded miatt lesz az egész. Mert egyedül nem eszik, csak társaságban. Ami napközben én vagyok.

Az igazán láthatatlan

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
A két láthatatlan ajándékról már írtam. Akkor még nem tudtam, hogy a harmadik valóban és végleg láthatatlan marad. Arról az óráról van szó, amit karácsonyra rendeltem meg a Családfőnek.
Először is ugye nem érkezett meg időben.
Azután a számlapja össze volt karcolva.
Újra legyártották, az eredmény egy homályos fotó, körben ragasztócsíkkal.
A harmadik változaton sem lett sokkal szebb a kép, de azt már nem volt pofám visszaküldeni.
Itthon ijedten néztem a sok apró alkatrészt. Fogaskerekeket ugyan nem kellett egymáshoz illeszteni, de külön volt az üveg számlap, az óramű, a mutatók, anyacsavar, védőgyűrűk, valamint egy tűszerű tengely, amely az egészet hivatott volt egyben tartani. Az útmutató alapján igyekeztem dolgozni, a mütyüröket sorban felraktam a tengelyre és az üveg számlapra. Az utolsó mozzanat a másodpercmutató felpattintása volt. Ekkor a tű, amelyre elöl felpattintottam a mutatót, hátul kiszúrta a műanyag óraműházat. Még mindig nem adtam fel, beleraktam az elemet. Ez sem volt könnyű, mert az elem helye egy-két milliméterrel kisebb volt, mint a ceruzaelem. Őszintén csodálkoztam, hogy ezek után az óra elindult. Szerintem már ez is óriási teljesítmény volt a részéről. Fél nap alatt húsz percet késett, majd örökre megállt.
Azt azért nem mondanám, hogy mindeközben remekül szórakoztam.