"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2014. december 20., szombat

Hazautazás

Ha nem velem történik, el sem hiszem.
Az úgy volt, hogy a Nagyfiú megkérdezte, elmennék-e érte. És a barátaiért. Mondtam neki, hogy másnapos vagyok mint az állat, mindjárt szétrobban a fejem most csak a Kis Guruló Szarral tudok menni, ráadásul a Dedre sincs aki vigyázzon, szóval vinnem kell babaülésestül, így legföljebb egy plusz főt lehet szállítani. Miért, kezdett győzködni, hátra a babaülés mellé befér két ember. Két kisfiú talán, de nem két tizennyolc éves - világítottam rá.
De beférünk. De nem fértek. De beférünk. De nem fértek, nem megyek.
Lééécciii.
Persze, mentem.
Vártam negyed órát a kollégium előtt, mire megjelentek ketten, a Nagyfiú haverja legalább kétszerakkora széltében, mint a Nagyfiú. Hátizsákokkal és egy kis dobozzal. Mondták, hogy meg kell várni a harmadikat, akinek van egy nagy doboza.
Várakoztunk. Negyed óra múlva mondtam a Nagyfiúnak, szóljon annak a gyereknek, hogy igyekezzen, különben itthagyjuk. Akkor kiderült, azért nem jön, mert nem bírja becsukni a BŐRÖNDJÉT.
Tíz perc múlva aztán megjelent. Egy akkora dobozzal, ami elfoglalta a teljes csomagtartót, s egy bőrönddel, ami akkora volt, mint a fél kocsi.
A Kis Guruló Szar ugyebár egy HÁROMAJTÓS Suzuki Swift.
Mondtam, na ugye, nem fértek be.
De beférünk.
Nosza.
Akkor már népes nézősereg figyelte az attrakciót.
A nagy dobozban egy élő kakas volt, a szerencsétlen gyerek ajándékba kapta az előző napi karácsonyi bulin.
A nagy doboz a kakassal tehát bekerült a csomagtartóba, a nagyon nagy fiú az egyik hátizsákkal az anyósülésre, a gigantikus bőrönd részben a hátsó ablakban terpeszkedett, részben a hátsó ülés fölé lógott. Alatta volt a Ded a babaülésben, mellette a Nagyfiú és a kakas gazdája összekuporodva, ölükben a másik hátizsákkal. A kis doboz a babaülés előtt hevert. Először úgy tűnt, a vezetőülést nem lehet visszahajtani, vagyis én már nem férek be, aztán valahogyan mégis sikerült. A saját gyermekeikért érkező szülőkből álló nézőközönség üdvrivalgott, egy apuka segített kikanyarodni, mert nem láttam semmit.
És jöttünk.
Féltem, hogy a túlterhelt Kis Guruló Szar nem fogja bírni felfelé a Hegynek, de átjutottunk valahogy.
Közben a Ded egyszer hisztérikus rohamot kapott és percekig üvöltött.
A kakas viszont szerencsére egész úton hallgatott.
Azt már csak itthon közölték, hogy a kis dobozban egy degu és egy hörcsög van. Vagyis a degu csak volt, mert kirágta a dobozt és elszökött. Megtaláltam. A gázpedál mellett kucorgott. Úgy látszik, nem bírja a zsúfoltságot.

2014. december 17., szerda

Olimpia

A kissrác szomorúan esengő kutyaszemekkel lépett oda hozzám a boltban. "Elnézést, tudna adni kétszáz forintot? Anyukámnak vennék névnapi ajándékot, és még ennyi hiányzik hozzá." Nagyon meggyőző volt, túlzottan. "Az a helyzet, hogy nekem is van pár gyerekem, és tudom, hogy ez nem igaz - mondtam neki mosolyogva. - Mit szeretnél venni valójában?" "... Csokit." "Tessék. Mert őszinte voltál" - nyújtottam át a pénzt, és marhára el voltam telve a pedagógiai érzékemtől. Azóta viszont egyre valószínűbbnek tartom, hogy másodszor is át lettem verve, és például cigire költötte. De legalább nem kérdeztem meg tőle, hogy hívják az édesanyját. Ma ugyanis Olimpia nap van.

2014. december 13., szombat

Jó nekem

Kedden valami ideg becsípődött a nyakamnál, és ettől három napig az életkoromnak megfelelően mozogtam, vagyis alig és nyögve, és még péntek reggel is majdnem sírtam amikor fel kellett kelni, de aztán végre kimentem a lóhoz és teljesen megfeledkeztem az egész gerincproblémáról, na szóval ez egy csoda, mindig, tényleg.

Lovas szelfi+panoráma

2014. december 9., kedd

A kikövezett útról

Annak kapcsán, hogy az egyik óvónéni ma megkérdezte, nem akarok-e valami növekedésserkentőt adni a Dednek, szeretném megjegyezni, hogy
elmehet mindenki a kurvaanyjába
vajon miért nem tanítják a pedagógiai illetve egészségügyi képzést adó intézményekben, hogy hatalmas egyedi eltérések lehetnek a gyermekek között? Manapság akkora divatja van a természetes dolgoknak, viszont amint a kis csíra bekerül a gépezetbe, mindenki elvárja, hogy megfeleljen az átlag adatokból meghatározott szinteknek és méreteknek és képességeknek, s ahogy attól eltér, jön a tortúra a magzati léttől kezdve a csecsemő- és óvodáskoron át, az iskoláról már nem is beszélve.
Hát minket hagyjanak békén. A gyerek pici, de mégiscsak cseperedik, hiszen a tavalyi nadrágja például már rövid neki, és a három telet kiszolgált kabátját is le kellett cserélni. A gyerek vékonyka, de arányos, s öröklött alkata miatt tizenhat éves korában majd inkább irigyei lesznek, mint gúnyolói. A gyerek elmarad centiben és kilóban a többiektől, viszont nem hiányzik az oviból kéthetente betegség miatt, mint egyesek, s félelem nélkül üli meg szőrén a lovat.
Tudom, az állandó vegzálás oka pusztán a jó szándék. De basszus, az azzal kikövezett úton miért nem tudnak csöndben végigmenni ezek a kedves emberek?

2014. december 7., vasárnap

Amikor a reményhal...

A mai fogadóórán a Nagyfiú osztályfőnöke elmagyarázta, hogy ebben az életkorban két ember van, akinek a szava gyakorlatilag semmit sem jelent a gyereknek: az anya és az osztályfőnök. Így aztán megállapítottuk, hogy mindketten teljesen tehetetlenek vagyunk a problémákat illetően.

2014. december 1., hétfő

Az hagyján, hogy már megint esik az eső, de

amikor hazaértem, Kajla éppen kilépett a fürdőszobából, kezében egy tányérral.
- Hát, te meg mit csináltál?
- Almát ettem zuhanyozás közben, nagyon finom volt így.

2014. november 10., hétfő

Koleszterin 2.

"Szivikém, szerintem nem disznóölésre kellett volna menned, hanem salátaszüretre."

2014. október 29., szerda

A ló neve

(helyszín: a lovarda)

Kisgyerek: Jaaj Nagyapa, nézd, lovacska, milyen cukiii!
Nagyapa: Egy lóra nem mondjuk azt, hogy cuki.
Kisgyerek: Kérdezzük meg, hogy hívják!
Nagyapa: Elnézést, mi a neve ennek a lónak?
Anyus: Cuki.

2014. október 26., vasárnap

Koleszterin és empátia

Apus: ...Vagyis szinte semmit nem ehetek.
Anyus: De hát akkor mit főzzek? Nem lehet semmit főzni... Ja, dehogynem! Hurrá!

2014. október 23., csütörtök

Öltöny 2.

Kajla: Ma azt mondták, nekem nagyon jól áll az öltöny. Szóval tényleg valami öltönyös munka kellene.
Anyus: Ha továbbra is így tanulsz, biztosan nem lesz belőled öltönyös ember.
Kajla: De. Lehetnék Jehova tanúja.

2014. október 21., kedd

Vadászkaland

Mostanában egyszerűbbnek érzem a fészbukon posztolgatni, de a blog mégiscsak maradandóbbnak tűnik valamivel, ráadásul nem is minden olvasóm ismerősöm ott, szóval néha majd ide is lementek dolgokat. Például a bejegyzést a tegnapi kalandomról, ami azért bosszantott fel, mert eddig mindig védelmembe vettem a vadászokat, amikor szidták őket, hiszen drága Nagyapám és Édesapám is vadászott, sőt nekem is van vadászvizsgám, bár légpuskán kívül sosem lőttem mással.
Tudom, hogy a vadászatra szükség van, és gazdász végzettséggel a múltamban eszem ágában nincs „szegény kicsi meggyilkolt őzikéket” emlegetni. Ismerem a vadász-természetjáró-író Fekete István szállóigévé lett mondatát is: „ a vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás.” Mindezzel együtt azt hiszem, már Fekete István korában (sőt jóval előtte is) voltak olyanok, akik nem érdemelték meg a vadász nevet, s erre pont jó példa a „simabőrű, aki villámló bottal jár”, és elvakult nagyképűségében azt hiszi, minden az övé, ám aztán Vuk jól megleckézteti.
Tehát a tegnap estéről.

Délután kimentem a lóval, gyönyörű idő volt, úgy terveztem, hogy szürkületre visszaérek, de rám esteledett mire újra a lovarda közelében jártam. A kövesút előtt megállt egy kocsi, hallottam, hogy kiszállnak belőle, aztán kiabálni kezdtek, „gyere csak ide!” Amúgy is arra mentem volna, ezért szót fogadtam. „Hát te meg mit csinálsz itt??!” - támadtak nekem köszönés nélkül. Jó estét, mondtam, lovagolok. „És ezt hogy gondoltad?? Sötétben?? Mi vadászok vagyunk, kislány. Tudod milyen veszélyes itt sötétben mászkálni?” Vesztemre megjegyeztem, hogy szerintem elég nehéz egy lovast összekeverni egy őzzel vagy vaddisznóval. Erre áttértek a kettes számú indoklásra, mondván, nem is arról van szó, hogy veszélyben lennék, hanem elriasztom a vadakat, márpedig őket azért fizetik, hogy ezeket kilőjék, tehát a MUNKÁJUKAT akadályozom. Talán, ha normális hangnemben beszélnek, elmagyaráztam volna, hogy nem terveztem a sötétben lovaglást, és megígérem, hogy többé nem fordul elő, de a köcsög stílus miatti felháborodásban csak annyit mondtam, hogy nem kislány vagyok, hanem 45 éves nő, úgyhogy vegyenek vissza kicsit. Ez nem zökkentette ki őket és tovább őrjöngtek, ezért elköszöntem, s otthagytam a két vadász urat, akik nyilvánvalóan a tápláléklánc csúcsán érzik magukat, ezért hiszik azt, hogy erdőn-mezőn mindenkinek parancsolhatnak. Remélem egyszer találkoznak egy medvével. És nem lesz náluk puska.

2014. október 9., csütörtök

Időjárás

Nem értem, miért járnak a meteorológusok annyi évig egyetemre ahhoz, hogy a műholdak és szuperszámítógépek korában három-, sőt egy napra előre SE tudják megjósolni az időjárást. Ahogy én látom, mindössze a következő kifejezéseket kell megtanulniuk:
eleinte, másutt, lehet, néhol, számíthatunk, túlnyomóan, változékony, többfelé, megjelenhetnek, néhány napig, számottevő, nem valószínű, később, helyenként, az ország nagy részében, várható, lassan, változóan, enyhe, legfeljebb, némi, fordulhat elő, megélénkül, csökken, ... fok körül alakul.
A kulcsmondat pedig: "a légkör egy instabil rendszer, előrejelezhetősége korlátos."
Hát komolyan, még jobb szakma, mint a politológus.

2014. október 4., szombat

Már megint

nem volt nálam a fényképezőgép. Pedig gyönyörű a Pilis még ebben a borult, ködszitálós időben is lóhátról. Ahogy a lemenő nap vörös-narancssárgán átsüt a völgyben megülő sűrű párán. Ahogy felkapják a fejüket a szarvasok és megiramodik az egész csorda. Ahogy a szürkületben egyre kevésbé látszik az ösvény előttünk. Ahogy a már sötét gyümölcsöskerten lopakodunk át (micsoda zamata van a fáról frissen leszedett almának). Szóval csak így rakom el a fotókat, abba a jó nagy albumba a szívemben, hogy bármikor elővehessem őket.

2014. szeptember 29., hétfő

Anyus, a konyhatündér

Családfő: Van nekünk itthon olyan konyhai mérlegünk, amivel grammokat is lehet mérni?
Anyus: Már miért lenne?

2014. szeptember 23., kedd

Mennyi hasznos idő

A Ded addig nyafogott, hogy a macskák helyett kellene neki valami kisállat, hogy összeszedett egy Streptococcust. A harmadik lázas napon gyanakodni kezdtem, hogy ez mégsem a szokásos vírus, és elvittem a Dedet a Doktornénihez, aki legalább olyan elutasító volt szegény Streptococcus-szal szemben, mint a szomszédok a macskáink tekintetében, szóval a Dednek, négy és fél évesen, életében először antibiotikumot kell szednie, persze látszólag már az első adagtól meggyógyult, de muszáj egész héten itthon dekkolnia.
A legrémesebb, hogy nekem pedig végre lenne időm elvégezni azokat a házimunkákat, amelyek ellen eddig remek alibim volt, hogy dolgozó nő vagyok. Miért van az, hogy minden, de tényleg minden elkallódik néha, kivéve a vasalót??

2014. szeptember 21., vasárnap

Problémák

Kajla: Voltak nálunk az egyetemről. Közgazdaságtan előkészítőre szeretnék járni.
Anyus: Te és a matek???
Kajla: A közgazdaságtanban matek is van? Azt nem mondták.

***

Kajla: Zuhanyozni tök jó, csak az eleje rossz, amikor hideg a víz.
Anyus: Miért nem akkor állsz alá, amikor már meleg?
Kajla: Kinek van kedve azt kivárni...

Ded és Kajla szelfi

2014. szeptember 18., csütörtök

2014. szeptember 16., kedd

Ebben most semmi vicces nincs

Fájó szívvel megváltunk a cicáinktól. Hiányoznak, de remélem jó soruk lesz az új helyükön.
A kedves szomszédság éveken át mindent elkövetett, hogy megszabaduljon tőlük - jött haza macskánk megmérgezve, félig agyonverve, s volt, hogy egyáltalán nem jött haza, mert például széttépették a kutyájukkal. Összesen öt cicust fogadtunk be (egyszerre háromnál több sosem volt), végül kettő maradt, de a folyamatos fenyegetőzés miatt egyre jobban féltettem az életüket. A következő közgyűlésen másodszor is megpróbálnak elfogadni egy határozatot, amely szerint a társasház közös udvarára a lakók nem engedhetnek semmilyen állatot. Márpedig nem vagyok hajlandó örökké a lakásba zárva tartani a macskákat.
Szóval a szomszédok bekaphatják. És kívánok minden cicagyilkosnak olyan véget, amilyet megérdemel.

2014. szeptember 12., péntek

Reggeli gondolatok

- Ennyi eső nincs is.
- Remélem valaki már építi a bárkát.
- Mégis inkább hajót kellett volna venni, nem lovakat.

2014. szeptember 5., péntek

És egyébként

ma majdnem meglincseltek. Ez úgy történt, hogy az óvodától a munkahelyem felé haladva egy utca végén, miután szépen körülnéztem, kikanyarodtam balra, ekkor valami súrlódó zajt hallottam (mint később kiderült, csak a visszapillantó tükör volt) és fékcsikorgást, jobbra néztem és pár centire tőlem ott volt egy másik kocsi, gurultam még néhány métert, megálltam és azt láttam, hogy kipattan egy kisebbségi férfi az autóból és elindul felém, míg a család számos többi tagja bent őrjöng a járműben, és a kisebbségi férfi gesztusaiból egyértelmű volt, hogy NEM betétlapot akar kitölteni, és akkor úgy döntöttem, ez a nap a legkevésbé sem megfelelő arra, hogy a fejemen ugráljanak, ezért állampolgári kötelességemet mellőzve gyáván gázt adtam és elmenekültem.

Csevegés EBÉD közben

- ... de nem tudtam hányni, és akkor az uram ledugta az ujját a torkomon...
- Úristen, bocs, ezt még fel kell dolgoznom - nyögtem elképedve.
- Miért, téged még sosem hánytatott meg a férjed??

(A sztoriban szerepelt fél üveg mákpálinka is.)

A mozdulatsort,

amelyben egy nő futás közben megbotlik, elemelkedik a talajtól, majd a lábbelijétől mintegy másfél méterre, kicsavarodott végtagokkal földet ér az aluljáró népes nézőközönségének döbbent tekintetétől övezve, valószínűleg felvette a biztonsági kamera.
Szívesen megvásárolnám a filmet. Hogy megsemmisíthessem.

2014. szeptember 4., csütörtök

Nem szőke, nem nő

Idősebb kollégám mesélte, hogy nemrég majdnem karambolozott - nem adta meg az elsőbbséget a jobbról érkezőnek, akinek szerencsére sikerült lefékezni, majd hevesen gesztikulálni kezdett. Kollégám zokon vette, hogy lehülyézték, mert "ki gondolta volna, hogy abból a kis utcából jön valaki??"

2014. szeptember 2., kedd

És igen, megkezdődött

Amint arra számítani lehetett, a hét és az iskolaév első napján - amely természetesen szűnni nem akaró esővel köszöntött ránk - a város olyan lett, mint egy hatalmas parkoló, mindenütt autók álltak, amelyekben ingerült emberek ültek. Nem értem sem a csodálkozást, sem a felháborodást. Ha egy úthálózatra, amelyen két és fél hónapig nagyobb dugók nélkül lehetett haladni, de csak épphogy, hirtelen rászabadul kétszerannyi jármű, miért is maradna működőképes a dolog?? Az anyukák ugyanis, akik a szünidőben legföljebb a bolt és a játszótér viszonylatában mozogtak, tegnap reggel szépen bepakolták a kölköket a kocsiba, és elindultak az iskola felé. Esetleg az apukák tettek némi kitérőt velük, mielőtt a munkahelyüket vették volna célba. És ezután jött a meglepetés: nahát, mennyi autó, így nem lehet sietni, el fogunk késni... Hát komolyan, mintha egy gyík szellemi színvonalán lennének. Az még rendben van, hogy az elsős-másodikos gyereket furikázzák, de miért kell a nagyobbakat is taxiztatni? Nem maradna erejük a mindennapos tesire, vagy mi? Tényleg azt hiszik a szülők, hogy ezzel jót tesznek a kölöknek? És nekem ne jöjjön senki az elkóborol-elrabolják-dumával, mert a legveszélyeztetettebbek azok a szerencsétlenek, akik sosem közlekednek önállóan, aztán egyszercsak anyuka nem ér rá és egyedül kell hazamenniük.

Update: mára sem okultak. Viszont felfedezték a dudát.

2014. szeptember 1., hétfő

Vér és bél

Zombikról és vámpírokról beszélgettünk, ezen fellelkesülve este megkérdeztem Kajlát:
- Adjak egy jó vámpíros könyvet?
- Ne.
- Miért, nem szereted a vámpír-történeteket?
- A könyveket nem szeretem.

2014. augusztus 25., hétfő

Biztonsági beállítások

Folyton azt halljuk, mennyi veszélynek vannak kitéve gyermekeink a neten. Nem kétlem. De azért csak próbáljatok valamit kinyomozni róluk, rájöttök, hogy tudnak vigyázni magukra.

2014. augusztus 22., péntek

Jó kérdés

Anyus: Tudod, neked is én vagyok az anyukád, meg Kajlának is.
Ded: És neki ki az apukája?
Anyus: I.béla (persze a valódi nevét mondtam).
Ded: Őt nem ismerem... Te ismered?

2014. augusztus 18., hétfő

Szigetsirató

Elöljáróban le kell szögeznem, a cím abszolút megtévesztő, mert nem a Szigetet siratom, hanem magamat, és nem is igazi siratásról van szó, csak egy mélabús érzésről, ami csupán pár milliméterre van a beletörődés békéjétől.
Szóval a Szigetet nem kell siratni, mert elég frankó, és az első Szigettel összehasonlítva kiderül, hogy valójában összehasonlíthatatlan, és ez nem baj. És mivel nem úgy lett ilyen, hogy egyik alkalomról a másikra megszállták holmi profi Szigetcsinálók, hanem évről évre fejlődött, és még mindig tudna hová, na ez teljesen rendben van szerintem. Mert az is jó, hogy nem tökéletes. Az ember csak ámul, hogy délelőtt pikpak eldózerolják a színpadok elől az előző esti ázott trutyit, aztán hozzák a tiszta homokot és szétterítik. De azért hagynak ott bőven bűzös sárfoltokat és nem jut mindenhová homok hálisten. És jönnek a szippantóskocsik és folyton takarítják is a rengeteg vécét és még papírt is tesznek ki. De este már sorba kell állni és vigyázni, hová lépsz. És van rengeteg fény és pöpec díszítés és installáció, de az emberek most sem ezért mennek.
A tömegben sodródva ki-ki megtalálhatja ugyanazt, amit mi, a huszonvalahány évvel ezelőtti fiatalok, az első szigeteken, amikor még olcsó volt a belépő, kevés a külföldi és pocsék a szervezés. Mert a varázst, ami az ilyen rendezvényeken van, azt nem a karszalaggal osztogatják, vagy a fényfüzérekből szórják, hanem a résztvevők viszik oda. Ez egyébként mindenre igaz - annyit kapsz valamiből, amennyit beleraksz. Amíg ifjú és bohó vagy, és az élet csupa titok és meglepetés, izgatott vágy és kétség, a magasságok és mélységek közötti őrült billegés, no akkor a hullámzó embertengerben elveszve újra és újra fellelheted önmagad, és ez annak az életkornak a legnagyobb kihívása, gyötrelme és öröme.
Akkoriban egész évben a Szigetet vártuk. S ha esetleg nem jutottunk ki, pótolhatatlan veszteségként éltük meg.
Ez elmúlt. Zavar az iszapos húgyszag, az oldalamba fúródó könyökök és az orrom előtt lóbált cigaretta. Fáraszt az ácsorgás, nem bírok végiginni fél napot sem, és éjfélkor már fájóan álmos vagyok. El sem tudom képzelni, hogy hajnalban bemásszak a koszos sátramba és dübörgő zene és üvöltözés közepette aludjak.
De a legfontosabb, hogy nem várom már az önmagamra találás csodáját. Tudom, ki vagyok, és megelégszem az ifjúság által lenézett, hétköznapi csodákkal. Viszlát, Sziget.

2014. augusztus 12., kedd

Sóhaj

A Nagyfiútól tegnap ellopták a tárcáját a pénzével meg az összes iratával - a drága jogosítványa, személyi, lakcímkártya, diákigazolvány, bankkártya.
Ma elküldtem az okmányirodára a születési anyakönyvi kivonatával.
Elvesztette.
Így utólag tulajdonképpen örülök, hogy a gyerek még megvan.

2014. augusztus 8., péntek

Legyen vörös

Ha bohó ifjúkorunk próbálkozásai után tíz évig tökéletesen meg voltunk elégedve természetes hajszínünkkel, de hirtelen ránk tör a változtatás iránti vágy, vegyünk Palette Mousse Color könnyen használható hab állagú tartós hajfestéket.
Olvassuk el a tájékoztatót, amelyből kiderül, hogy "csak össze kell rázni és máris használatra kész, a gyümölcs illatú hab állagú festék alkalmazása egyszerű, mint a samponé, a hajfestés még sosem volt ilyen egyszerű!" A használati utasításnak megfelelően öntsük az előhívót a shakerbe, szórjuk bele a festékport, és rázzuk össze pontosan negyvenszer.
A harmadik rázás után azt tapasztaljuk, hogy a shaker tartalma máris hab állagú, viszont még nem oldódott fel rendesen a por, ezért rázzuk legalább ötszázszor. Hiába. Amikor kinyitjuk, látjuk, hogy a por egy része darabokban van. Dörzsöljük szét. Természetesen már nem kapunk homogén habot, de sebaj, kezdjük felvinni a hajunkra.
Mire az egészet felkentük, a lehulló darabkákkal teli van a pólónk, a padló, a fürdőszobaszőnyeg és a kád. Szedegessük össze őket. Töröljük le a foltokat. Próbálkozzunk súrolószerrel. Vízkőoldóval. Sósavval. Smirglivel. Mindegy, a vörös foltok maradnak.
Most úgy néz ki a fürdőszobánk, mintha egy aberrált gyilkos különösen kegyetlen módszerrel itt végzett volna áldozatával.
Mivel nem az volt a célunk, hogy Bates Motel múzeumot rendezzünk be, dobjuk ki a fürdőszobaszőnyeget. Hívjunk kőművest, cseréljük ki a kádat, burkoltassuk újra a padlót.
Fő, hogy a hajunk gyönyörű. Vagy nem.

2014. augusztus 6., szerda

Önzetlenség

Igaz, épp lehűlt kicsit a levegő, de most jutott eszembe megosztani veletek, mit vettem észre nemrég. Szóval a katasztrófavédelemnek vannak listái a különböző megyék, települések légkondicionált intézményeiről, hogy ezeket tudják ajánlani hőség esetére azoknak, akik a legnagyobb veszélyben vannak, idősek, szívbetegek stb. Nos, végignéztem néhány ilyen listát, szerepelnek rajta könyvtárak, templomok, művelődési házak, postahivatalok, üzletek, patikák, áruházak, bevásárlóközpontok... tudjátok, miből van a legkevesebb feltüntetve (olyannyira, hogy összesen KETTŐT találtam, az is nyilvánvalóan valami fatális tévedés következtében került oda), naaa? Bankfiókból.

2014. július 29., kedd

Entrópia

A rendezetlenségre törekvés magyarázhatja, hogy miután reggel megragasztottam a Kis Guruló Szart, este eltörtem az ollót.

(Ha az összefüggés nem lenne egyértelmű: pillanatragasztóval rögzítettem a kocsi oldalára a több helyütt folyton leváló díszcsíkot, ám eközben bedugult a tubus, ezért levágtam a végét, aztán az ollót visszatettem a helyére, és este, amikor valamiért elővettem, nem nyílt ki, viszont letört a szára. A két esemény közötti, mintegy tizenkét órában - úgynevezett "munkaidő" - a ragasztót kapargattam a kezemről.)

A Nagy Nap

Két hete vártam már ezt a napot, azóta, amióta kézhez kaptam az értesítőt. Legalább ötször áttanulmányoztam az iratot, igen, 28-a, 13 óra, cím, hogyan jutok oda, egyéb információk, nevek stb. Végre elérkezett a Nagy Nap. Reggel a város széléről még vissza is fordultam, mert persze otthon felejtettem a szükséges dokumentumokat. Ebédelni is alig bírtam az izgalomtól. Futás a buszhoz a szakadó esőben, bosszantóan hosszúnak tűnt a menetidő, leszálltam, gyorsan megtaláltam az épületet, fel a harmadikra, a terem előtt leültem, még volt negyedóra. Unalmamban böngészni kezdtem a falon a névsort... Hmm, nem vagyok benne... Biztosan elírták... De mégis, hogy lehet ez?.. Elővettem az idézést. AUGUSZTUS 28.

2014. július 11., péntek

Agylágyulás 2.

Még reménykedem, hátha nem csak nekem van klausztrofóbiám sok év tankinizés után az új, egyrészes fürdőruhámban.

2014. július 9., szerda

Súlyos agylágyulás tünetei

1. Július 8-án nyomozásba kezdeni: VAJON KÜLDTEM BE IDÉN ADÓBEVALLÁST???
2. Dialógus Kajlával:
- Nahát, mindjárt tizenhat éves leszel!
- TIZENHÉT, Anya.

2014. június 30., hétfő

Kajla, az angol

- Képzeld Anya, a múltkor jött a kalauz és nem volt nálam pénz.
- És mit csináltál?
- Angolnak tettettem magam.
- Angolul beszéltél?
- Nem, magyarul. Mutattam a Budapest bérletemet és mondtam, hogy "nahát, kell kiegészítő jegy a városhatártól, nem is tudtam."

2014. június 26., csütörtök

Sms

Kaptam egy sms-t:
"Holnap 17 órakor tudna repülni a férje Vácon?"

Hát ki vagyok én, Mrs Clark Kent???

Helyzetértékelés

Kajla: Ma teljesen fölösleges volt felébrednem.

2014. június 25., szerda

Párhuzamosok

Az öregedés, még ha nem túl látványos is, azzal jár, hogy félni kezdünk a haláltól. Reménykedhetünk benne, hogy messze még az út vége, de már látszik. Húsz éve még valami megfoghatatlan dolog volt, olyasmi, mint, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. Érti a fene. Még előttünk az út, a párhuzamosok meg csak futnak előre, nyílegyenesen, közöttük házak, fák és hintázó gyerekek. De így jóval negyven fölött a párhuzamosok lassan, de biztosan közelíteni kezdenek egymáshoz, és ott az a fekete pont a távolban, amitől kitöri az embert a frász. És amikor izzadtan felriadsz éjszaka (rosseb a klimaxba), és arra gondolsz, vajon van-e még előtted annyi év, mint mögötted, és egyáltalán, kell-e, hogy legyen, mert talán jobb nem megérni egy bizonyos kort, félve gyengeségtől és fájdalmaktól, és eszedbe jut, hogy tegnapelőtt is pont így ébredtél, és azóta megint eltelt két nap, rohannak a hetek, megállíthatatlanul, lelassíthatatlanul, belehullnak abba a résbe, ahol a múlt tanyázik, a párhuzamosok közé, volt, nincs. És rettenetesek a fényképek is. Már nem szeretek fotókat nézegetni. Ott mosolyognak rajtuk a szerencsétlenek, kedvesen, naivan, bizakodón, mintha azt hinnék, nem halnak meg soha, közben meg tessék, már nincsenek itt, hová lettek a reményeik, az álmaik, az örömeik, hová lett a szülők és nagyszülők szeretete, simogatása, ölelése, a hangjuk is elszállt a párhuzamosok közé, osztálytársak vihognak a képeken, de már tudod, hogy pocsék házasságuk lett, megkeseredtek, magányosak, boldogtalanok, vagy elvitte őket a rák, egyéb szörnyű kór, baleset, úristen, hol vannak azok a vihogások, amikor még előttünk volt egy egész csodálatos, izgalmas élet? Mivé lettek a tervek és elvek és szerelmek? Lenéz a múlt a falakról, a képekről, és nyomaszt. Fotók a gyerekekről, akikre ugyanez vár. Az ő mosolyuk is belehull majd a párhuzamosok közé, de addigra rég a falról bámulsz te is, ostobán, senki sem tartja számon már az álmaidat, a vágyakat, amelyek csak neked voltak fontosak, senkit nem érdekel, mire gondoltál, ott, abban a pillanatban, minden ötlet és sóhaj és kétség belevész a múltba, nincs, aki kutasson a párhuzamosok között, mert a saját párhuzamosait követi, elsuhannak mellette a házak, a fák és a hintázó gyerekek, és igen, látja már, a két vonal könyörtelenül közelít egymáshoz.

2014. június 24., kedd

Üzenem Fakirmának, hogy

újraértékeled majd az unalmas és az izgalmas életről vallott nézeteidet, amikor először ülsz be a kocsiba a frissjogosítványos gyereked mellé.

2014. június 22., vasárnap

Tigris

Elhamarkodottan örültem annak, hogy az idei évzáró után nem kellett kismacskát hazahozni.
Mert az történt, hogy a Nagyfiú különböző okok miatt még a kollégiumban maradt egy hétig, s amikor tegnap gyanútlanul érte mentünk, és már telepakolta a csomagtartót a cuccaival, odaszólt, hogy "még hozom a macskát", aztán megjelent egy dobozzal... És jött a portásnéni is, és javasolta, hogy majd adjunk neki tejecskét. És akkor láttam a Családfőn, hogy pont nem erre gondol.
És nem tette könnyebbé a helyzetet, hogy hirtelen rettentő büdös lett a kocsiban, és egész úton azt találgattuk, hogy vajon a cica szart bele a dobozba, vagy ez csak a Nagyfiú lába. Na az mondjuk már pluszpontot jelentett a macskának, amikor itthon kiderült, hogy nem ő volt büdös.
Aztán kinyitottuk a dobozt, s ami előbújt onnan, az a világ leggyönyörűbb cicája volt, nagyjából öt másodperc alatt szerettem bele, és a Családfőnek sem kellett több hét másodpercnél.
Tigris igazi vadmacska apától származik, ez teljesen látszik is rajta, és az is, hogy hatalmas lesz, akkora mancsai vannak, mint egy bernáthegyi kölyöknek.
Persze attól, hogy így ellágyultam iránta, tudom, a szomszédok az eddiginél is jobban gyűlölnek majd. Amikor a Nagyfiú kivitte a dobozt a kukatárolóba, pont találkozott az egyik nénivel, aki gyanakodva méregette, majd kertelés nélkül nekiszegezte a kérdést: "Mit hoztatok ebben a dobozban? MACSKÁT??"

2014. június 20., péntek

Az őszinte barátnő

...aki bevallja, hogy ha olyan unalmas élete lenne, mint neked, már megölte volna magát.

2014. június 14., szombat

Ami nem feltűnő

Kajla közölte, hogy ő lemenne a Balatonra a haverjával. Mondom jó.
De nincs meg a diákigazolványa. Mondom akkor nem mész.
De nála van a Nagyfiúé. Kérdezem miért?
Mert azzal tud sört venni. Mondom az hasznos, csak az a baj, hogy nem nagyon hasonlítasz rá.
De nem nézik a fotót. Mondom a kocsmában lehet, hogy nem nézik, de a kalauz nézi.
De nem. De igen.
Akkor kölcsönkéri a Párductermetűét. Mondom nem, mert neki is kell.
Akkor a Nagylányét.

Ismét

egy bizonyítványosztás, amely nem hozott sok örömet - a Nagylányét leszámítva - igaz, sok meglepetést sem, fel vagyok készülve a legrosszabbra. Azonban már egy ideje azt vallom: minden bizonyítvány jó bizonyítvány, amiben nincsen egyes.
Az eredményeket híven tükrözi, hogy amikor a Nagyfiút megkérdeztem, mégis mit tervez ilyen pontszámmal, kijelentette, fekvőrendőr szeretne lenni. Ő egyébként boldog volt, mert végre megkapta a mocskosul drága plasztikkártyát, amelyre annyira vágyott - a jogosítványát.
A pénteki évzáróról még annyit, hogy egy órával később kezdődött, mint az értesítő levélben állt, közben kétszer járt le a parkolásom, és fél órával az évzáró után derült ki, hogy az egyik gyerek még nem pakolta össze a kollégiumi cuccait.
Viszont most nem kellett kölyökmacskát hazahozni, mint tavaly.

2014. június 11., szerda

Kajla és a kihívások

- Mit szólnál, Anya, ha megmásznám a Mount Everestet?
- Ööö, hát tudod a hegymászók hosszú évekig edzenek...
- De mit szólnál, ha én csak úgy megmásznám??
- Édes szívem, az így nem megy, borzasztó igénybevétel, fel kell rá készülni. Ott fönt már kevés az oxigén... épp az előbb panaszkodtál, hogy ebben a hőségben fulladsz, a szemetet is alig bírtad kivinni...
- De lenne oxigénpalackom. És egy hónapig edzenék rá.

2014. június 9., hétfő

Amikor dokumentálják az emberi hülyeséget

Jegyzőkönyv a társasházi közgyűlésről (részlet)
"A macskákat tartó tulajdonosokat a közös képviselőnek fel kell szólítani, hogy akadályozzák meg a macskák közös területre, zárt kertbe történő mászkálását."

Apróhirdetés
"Állatidomárt keresek, aki be tudja tanítani a macskáimat arra, hogy ne hagyják el a kertrészünket."

2014. június 1., vasárnap

Jószándék bazmeg

- Nem gondolt rá még, hogy kivizsgáltassa a gyereket, miért ilyen kicsi?
- NEM.

Reggeli online lapszemle

- avagy induljon a napnak rettenetesen szar címekkel!

Végzetes bejelentés: egy bankkal kevesebb nyit ki hétfőtől
Fogmosás közben halt meg a terhes asszony
Görögdinnye nagyságúra nőttek a heréi
Utolérte az alkohol ByeAlexet
Berki Krisztián elvárja a tiszteletet
Nagyot villantott Csobot Adél fotó
Összeverte élettársát a féltékeny Zsolt
Okosak a hangyák
Sokkoló dolog támadott a magyar kórházban
A három legfélelmetesebb felvétel szellemekről
A nők is szenvednek a korai magömléstől (IS???)

2014. május 22., csütörtök

Beteg a dobozban

Szegény Gyilkos több mint egy hete étvágytalan, napról napra soványabb, szinte már csak egy szőrös bőr, csontvázra terítve. Nem tudtam tovább bízni szervezete öngyógyító képességében, úgy döntöttem, állatorvoshoz kell vinni. Persze mihelyst megbeszéltem a vizitet, a macska eltűnt, egész délelőtt nem került elő. Már félig-meddig meggyászoltam, amikor estefelé betántorgott a lakásba. Szerencsére még rendelési időn belül. Nosza, bele egy dobozba... Ekkor az állat, amely addig alig állt a lábán, hirtelen tasmániai ördöggé változott. Őrjöngve ugrált, fújt, vernyogott. Előbb felül nyomakodott ki. Leragasztottam a doboztetőt. Akkor oldalt, egy nagyjából másfél-két centis résen. Azt is leragasztottam. Föltépte a karmával, mintegy három másodperc alatt kitágította és ismét kibújt. Mit kibújt, kilőtt! Visszapréseltem. Kinyúlt a résen, elkapta a kedvenc szoknyámat, és húzta befelé. Ez volt a legszebb pillanat, mert megfeledkezvén róla, hogy egy haldoklóval van dolgom, a ragasztószalag-pisztollyal kezdtem ütlegelni. A Családfő vizet spriccelt rá. Attól kicsit megnyugodott. Felmerült bennem, hogy ha ilyen jó erőben van, talán fölösleges is orvoshoz vinni. Aztán még vagy tizenötször körbetekertük a dobozt, így indultam vele a rendelőbe. Az állatorvosnak előadtam, hogy vigyázzon a kinyitáskor, mert a macska megőrült. Fölvágta a ragasztószalagot. Óvatosan belesett a dobozba, majd felemelte a tetőt. Gyilkos mozdulatlanul, bájosan nézett rá. Mondta is, milyen nyugodt és kedves.
Hát így.
(Ja, kapott infúziót, antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, vitamint.)

2014. május 20., kedd

Láthatósági mellény

"A mellényt tisztán kell tartani és bizonyos időközönként összehasonlítani egy új darabbal." (Használati utasítás, IKEA)

Reggeliző pehely

Muzikinés figürélés. Avagy csalogass ki nagyszerű állati hangokat Gabiból.
No comment.

2014. május 11., vasárnap

Vasárnap. Szakad az eső.

Sosem értettem, hogy a technika, a számítógépek felfoghatatlan fejlődése mellett hogyan lehetséges, hogy a meteorológiai előrejelzések ahelyett, hogy egyre pontosabbak lennének, mintha kevésbé válnának be, mint mondjuk gyerekkoromban.
Most olvastam erre egy remek magyarázatot az idojaras.hu oldalon: a "légkör egy instabil rendszer, előrejelezhetősége korlátos".
Szóval ezek szerint ez a legreménytelenebb tudományág.

2014. május 6., kedd

Felvételi beszélgetés (részlet)

Igazgatónő: Hm, úgy látom, a magyar jól megy. Szóval inkább humán beállítottságú vagy?
Kajla: Hát, igen.
Igazgatónő: Akkor biztosan sokat olvasol.
Kajla: Nem szoktam olvasni.

(Tanulság: mindig vegyük végig a lehetséges kérdéseket a gyerekkel, hogy ne égessen ronggyá minket.)

2014. május 4., vasárnap

Párductermetű és a remény

- De hidd el, hogy tudnék vezetni, Anya! Ha most háború lenne, és szétlőnék mindkét karodat, akkor meglátnád, milyen jól vezetek!
- Igen, kisfiam, akkor biztosan nagyon örülnék ennek.

2014. május 1., csütörtök

Még élek, szuper

Ma estefelé indultam el a lóval. Már a mezőn vágtáztam, amikor megszólalt a mobilom. Persze nem vettem fel. Fél perc múlva újra. Megnéztem ki az, aki ennyire türelmetlen. A főnök a lovardából. Nem lehet olyan fontos, gondoltam, majd beszélek vele, ha visszaértem.
Nagyjából két óra múlva hívtam fel. Már nem érdekes, közölte, csak azt akarta mondani, hogy ne arra menjek, mert a vadászok szóltak, hogy ott lesznek.

2014. április 23., szerda

Gyula

Amiről NEM csináltam fotót:
a vár, az élményfürdő, a vurstli, a szállás és az étkezések.
Ellenben van öt kép egy bagolyfiókáról, aki nyilván imádta a vakuzást



és három szintén éjszakai fénykép egy köztéri szoborról, amely a Párductermetű szerint AZ ELSŐ TRAFFIPAXOZÓ RENDŐRT ábrázolja.


2014. április 19., szombat

Kajla és a távolság

- Anya, miért is mentek Zuglóba?
- Zuglóba?? De kicsim, az egy fővárosi kerület, ott dolgozom! Gyulára megyünk.
- Az még messzebb van.

Húsvéti menü

Szombat délután menjünk a hipermarketbe, mert már biztosan akciós a sonka.
Nem akciós.
Akkor vegyünk egy nagy darab tarját.
És tojást.
Meg kenyeret.
Vigyük haza.
Készítsünk elő egy jókora lábost.
Engedjünk bele vizet.
Hámozzuk le a fóliát a tarjáról.
Tegyük a lábasba.
Olvassuk el a fólián a címkét.
"Füstölt-főtt tarja."
Vegyük ki a tarját a vízből, csepegtessük le, rakjuk tálra.
Főzzünk keményre néhány tojást.
Jó étvágyat és kellemes ünnepeket mindenkinek!

2014. április 14., hétfő

Egyem a kis szívüket

Nagyfiú: Megbeszéltem vele (Kajlával - a szerk.), hogy mivel ő fel van mentve tesi alól (ínszalagszakadás - a szerk.), ezért a negyedik óra után elindul, és viszi az én szennyesemet is. Én meg majd megyek az ötödik óra után.
Anyus: De miért logikus, hogy ő cipeli haza a te cuccodat is a beteg lábával??
Nagyfiú: Á, nem fáj neki szerintem.

Amikor elküldtem ezt a képet a Családfőnek

"szerető gazdikat keresünk"

Apus: EZ UGYE NEM NÁLUNK VAN
Anyus: Ööö... MÉG NEM... de képzeld, a fehérnek fekete a farka!
Apus: Nem tudtam, hogy szereted a fekete farkat... höhö

2014. április 12., szombat

Miről

...NEM írok?
Amióta megint dolgozom, vagyis már több mint egy éve, mind kevesebb okom van itt írni.
Ez remek, mert azt jelenti, hogy érdekesebb dolgokkal töltöm az időmet. De csak nekem érdekesebb, másoknak halál unalmas.
Például a munkám. Eddig bárkinek meséltem arról, hogy tulajdonképpen mit csinálok, a harmadik mondat után láttam rajta a csalódottságot, az ötödik mondat után pedig a kialakult véleményt, miszerint ennél még mekiben krumplit csomagolni is változatosabb tevékenység.
Vagy a gyerekek. Néha cukik és viccesek, néha dühítőek és elkeserítőek, és rengeteg aggasztó dolog is történik velük, de ennek nagy részéről nem írhatok, mert már nem abban a korban vannak, amikor a kaki-pisi-cici-alvás témák variációival jellemezhetném a napjaikat, az egyebek kiteregetésével meg azt érném el, hogy még a mostaninál is kevesebb gondolatukat osztanák meg velem.
Lakás és kert. A növények életbentartására tett erőfeszítéseim eddig főként a fű és a rózsák körében voltak eredményesek, ezért úgy tervezem, hogy idén ebben az irányban fogok tovább haladni. A lakberendezéssel sem lesz sok gondom, mert amikor a múlt héten megjegyeztem, hogy lassan ideje lenne ismét felkeresni az ikeát, a Családfő közölte, hogy minek, ide már úgysem fér be semmi. És tényleg, hála a futógépének, amely továbbra is elfoglalja a fél nappalit.
Lovaglás. Na erről szívesen tartanék rendszeres élménybeszámolót, csakhogy pont ez az, ami mind közül a leguncsibb mások számára. Azoknak, akik nem lovagolnak, azért, mert az apró sikerek és kudarcok, amelyekről írhatnék, nevetségesen jelentéktelennek tűnnének nekik, nem is igazán értenék, a profiknak viszont semmi érdekfeszítő nincs egy hobbilovas bénázásában.
Öregedés, klimax. Erről elég sok mondanivalóm lenne, de egyelőre megtartom magamnak.

2014. április 7., hétfő

És milyen igaz

Egy vita lezárása:
Anyus: Ez így van, hidd el, nekem kicsit nagyobb az élettapasztalatom.
Kajla: AZ NEM SZÁMÍT.

Nagyfiúnak hála,

ma új szót tanultam.
KONFABULÁCIÓ.
Az osztályfőnöke szerint nagyon tehetséges benne a gyerek.
Én persze tudom, hogy nem csak ő, hanem mind az öt.

Tanúsítom,

tényleg volt, aki félt tegnap, úton a szavazófülkéhez.
A Családfő. Ugyanis én vezettem a kocsit.

2014. április 1., kedd

Pedig milyen praktikus

Amióta megtudtam, hogy az (enyémnél) újabb kocsik műszerfalán, az üzemanyagórán lévő kis benzinkút jel mellett található egy apró nyíl, amely az adott autótípust nem ismerőknek megmutatja, melyik oldalon van a töltőnyílás, azóta készültem hasznosítani ezt az információt. Tegnap elérkezett a várva várt pillanat: az új céges kocsival kellett tankolnom. Benzinórán kis nyíl megvan, jobbra mutat, aha, profi tankolás következik. Csakhogy az utamba eső shellnél az összes jobbos kút vagy foglalt volt, vagy zárva, viszont az összes balos szabad. Elszántan beálltam a jobbos sorba, csakhogy az előzékeny benzinkutas nem engedett várakozni, kedvesen integetett, menjek az egyik szabad balos kúthoz. Rövid jelbeszédvita következett, aztán feladtam, és csalódottan végignéztem, amint áthúzza a benzincsövet a kocsi mögött.

2014. március 26., szerda

Egyszer majd...

... csak egy régi vicces sztori lesz, hogy a Nagyfiúnak azért nem sikerült másodszorra a vezetés vizsgája, mert nem volt nála a személyi igazolványa, amit kölcsönadott Kajlának (!!!), ő meg elfelejtette visszaadni neki.
DE MOST MÉG NEM AZ.

2014. március 20., csütörtök

Pfff

Azt hinné az ember, hogy ebben a gyönyörű napsütéses tavaszi időben az autóvezetők boldogok, nyugodtak, kiegyensúlyozottak és kedvesek. Lófaszt. Megőrültek és hajtanak mint a vadbarom. Szerintem be kellene tiltani a személygépkocsikat, amíg mindenkinek szépen helyreáll a hormonszintje.

Antivakarin

Utálom amikor olyan dolgok történnek velünk, mint egy ócska kabarétréfában.
Például, hogy elviszem a számítógépet szervizbe, mert nagyon zúg, hazahozom, nem indul be, a Családfő visszaviszi, rájuk pirít, érte megy, elhozza, beindul de szar, ismét visszaviszi, még jobban rájuk pirít, mindenfélét kicserélnek benne, hazahozza, beindul, működik, CSAK NAGYON ZÚG.

2014. március 15., szombat

Szieszta

Délután belépek a hálószobába, ahol a Családfő korábban a számítógépen játszott. Most háttal az ajtónak, az ablak felé fordulva fekszik az ágyon.
Én: Szia, nézed, hogy fúj a szél?
Ő: Eddig aludtam. DE MOST MÁR NÉZEM.

2014. március 12., szerda

Különös ismertetőjegy

Anyus: Mit vigyek neked?
Kajla: A mobilom töltőjét.
A: Hol hagytad?
K: Nem tudom.
A: Milyen?
K: Fekete.

2014. március 11., kedd

Mert meg kell adni a módját az ünneplésnek

Jó, jó, értem, hogy ma van az Alvás Világnapja, de azt nem gondoltam volna, hogy a Családfő annyira komolyan veszi ezt a nemzetközi ünnepet, hogy már 21.20-ra ébreszthetetlenül elszundít, és mivel itthon felejtettem a kulcsomat, mintegy negyedórányi hiábavaló csöngetés, kopogás, mobil- és vonalas telefonhívás után végül a terasz felől sikerül bejutnom a lakásba. Nagy szerencse, hogy valószínűleg a szomszédok is csatlakoztak a világnapi rendezvényhez, nyilván ezért nem értesítették a rendőrséget a sötét kertben lopakodó alak miatt.

(Egyébként a Családfő igazán figyelmes volt, mert miután bezárta az ajtót - az én kulcsommal -, szépen kivette a zárból - a kulcsomat -, hogy ha hazaérek, ki tudjam nyitni - a kulcsommal.)

2014. március 3., hétfő

Hátsó ülés

Amikor romantikus hangulatban lehajtottak a főútról a mellékútra, aztán onnan az erdei útra, aztán onnan az ösvényre, aztán félreálltak, hát nyilván nem gondolták, hogy egy idióta pont arra lovagol az esőben és bebámul a kocsiablakon... Szerintem relatíve mégis mázlisták, hogy az enyhe időjárás miatt nem volt rajtam a símaszk.

2014. február 26., szerda

Top groteszk

A heti top groteszk címért versengenek:
- amikor Kajla közli, hogy sajnos a karácsonyra kapott okostelefonja beleesett a vécébe, az ágyneműjét meg ki kell mosni, mert VALAMELYIK kollégiumi szobatársa részegen összehányta
- egy meddőségi centrum várótermében ülni öt gyerek anyjaként (és örömmel tájékoztatnak, hogy a hormonvizsgálat most AKCIÓS).

2014. február 17., hétfő

Reklám

NEKIK.
("Hitvallás: Célunk és hitünk sokféle lehet, de az út mindig ugyanaz: korokon és az időn át az igazság, a fény keresése. A fény az Ige eszköze, ez Isten fehér írása az éjszaka nagy könyvében. Hisszük, hogy Isteni részünk, eltemetve az Idő súlya alatt, feltámadásra vár. A hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka. Figyeljünk a múlt, az aranykor nagy Mestereire, szívünkkel látva az igazságot. Mely igazság fényesebben tündököl előttünk, mint képzeletünk valamennyi csillaga. Segítségül hívjuk jelképeinket, ősi tündöklésünk kitörölhetetlen bizonyítékait. Rejtett értékek ezek, megismerésük, feltárásuk nem csupán feladat, kötelességünk is. Tudni egyenlő az emberi fejjel; merni az oroszlán körmeivel; akarni a bika hatalmas ágyékával; csendben tartani a sólyom misztikus szárnyaival. Tudni - Merni - Akarni - Csendben tartani. E négy igaz szó szükséges a Napútra találáshoz, s csak a félelem az, mi szívünket mérgezheti. Éljünk a pillanat lehetőségével, szívünkben reménnyel és biztos tudattal: Nemzetünk, őseink országa, a tanítók, a fényhordozók népe újra feltámad. /Szentimrey Gábor/")

Mert ez egyszerűen szép.


Kishegyesi lovas lánc
Kishegyes-Honfoglalás kora, ruhadísz
"A ló az ősi lovasnépek életre-halálig ragaszkodó hű társa. Népmeséink fehérlova a táltos szülőanyja, égbe emelkedésének segítője. A Napisten Holdtáltos nevű lován lovagol, s holdcsikó-Holdrét a mesehős segítője. Az ősi hitvilág meséinkben őriztetett meg, s e szétválaszthatatlan kapcsolat ember és lova között időszerűbb mint valaha. A Teremtett természet és a teremtőt játszó embernek újra kell élnie és értelmeznie az alázat és szelídség hajdanvolt fokát, amivel a természetben az Aranykorban együtt éltünk."

2014. február 8., szombat

Egyébként mindig örülünk a barátainknak

Ma új alapokra helyeztem a vendéglátást.
Úgymint:
- rövid séta bokáig érő trágyás sárban, tíz perc lósimogatással,
- másfél óra várakozás étlen-szomjan a háziasszonyra,
- cipőtisztítás nyolcvan százalékos amortizációval,
- hideg és sótlan ebéd zakatoló futógép mellett,
- rettenetesen szar film második felének megtekintése,
- csoportos látogatás egy barkácsboltban,
- élményautózás halálfélelemmel és felszabadító végkifejlettel.

2014. február 7., péntek

Online ellenőrző könyv

Az elektronikus napló minden nap újabb élmények forrása. Esetemben ezek az élmények többször kellemetlenek mint kellemesek, néha pedig sírva röhögök.

Először egy kis nosztalgia. Két-három évvel ezelőtti bejegyzések a kollégista Nagyfiúról:
"Gyermekük tegnap este erőszakkal bekente osztálytársa arcát sportkrémmel, ezért súlyos figyelmeztetésben részesítem."
"Jelzem, hogy gyermeke ötödmagával este, fél 11 órakor a sötét mellékhelyiségben tartózkodott."
"Az óra alatt artikulátlan hangokkal szórakoztatja társait, a rendreutasításra visszabeszél."
"Jelzem, hogy tegnap este fél 12-kor gyermeke vízipipával, többedmagával a zuhanyzóban pipázott."
"Csak külön figyelmeztetésre hajlandó dolgozni, társait zavarja, idétlen hangokat ad ki."
"Minden nap csinál valamit, ami minősíthetetlen, szavakba rettenetes lenne foglalni. Azon kívül nem veti be az ágyát."
"A sokszori figyelmeztetés ellenére nem dolgozik az órán. Szemetet szórt szét, a rendreutasításra pimaszul visszaszól. (A szünetben össze kellett söpörnie az általa szétszórt narancshéjakat.)"
"A házirendet megszegve a teremben elbújt a szünetben."
"Tanórán társait zavarja, galacsinokkal dobálja társait, illetlenkedik."
"Köpőcsövezett."
És a kedvencem:
"Néhány tanuló, köztük gyermeke is, az éjszaka folyamán a sörivászat örömeit élvezte. /.../ Kérem, beszélgessen el Ön is szeretett gyermekével és biztosítsa afelől, hogy felnőttebb korában bőven lesz lehetősége söritalt fogyasztani. Most még nem jött el ennek az ideje."

Szerencsére idén jóval szűkösebb az intőtermés, így a két gimnazista legutóbbi érdemjegyeiből szemezgetek:
testnevelés 5 hidak között két kör futás (próbálom elképzelni)
testnevelés 5 húzódás-tolódás (a húzódás is olyan jól megy neki, mint a tolódás)
testnevelés 5 órai munka
testnevelés 5 órai játék
testnevelés 1 órai késés
informatika 5 adataim (ezek szerint az adatait ismeri a gyerek)
informatika 4 mikuláscsomag
informatika 3 félévi tanulmányi statisztika (nem elég, hogy pocsék lett az átlaga, még ki sem tudja számolni)
fizika 1 halmazállapot-változás (szegény nem tudott idejében elpárologni)
fizika 5 hullámoptika (viszont optikailag nagyon ott van)
magyar nyelv 5 összetett mondat (örülök, hogy megy neki, én csak egy-két szavas egyszerű mondatokat hallok tőle)
kémia 1 metán (khm) 
kémia 1 az alkoholok (nem tanulja, CSAK ISSZA)

De legalább nem kell aláírni.

2014. február 5., szerda

Csak őszintén

Kajla: Anya, hogyan csinálod azt, hogy mindig van pénz a folyószámládon?
A: Dolgozom. Nincs mindig.

2014. február 2., vasárnap

Naná, hogy a február elsejei karácsonyi buli

pont aznap és az országnak pont azon a részén volt, ahol a vörös riasztás az ónos eső miatt, ebből következően három és fél óra lett a buszút odafelé, és három óra vissza. Mire odaértünk, nagyjából el is ment a kedvem az italozástól, de csak nekem, így aztán a vacsora és a lefekvés közti időt teljesen egyedül töltöttem a wellnessrészlegben, ahol sakk is volt a medencében, szóval ha szeretnék sakkozni, kicsit bánatos lettem volna, hogy nincs kivel játszani. Viszont reggel biliárdoztunk, amikor is kiderült, hogy épp úgy nem tudok, mint régen. És az azért elég látványos volt, amikor a busz végre elindult hazafelé, a sövény egy részével együtt.

2014. február 1., szombat

Szép napot mindenkinek

"Miért nem b...tad inkább szájba az anyádat???" - üvöltötte nekem a jólszituált úr a nagy Opel letekert ablakából.
Azon háborodott fel, hogy picit le kellett lassítania, mert éppen mentem át az úton. Lovon. Szombat délelőtt.
Ha jobban belegondolok, nem is kellett volna lelassítania, ha nem ad gázt, amikor meglátott messziről.
Tudom, sokkal kevesebb ember jár pszichológushoz, mint amennyinek szüksége lenne rá. Engem ez igazán olyankor zavar, amikor találkozom valakivel, akinek szemmel láthatóan komoly segítség kellene. Vagy egy kissé odaadóbb feleség. És ezt nem az ideg mondatja velem, tuti boldogabb lenne mindenki. Hát nem? De.
És ezt neki is szívesen elmondtam volna. Mivel azonban dühösen tovahajtott, csak kedvesen integettem utána.

2014. január 30., csütörtök

Az például

sokat elárulhat a munkámról, hogy február elsején lesz a nagy céges karácsonyi buli.
Majd élménybeszámolok. Vagy nem.
Ha nem élménybeszámolok, az is sokat elárulhat a munkámról.

2014. január 27., hétfő

Patika és marketing

- Jódapot kívádok, kérek széped orrsprét és cébitabidt!
- /pultra lök egy kicsi és egy hatalmas dobozt/ Tessék, háromezerhatszáz.
- Ööö... didcs olcsóbb cébitabid?
- Van, de azzal nem sokra megy ilyen betegen. EZ HASZNOSUL.
- Deb baj, éd olcsóbbat szeretdék.
- /szájhuzogatás, kevésbé flancos doboz/ Tessék. Kétezerötszáz összesen.
- Olyad régi, leveles didcs?
- /sóhaj, vállrándítás/ De. Így kétezeregyszáz lesz.
- Köszödöb.

2014. január 26., vasárnap

Rettenetes, rettenetes

Ma símaszkban lovagoltam.
Nem tudom, szétfagyni rosszabb-e, vagy idiótán kinézni.
Ha jók lesztek, egyszer majd rakok fel fotót.

2014. január 23., csütörtök

Vérvétel

- Ne féljen már! Ma mindenki fél?
- Nem félek, csak nem szoktam odanézni.
- Én se nézzek oda? Csinálhatom úgy is...

2014. január 20., hétfő

Ebéd

Amióta Fakirmát ismerem, többször át kellett már értékelnem az igaz barátnő fogalmát. Például az igaz barátnő, amikor meglátogatja a barátnőjét a munkahelyén, csöppet sem zavartatja magát a barátnője kollégáiól, simán olyanokat harsog a folyosón, hogy "ha ilyen nehezen esel teherbe..."

2014. január 17., péntek

A csoda határos

A házassági évfordulós csokor mellé a Családfőtől egy kis zacskó port is kaptam, azzal, hogy oldjam föl a vízben, akkor tartósabb lesz a virág. Így is tettem, de egy hét után csalódottan állapítottam meg, hogy a csodaszer mit sem ért, s a teljesen elhervadt bokrétát bánatosan a kukába dobtam... akkor vettem észre, hogy a váza belseje már csontszáraz.

2014. január 13., hétfő

Edzés

A Családfő néhány hete kitalálta, hogy karate edzéseket fog tartani a Dednek. Örültem, legalább mozog majd, gondoltam. Karácsonyra vett egy másfél méter magas, felfújható fekete boxzsákot, ha az elefántok használnának vibrátort, na az kábé így nézne ki, és beszerzett egy összerakható "tatamit" is, ami olyan, mint egy hatalmas puzzle amin nincs kép. Amíg állt a karácsonyfa, nem volt hely sportolni, így a testmozgás elősegítése érdekében hamar leszedtem a fát, ám újabb egy hétig nem történt semmi. Már kezdtem elszomorodni. Aztán tegnap arra értem haza, hogy az óriáspuzzle a nappali közepén terül el, rajta ágaskodik a gigantikus műfütyi, a szőnyegek felcsavarva, az eddig alattuk megbújó kosz pedig szétterítve a lakásban. Az edzésnek szemmel láthatóan vége volt már, a Családfő a tévé előtt szunyókált. Amikor további tervei felől érdeklődtem, kiderült, ő úgy képzelte, hogy ez az elrendezés most már az idők végezetéig így marad. Nekem viszont kevéssé tetszett az ötlet, hogy ezentúl egy tornateremben kell élnem, szóval elpakoltam és kitakarítottam. Most nem tudom, lesz-e még valamikor karate edzés a nappaliban, viszont legalább a szőnyegek alatt is tisztaság van.

2014. január 9., csütörtök

2014. január 8., szerda

2014. január 3., péntek

Búék

Határozottan etikátlan dolog a ködben megbújva traffipaxozni. Január elején. Azt a néhány szerencsétlent, aki próbál eljutni a munkahelyére. Gyorsan.
Ha ki kellene fejeznem az érzelmeimet ezzel kapcsolatban, azt mondanám, hogy dugják föl maguknak a kurva traffipaxot neheztelek rájuk. Búék.