"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2014. szeptember 5., péntek

És egyébként

ma majdnem meglincseltek. Ez úgy történt, hogy az óvodától a munkahelyem felé haladva egy utca végén, miután szépen körülnéztem, kikanyarodtam balra, ekkor valami súrlódó zajt hallottam (mint később kiderült, csak a visszapillantó tükör volt) és fékcsikorgást, jobbra néztem és pár centire tőlem ott volt egy másik kocsi, gurultam még néhány métert, megálltam és azt láttam, hogy kipattan egy kisebbségi férfi az autóból és elindul felém, míg a család számos többi tagja bent őrjöng a járműben, és a kisebbségi férfi gesztusaiból egyértelmű volt, hogy NEM betétlapot akar kitölteni, és akkor úgy döntöttem, ez a nap a legkevésbé sem megfelelő arra, hogy a fejemen ugráljanak, ezért állampolgári kötelességemet mellőzve gyáván gázt adtam és elmenekültem.

10 megjegyzés:

  1. Tökéletesen jól tetted.
    Erre a forgatókönyv egyébként ugyanaz, amit tettél, azzal kiegészítve, hogy a legközelebbi rendőrörs előtt lefékezni, elmesélni mi történt, megelőzendő egy bejelentést-feljelentést. Lazán elmondanám, hogy ott voltam, részese voltam, meg is álltam, de mert láttam a gyilkos szándékot a szemében, hasonlókat a pereputtyéban, védtelen nőként jobbnak tartottam elhajtani...
    Cserbenhagyás? Inkább, mintsem hogy vérbe fagyva végezzem egy visszapillantó miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz ötlet. Igaz, többszörösen zavarban lettem volna, mert a megfigyelő-képességem alapesetben is a nullához közelít, ilyen állapotban meg... nem tudtam volna elmondani például olyan apróságokat, hogy mi volt a kocsi típusa, színe... bár ez a visszapillantómon lévő festéknyomokból kideríthető.

      Törlés
    2. A fél információ is megteszi egy ilyen esetben. A helyszín és az időpont elég.

      Törlés
  2. üdv a klubban

    VálaszTörlés
  3. nem gyávaság, józan ész :)

    VálaszTörlés
  4. Ne keress, úgyis csak a munkanélküliek csapatát erősítenéd. Mondjuk: egy mamás kendő, bogra kötve az állad alatt-előtt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, keszkenőben állásinterjúra menni nem nyerő :D

      Törlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.