"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2013. január 18., péntek

Kilenc vagy három

Nem kérdés, hogy könnyebb lesz-e most, három év gyes után újra dolgozni, mint a Négyekkel otthon töltött kilenc esztendő után.
Különösen, hogy annak idején már nem is létezett a korábbi munkahelyem, és sokkal nehezebb dologba kellett belefognom. Hetekig három-négy órákat aludtam éjjel, és még azalatt is gyakran felriadtam a feladataimmal kapcsolatos problémákról rémálmodva.
Ehhez képest most olyan volt bemennem a céghez, mintha csak egy hosszú hétvégére jöttem volna el. Szerda óta emésztgetem az érzést. HÁROM ÉV. Hihetetlen. Több, mint ezer nap. És mintha semmi nem változott volna. Mintha senki nem öregedett volna. Mintha sem ők, sem én nem küzdöttem volna végig apróbb-nagyobb gondokkal azt az ezer napot.
Út közben megállapítottam, hogy a város sem változott sokat. A kedves, segítőkész emberek sem. Akik megkérdezik, hogy "ne segítsek?!" És amikor kétszer, érthetően azt mondom, hogy "KÖSZÖNÖM, NEM KELL", akkor mégiscsak megpróbálják felrángatni a hátamra a babahordozót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.