"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2013. február 28., csütörtök

Higanyos

A zökkenőmentesen zajló társadalmi beilleszkedésünk negyedik, befejező napján (holnap szünet lesz az oviban) én, a szívtelen anya, megtagadtam Kajla kérését, hogy azonnal hozzam őt haza a kollégiumból. Mert beteg. De a betegszobára nem veszik fel, mert a digitális hőmérő nem mutatja a lázát. Bezzeg egy higanyos szerint, amit kölcsön kapott az egyik osztálytársától, 38 fokos. Hát akkor vidd azt a lázmérőt a betegszobára, és mutasd meg, javasoltam. Azt nem lehet, mondja ő, mert a házirend szerint nem szabad higanyosat használni. Ekkor biztosítottam róla, hogy egy szakképzett ápolónő érintéssel is meg tudja állapítani a lázat, "sőt, még én is megérzem, ha ráteszem a kezem a homlokodra". Erre a gyerek: "akkor gyere és tedd rá!"

2013. február 27., szerda

Ma pláne

Harmadik lépés a társadalomba való beilleszkedés felé.
A Ded ugyan nem aludt el az oviban, viszont szép csöndben feküdt a délutáni pihenő alatt. A hangulata jó.
Nekem már van határidőnaptáram és herpeszem, mindkettő a stressz jele.
Dolgoztam is mintegy negyedórát, ami akkor sem túl megerőltető, ha azt vesszük, hogy még szabadságon vagyok.
Örömmel tapasztaltam, hogy a kedvenc kínai büfémben még mindig meg lehet ebédelni ötszáz forintból.

2013. február 26., kedd

Ma pedig

Második lépés a társadalomba való beilleszkedés felé.
A Ded már csak tessék-lássék üvöltött, és csupán addig, míg be nem zárult a csoportszoba ajtaja. Egész délelőtt tökéletes óvodásként viselkedett, evett, játszott, szemlélődött, az óvónéni szerint cuki. Holnap már ott is alszik.
Én kaptam új céges mobilt, belépőkártyát, és szereztem egy fiókos szekrényt az asztalom alá. Nagyon kellemes dolog munkahelyre járni, amíg nem kell dolgozni. Valóra vált az álmom is: ültem az étkezőben, békésen csirkés szendvicset majszoltam, és sehol egy énkicsipónim.

2013. február 25., hétfő

Ma

megtettük az első lépést a Deddel a társadalomba való beilleszkedés felé (úgymint óvoda, munkahely).
Neki valamivel nehezebben megy, pedig kapott az óvónénitől kis piros törölközőt.
Én viszont három gyönyörűségesen háborítatlan, dedmentes, felnőttek társaságában töltött órát kaptam.
Fakirma szerint szívtelen dög vagyok.

Empatikus Kolléga: És a gyerek?
Anyus: Óvodában. Beszoktatás.
Empatikus Kolléga: Jól van?
Anyus: Jól. Üvölt mint állat.
Empatikus Kolléga: Hát, legalább nem itt üvölt.
Anyus: Ja, ja.

2013. február 24., vasárnap

Anyus önvédelmet tanul

A telomérák érdekeit szem előtt tartva pénteken elkísértem a Családfőt edzésre. Merthogy azt állította, ez alkalommal kifejezetten külsősök, hozzátartozók, anyukák számára lesz önvédelmi oktatás. A könnyelmű ígéretet, miszerint megyek, az edzés reggelén bántam meg először, de nem utoljára. A nap folyamán egyre inkább úrrá lett rajtam a pánik, de aztán mégis előkerestem Kajla kinőtt judoruháját és egy fehér övet, figyelmen kívül hagyva a fejemben sikoltozó hisztérikát, aki szerint nem kell hülyét csinálni magamból ha nem is fizetnek érte. Ugyan már, nyugtattam magam, hiszen a Családfő megmondta, hogy lesznek ott más anyukák is.
Az öltöző előtt a fejemben sikoltozó hisztérika megpróbált rávenni, hogy fogjam a cuccom és meneküljek.
Az öltözőben a hisztérika egy "hiába beszélek neked te marha" felkiáltással csüggedten elhallgatott.
A "más anyukák" mind feketeövesek voltak.
Egyikük segített megkötni az övem. Ettől a gyomrom a tüdőmbe préselődött.
Az edzésen akupunktúrás pontokat tanultunk, amelyek megnyomásával harcképtelenné lehet tenni az ellenfelet. A sensei mondta, hogy most nem kell erősen nyomni, mert az újraélesztést majd legközelebb gyakoroljuk. Csak egy srác ájult el.
Továbbra is úgy gondolom, hogy az önvédelem legjobb módja a futás.

2013. február 22., péntek

Lazacos

Ugye már mondtam, hogy teljesen rosszul leszek, ha a gyerekek rókáznak. És milyen jó, hogy egyre kevesebb olyan korú gyermekem van, aki még nem képes feltakarítani maga után.
De basszus, azt nem tudtam, hogy a macskák ilyen könnyen hánynak!
És soha, soha nem fordult elő, hogy egy gyerek odajött volna az étkezőasztalhoz, és amikor éppen jóízűen reggelizem, csöndesen az asztal mellé pakolja a zöld (!) gyomortartalmát.

Kajla és a sport

Kajla mostanában konditerembe jár a barátaival, és edzésprogramja van, és amikor legutóbb nem maradt pénze kondibérletre, kétségbeesetten kérte, hogy fizessem ki, mert különben felborul az edzésprogramja, és bár sokkal jobban örülnék, ha valami mást sportolna, de a lelkesedését díjazom, és legalább mozog a gyerek, ami ugye tizenöt évesen nem elhanyagolható szempont, viszont tegnap kétségeim támadtak.
- Hogy lehet egyest kapni testnevelésből, kisfiam??
- Úszni kellett.
- És te nem úsztál?
- Nem.
- Miért?
- Mert fáradt voltam.
- Mitől?
- Hát minden nap megyünk kondizni...
- És az a háromnegyed "korlát tolódásból"? Egyáltalán mi az a korlát tolódás??
- Az nem tolódás, hanem tolóckodás.
- De tolódás van beírva... Szóval, nem tudsz tolóckodni?
- De tudok.
- Hát akkor? Fáradt voltál?
- Igen.

2013. február 20., szerda

Ismeretterjesztés - telomérák

/Ha már sem a macskákról, sem a gyerekekről nem jut eszembe semmi.../
Reál végzettségem ellenére én bizony nem tudtam, miért öregszünk. Vagy, ha valamikor tudtam is, mostanra elfelejtettem. Lelord vicces könyvében (Hector a múló idő nyomában) azt olvastam tegnap, a fő ok, hogy amikor testünk sejtjei osztódással reprodukálódnak, minden alkalommal kicsit gyengébb minőségű másolat keletkezik, így aztán a testünk is egyre rosszabbul működik. A gyártást a kromoszómák végén található telomérák irányítják. A kutatók szeretnék elérni, hogy a telomérákat kontrollálni lehessen, hogy mindig tökéletes másolatok készüljenek, s így testünk ne öregedjen. Elsőre milyen nagyszerűen hangzik, nem? Örök fiatalság receptre, és egy csomó betegség is gyógyíthatóvá válna... De persze rengeteg súlyos gazdasági és erkölcsi probléma adódna. Nyilván csak a gazdagok jutnának hozzá a csodaszerhez, ez akár háborúkhoz is vezethetne. Ha többé senki nem halna meg öregségben, elég gyorsan túlszaporodnánk. Vagy nem szülnénk több gyereket? Milyen társadalom lenne az? Stb. stb. Na szóval a tudósok ismét ránk hajítanának egy bioetikai bombát, mert ők már csak ilyenek puszta jó szándékból. De ha itt még nem is tartunk, a remek hír, hogy öt évvel máris meghosszabbítható az élet, mert a teloméráknak jót tesz a sport.
(Ja igen, és kenjük a szemráncainkat szorgalmasan hüvelykúppal.)

2013. február 18., hétfő

Általában

viszonylag konszolidált gondolataim vannak, de amikor Zombi macska a lábtörlőn ette meg a paradicsomos húsgombócot, ráadásul olyan technikával, hogy az összes rizsszem ott maradt, felrémlett bennem, hogy inkább a seggébe kellett volna dugni azt a gombócot.
Bocsánat.
(Megjegyzem épp ma láttam, hogy valaki a "fiu toszik anyával" keresőkifejezéssel talált ide.)

Önsorsrontás

A mondat, amelynek nem lett volna szabad elhangoznia: "Szivikém, menj csak nyugodtan lovagolni, elviszem magammal a gyereket..."
A terv az volt, hogy majd Kajla, meg a Nagyfiú vigyáznak a Dedre, amíg én bemegyek a fogadóórákra és a szülői értekezletre. A tervből sajnálatos módon kihagytam annak lehetőségét, hogy a Ded NEM AKAR Kajlával és a Nagyfiúval maradni a kollégiumban, így az amúgy sem anyai hivatásom csúcspontját jelentő programot (ó, csak egyszer bújhatnék valami eminens anyukájának a bőrébe, csak egyszer érezhetném, milyen amikor a tanárok örülnek a fiaimnak) egy nonstop nyüszítő háromévessel az ölemben csináltam végig, akit a szülői értekezlet második felében már azzal fenyegettem, hogy kihajítom az ablakon. (Kisgyermekes anyukáknak: ez NEM óvoda, vagy általános iskola, ahol megszokott dolog a nemtudtamhovatenniugyenembajhogyőisittvan porontyok téblábolása szül.ért. alatt.)
Hazafelé hősiesen megettem a pizzát, amit kizárólag azért vettem, mert ő állítólag éhes, és perszehogy elaludt a kocsiban, és perszehogy felébredt amikor behoztam a lakásba... Na szóval a napomnak ez a része több fokkal szivatósabb volt, mint amire készültem, de azzal vigasztaltam magam, hogy sebaj, most jön a kikapcsolódás. Mert délután a wampra mentem, a Zazitáskámért. Sosem voltam a wampon amíg a Millenárison tartották (igazából azt sem tudtam, hogy van ilyen), de azt hiszem erre az új, Váci utcai helyszínre sem megyek többé, ez valami spéci magyar hülyeség, egy vásárt berakni egy többemeletes épület szűk folyosóira, ahol a standok és a szemközti fal közötti helyen kettő ember fér el, lapjával, de hát végül is ki akarna NÉZELŐDNI egy VÁSÁRBAN??... Haladjunk kérem, haladjunk... Három szinten végigküzdöttem magam, aztán alig vártam, hogy kijussak, lehetőleg táskástul. De legalább babakocsit nem kellett tolnom, mint a nagyon trendi wampos kismamáknak.

2013. február 16., szombat

Sebesség

A Kis Kék Fityfiritty 13 mp alatt gyorsul fel százra.
Persze - mondhatjátok gúnyosan - új korában, papíron.
Pedig igenis. Csak nem nulláról, hanem kilencvenről.

2013. február 15., péntek

Újratervezés

Általában szerény vagyok.
Ha néha nem, akkor mindig kiderül utólag, hogy addig mértem fel jól a képességeimet, amíg szerény voltam.
Ma például elsőre odataláltam az óvodához.
GPS van az agyamban - gondoltam, öntelten vigyorogva.
Visszafelé félórát bolyongtam a külvárosi ipartelepek között.
(A benzinmutatót meg le fogom takarni, mert a mozgása már-már fizikai fájdalmat okoz, mintha a vérem szivárogna el cseppenként...)

2013. február 14., csütörtök

Higgyétek el, nem könnyű

ellenállni a szívélyes kínálásnak, amely a más gyereke által meghagyott ételmaradékra vonatkozik, abban az esetben, ha az is elhangzik, hogy "biztosan nem folyt bele a taknya".
(Az e heti Fakirma-cikiző posztot olvashattátok.)

2013. február 13., szerda

Nektek is

mindig csak utólag jutnak eszetekbe a frappáns válaszok?
Amikor például a bevásárlóközpontban ma odajött hozzám egy marketinges lány azzal, hogy "feltehetek három kérdést?", a "bocs nem" helyett mennyivel jobb lett volna az "ez volt az első?"

2013. február 12., kedd

És

voltunk farsangi bálon a Kultúrban.
Ööö... nagyjából ennyit mesélhetek róla úgy, hogy ne sértsem vérig a helyi tűzoltókat és állatvédőket, a kertbarátok körét, a horgászegyesületet, valamint a bulit jegyző városi civil szféra egyéb képviselőit.
Bővebben: a háromszázötven forintos koktéloknak köszönhetően igen korán fergeteges jókedv kerekedett, ami mondjuk engem nem érintett, mert nem tudom gyorsan inni a koktélt akkor sem ha olcsó.
A Raszputyin, a Petróleumlámpa, a Nyolc óra munka és a Repül a bálna mellett mulatós pop slágerek fokozták a hangulatot, és volt hastánc bemutató. A Családfőnek ez utóbbi tetszett leginkább. Érthetetlen, hiszen láttunk mazsoretteket is.

Életem új szakaszába léptem

Állítólag ebben a korban már nagyon gáz hátizsákkal járni.
Zazálea alkotott nekem egy válltáskát.

2013. február 11., hétfő

Deképzeldanya

Vajon csak az én fiaim olyan szörnyen pechesek, hogy mindig "CSAK EGY PONT HIÁNYZOTT a ketteshez/ a hármashoz/ a négyeshez/ az ötöshöz"??

Státusz

A Dednek nyilvánvalóan ugyanaz a véleménye a percentilisről, a státuszvizsgálatokról, valamint a védőnőről, mint nekem. Csakhogy én felnőttként képes vagyok szociális viselkedést produkálni az ellenérzéseim dacára, ő viszont három évesen még nem fejlesztette ki ezt a képmutató álcázási-beilleszkedési mechanizmust.
Így aztán most hivatalos igazolásom van arról, hogy a gyerek "nem vizsgálható, nem együttműködő, nem közreműködő".
Mert azt még hajlandó volt megmutatni, hol a hasa (bizonyítandó, hogy ismeri a testrészeit), de ezzel számára be is fejeződött a részvétel a szűrővizsgálaton. Nem akart szépen odaállni a magasságmérőhöz, ezért mondtam a védőnőnek, hogy 90 centi körül van, de nem látom pontosan. Erre ő, hogy az nem elég, mivel ilyen kicsi, tudni kell, PONTOSAN. Jól van bazmeg, pár perc alatt sikerült a falhoz könyörögni a Dedet, hurrá, 89 centi, ezt is be lehet írni. Ismét megállapítást nyert, hogy három százalék alatti a percentilise, ami most sem rázott meg, a lényeg, hogy ezen is túl vagyunk, gondoltam. Egy frászt. A papír kitöltetett - "pszichés, motoros, mentális, fejlődés- és magatartásproblémák vizsgálata" - szokás szerint, bemondásos alapon minden rendben, aztán következett (volna) a szemvizsgálat.
A4-es lapon szék, teherautó, hal, létra, emberke, madár. Mi ez? A Ded toszik válaszolni. És ez? Oda se néz az átkozott. Mondom a védőnőnek, a gyerek szeme mint a sasé, ám ez itt valószínűleg nem fog kiderülni. Aszongya akkor ad beutalót a szemészetre. Mondom én ugyan nem viszem szemészetre, semmi baja a látásának, BESZÉLGETNI nem akar. Akkor is el kell vinni. Mondom nem. Újra megpróbáljuk. Korrumpálási kísérletek (védőnő matricával, én tejszelettel), mindhiába. Végül a védőnő odaadja a papírt, csináljam meg otthon a vizsgálatot, ha nem ismeri föl három méterről az utolsó előtti sort, szemész kell neki. Mondom jó.
Itthon persze röhögve sorolta öt méterről a legalsót is a piszok. Hrrr. A tejszeletet mindenesetre bebukta.
(Ja és ezek után szerintetek mennyi esély volt rá, hogy hagyja megmérni a vérnyomását??)

Elég jók voltunk

Tegnap örökbarik lettünk a Kis Kék Fityfiritty-tyel (leánykori nevén Kis Guruló Szar), amikor "csont nélkül" átvitt a hegyen, miközben három, árokba csúszott kocsit láttam öt kilométeren belül (már mindegyiket rángatták kifelé). Persze ehhez kellett szerencse is, no meg némi khmm... rutin.

2013. február 7., csütörtök

KGSZ - ismerkedés

Azért az igen szép, sőt megható pillanat volt, amikor az egyik piros lámpánál rájöttem, hogy rádió is van a kocsiban.

Viszont határozottan fenyegetőnek tartom a matricát, amelyet az előző tulajdonos ragasztott fel a volán mellé: "Énekelek az Úrnak, amíg élek".

2013. február 6., szerda

Felelős döntés

Amikor egy szülő óvodát választ szeme fényének, nyilván igyekszik körültekintően dönteni. Ha valaki nem tudja mire figyeljen, rengeteg ötletet, tanácsot kaphat az anyatársaktól a játszótéren vagy a világhálón. Egy ötödik gyereknél viszont már van annyi tapasztalata az embernek, hogy mások okoskodása nélkül is sejti, mi a fontos általában, és megvannak a saját prioritásai is. Így aztán képes felelősségteljesen mérlegelni, és remek döntést hozni.
A gyakorlatban ez ma úgy nézett ki, hogy felhívtak, válasszak A és B óvoda közül. Minél előbb. Rákerestem, lófaszkát sem találtam róluk, azon kívül, hogy mindkettő nagyjából 2,5 kilométerre van a munkahelyemtől, ami gyalog sok, tömegközlekedéssel valamivel több. Ha a Kis Guruló Szar már menetkész, felkerekedtem volna megnézni őket, ámde a Kis Guruló Szarból jelenleg három dolog hiányzik: az akkumulátor, a benzin, valamint a KGFB. Ezért egyetlen szempont maradt: B óvoda egy olyan helyen van, ahol eddig mindig halálfélelmem támadt amikor arra jártam, így aztán mondtam, hogy legyen A... Tökéletes választás, érzem.

2013. február 5., kedd

A Kis Guruló Szar

Kajla: És milyen az új autód?
Anyus: Kicsi. Suzuki. Swift. Sport. Háromajtós. Sötétkék metál.
Kajla: HÁROMAJTÓS?? Az milyen?... Az egyik oldalon nincs ajtó?...

***

Apus: Illik hozzád ez a kocsi. Olyan mint te vagy.
Anyus: Kicsi, öreg és nem húz?

***

Nagyfiú: Szóval van rá garancia?
Anyus: Igen.
Nagyfiú: Akkor nem lehetne kicseréltetni azt, amitől így zörög?
Anyus: Az egész kasznit???

Amikor kevésbé büszkék a szülőre

Lelkesen mesélem a Családfőnek, hogy vettem egy hangyászt harmincezer zoodollárért, és szurikátám is van már, és a látogatószám is szépen gyarapszik, és talán csinálok egy másik állatkertet, amiben kizárólag lovak lesznek, sok-sok ló, erre a Nagyfiú: "csak ne az igazi nevedet használd, nehogy valaki rájöjjön, hogy te vagy az anyám."

2013. február 4., hétfő

Még egyszer a szép ruhákról

/Nagy szerencse, hogy néha meglátogat Fakirma, így van miről írnom./
Azzal kezdte, hogy a legutóbbi bejegyzésem róla rosszhiszemű volt, vagyis én vagyok rosszhiszemű, és gonoszul félreértelmeztem a szavait.
Azzal folytatta, hogy nemsokára óvodai farsangra megy, a téma a középkor, és neki is be kell öltöznie, és SZEGÉNY PARASZTASSZONY szeretne lenni, és esetleg TUDOK-E NEKI RUHÁT KÖLCSÖNADNI...

2013. február 2., szombat

Szép idő volt ma

A húsz, lótalan (vagy lótlan?) év alatt már azt is elfelejtettem, hogy lovagolni akkor is jó, amikor úgy szakad az eső, hogy szétázik a papírzsepink. A zsebünkben.

2013. február 1., péntek

Nincs sok mondanivalóm

A használt autó hirdetések hosszas nézegetése eltompítja az embert. Ma dobozos tej helyett dobozos narancslevet öntöttem a kávémba. Egész jó, ha elég cukrot rakunk bele.
A Ded pedig közben fogócskázik a macskákkal, ennek keretében lassan kitakarítja a lakás nehezen elérhető részeit, úgymint bútorok mögött, ágyak alatt, kazán mellett. Néha kicsit félek tőle, mert tele van pókhálóval.