"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2012. július 24., kedd

Önállóságra nevelés - folytatás

- Kezdj bepakolni.
- Jó. Jössz?
- Nem, csináld csak.
- Hány napra?
- Ötre. Tudod, öt zokni, öt gatya, öt póló...
/fél perc múlva/
- Nincsenek meg a zoknijaim.
- Ott vannak a szekrényben.
- De a bokazoknik nem.
- Mert még nem mostam ki őket. Vidd a többit.
- De azokat nem szeretem.
- Nem baj, rakd csak be.
/egy perc múlva/
- Hol vannak az alsónadrágok?
- A szekrényedben.
- És a boxeralsók?
- Nem tudom, gondolom még a szennyesben.
- Az összes?? Nem igaz, hogy egy sincs itt...
/rövid hiszti után/
- Nincs pulóverem.
- Hogyne lenne.
- És a fekete?
- A szárítón.
- Megszáradt?
- Nézd meg.
- Már jó.
- Másikat nem viszel?
- Nem kell.
- Hosszú nadrágot tettél be?
- Az újat.
- Vigyél mackónadrágot is.
- Azt utálom.
- De kell, ha valami sport lesz.
- Viszek rövidnadrágot.
- És ha hideg lesz?
- Akkor is utálom.
/két perc múlva/
- A rövidnadrágokat már kimostad?
- Igen.
- És megszáradtak?
- Nem hiszem. Vidd azt ami a szekrényben van.
- De azok nem jók.
- Kiteszem ezt a napra, hátha megszárad gyorsan.
/tíz perc múlva/
- Na, megszáradt már?
- Nem tudom, kisfiam, nézd meg.
- És a másik?
- A zöld? Az vastag, biztosan nem fog megszáradni.
- Ez már száraz. Berakom, jó?
- Oké. Minden megvan?
- Mi kell még?
- Zseblámpa.
- Azt nem találom.
- Keresd.
/fél perc múlva/
- Nincs meg.
- Nem csoda, ebben a kupiban ami nálatok van... Keresd tovább!
/egy perc múlva/
- Sehol sincs.
- Akkor ne vigyél.
- Adjál tusfürdőt.
- ... Tessék.
- És egy új fogkefét, mert ez már szétment.
- Jó, itt van.
- Anya, kell diákigazolvány?
- Persze.
- De nincs meg.
- Akkor keresd.
- Nincs.
- Mondom, hogy keresd.
/fél perc múlva/
- Esőkabát is kell.
- Azt elhagytad.
- De kell.
- És most akkor mit csináljak?! Mindjárt indulsz. A diákod meglett?
- Meg. És az esőkabát?
- Ne bosszants! És tedd be a kulacsot.
- Csajka, evőeszköz?
- Tessék. Váltócipő?
- Ezt elviszem.
- Jó.
- De nincs zseblámpám...

Stb.

Na szóval így történt, hogy egy órán keresztül asszisztáltam Kajla pakolásához, ahelyett, hogy tíz perc alatt elintéztem volna egyedül. Tudom, tudom, hamarabb kellett volna, meg majd egyre jobb lesz. De akkor is. Vááá...

11 megjegyzés:

  1. Nincs itthon a nagy lányom, aki segít a háztartásban: hamarabb végzek mindennel egyedül, és el sem fáradok annyira, mint a folyamatos kéregetéstől (ezt csináld, azt csináld), pedig nagy átlagban önállóan is végzi az állandó feladatait.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Jaj, nekem nagyon nehéz ez, és kábé úgy adja elő magát, mint a ded az "anyanéézd, anyanéézd" dologgal...

      Törlés
  2. Kitartás! Egyszer még lehet emiatt egy nagyon nagyon hálás és szerető menyed :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindenesetre nagyon hálás leszek neki.

      Törlés
  3. basszus, nekem még nem volt erőm ehhez a szélmalomharchoz, ma egész nap csomagoltam a fiúknak, aztán kifelé a reptérre jól lebasztak, mert nem voltam benne biztos, hogy becsomagoltam a könyveiket (becsomagoltam,persze még egy köszit se böffentettek oda) Fakirma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tipikus. A lebaszás-rész is :)

      Törlés
    2. Azt hiszem, teljesen zavarba jönnék, ha egyszer azt mondanák: köszi/bocsi mama, faszfej voltam, de te egy istennő vagy! Rögtön kiesnék a szerepemből.:)

      Törlés
    3. Igazán nem maradna semmi, amiről írhatnék...

      Törlés
    4. Talán majd harminc-negyven év múlva mondják... kegyeletből :D

      Törlés
  4. hú, egy HŐS vagy, én biztosan feladtam volna, és odaadom neki ami kell

    Ildikó

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.