"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2014. december 20., szombat

Hazautazás

Ha nem velem történik, el sem hiszem.
Az úgy volt, hogy a Nagyfiú megkérdezte, elmennék-e érte. És a barátaiért. Mondtam neki, hogy másnapos vagyok mint az állat, mindjárt szétrobban a fejem most csak a Kis Guruló Szarral tudok menni, ráadásul a Dedre sincs aki vigyázzon, szóval vinnem kell babaülésestül, így legföljebb egy plusz főt lehet szállítani. Miért, kezdett győzködni, hátra a babaülés mellé befér két ember. Két kisfiú talán, de nem két tizennyolc éves - világítottam rá.
De beférünk. De nem fértek. De beférünk. De nem fértek, nem megyek.
Lééécciii.
Persze, mentem.
Vártam negyed órát a kollégium előtt, mire megjelentek ketten, a Nagyfiú haverja legalább kétszerakkora széltében, mint a Nagyfiú. Hátizsákokkal és egy kis dobozzal. Mondták, hogy meg kell várni a harmadikat, akinek van egy nagy doboza.
Várakoztunk. Negyed óra múlva mondtam a Nagyfiúnak, szóljon annak a gyereknek, hogy igyekezzen, különben itthagyjuk. Akkor kiderült, azért nem jön, mert nem bírja becsukni a BŐRÖNDJÉT.
Tíz perc múlva aztán megjelent. Egy akkora dobozzal, ami elfoglalta a teljes csomagtartót, s egy bőrönddel, ami akkora volt, mint a fél kocsi.
A Kis Guruló Szar ugyebár egy HÁROMAJTÓS Suzuki Swift.
Mondtam, na ugye, nem fértek be.
De beférünk.
Nosza.
Akkor már népes nézősereg figyelte az attrakciót.
A nagy dobozban egy élő kakas volt, a szerencsétlen gyerek ajándékba kapta az előző napi karácsonyi bulin.
A nagy doboz a kakassal tehát bekerült a csomagtartóba, a nagyon nagy fiú az egyik hátizsákkal az anyósülésre, a gigantikus bőrönd részben a hátsó ablakban terpeszkedett, részben a hátsó ülés fölé lógott. Alatta volt a Ded a babaülésben, mellette a Nagyfiú és a kakas gazdája összekuporodva, ölükben a másik hátizsákkal. A kis doboz a babaülés előtt hevert. Először úgy tűnt, a vezetőülést nem lehet visszahajtani, vagyis én már nem férek be, aztán valahogyan mégis sikerült. A saját gyermekeikért érkező szülőkből álló nézőközönség üdvrivalgott, egy apuka segített kikanyarodni, mert nem láttam semmit.
És jöttünk.
Féltem, hogy a túlterhelt Kis Guruló Szar nem fogja bírni felfelé a Hegynek, de átjutottunk valahogy.
Közben a Ded egyszer hisztérikus rohamot kapott és percekig üvöltött.
A kakas viszont szerencsére egész úton hallgatott.
Azt már csak itthon közölték, hogy a kis dobozban egy degu és egy hörcsög van. Vagyis a degu csak volt, mert kirágta a dobozt és elszökött. Megtaláltam. A gázpedál mellett kucorgott. Úgy látszik, nem bírja a zsúfoltságot.

2014. december 17., szerda

Olimpia

A kissrác szomorúan esengő kutyaszemekkel lépett oda hozzám a boltban. "Elnézést, tudna adni kétszáz forintot? Anyukámnak vennék névnapi ajándékot, és még ennyi hiányzik hozzá." Nagyon meggyőző volt, túlzottan. "Az a helyzet, hogy nekem is van pár gyerekem, és tudom, hogy ez nem igaz - mondtam neki mosolyogva. - Mit szeretnél venni valójában?" "... Csokit." "Tessék. Mert őszinte voltál" - nyújtottam át a pénzt, és marhára el voltam telve a pedagógiai érzékemtől. Azóta viszont egyre valószínűbbnek tartom, hogy másodszor is át lettem verve, és például cigire költötte. De legalább nem kérdeztem meg tőle, hogy hívják az édesanyját. Ma ugyanis Olimpia nap van.

2014. december 13., szombat

Jó nekem

Kedden valami ideg becsípődött a nyakamnál, és ettől három napig az életkoromnak megfelelően mozogtam, vagyis alig és nyögve, és még péntek reggel is majdnem sírtam amikor fel kellett kelni, de aztán végre kimentem a lóhoz és teljesen megfeledkeztem az egész gerincproblémáról, na szóval ez egy csoda, mindig, tényleg.

Lovas szelfi+panoráma

2014. december 9., kedd

A kikövezett útról

Annak kapcsán, hogy az egyik óvónéni ma megkérdezte, nem akarok-e valami növekedésserkentőt adni a Dednek, szeretném megjegyezni, hogy
elmehet mindenki a kurvaanyjába
vajon miért nem tanítják a pedagógiai illetve egészségügyi képzést adó intézményekben, hogy hatalmas egyedi eltérések lehetnek a gyermekek között? Manapság akkora divatja van a természetes dolgoknak, viszont amint a kis csíra bekerül a gépezetbe, mindenki elvárja, hogy megfeleljen az átlag adatokból meghatározott szinteknek és méreteknek és képességeknek, s ahogy attól eltér, jön a tortúra a magzati léttől kezdve a csecsemő- és óvodáskoron át, az iskoláról már nem is beszélve.
Hát minket hagyjanak békén. A gyerek pici, de mégiscsak cseperedik, hiszen a tavalyi nadrágja például már rövid neki, és a három telet kiszolgált kabátját is le kellett cserélni. A gyerek vékonyka, de arányos, s öröklött alkata miatt tizenhat éves korában majd inkább irigyei lesznek, mint gúnyolói. A gyerek elmarad centiben és kilóban a többiektől, viszont nem hiányzik az oviból kéthetente betegség miatt, mint egyesek, s félelem nélkül üli meg szőrén a lovat.
Tudom, az állandó vegzálás oka pusztán a jó szándék. De basszus, az azzal kikövezett úton miért nem tudnak csöndben végigmenni ezek a kedves emberek?

2014. december 7., vasárnap

Amikor a reményhal...

A mai fogadóórán a Nagyfiú osztályfőnöke elmagyarázta, hogy ebben az életkorban két ember van, akinek a szava gyakorlatilag semmit sem jelent a gyereknek: az anya és az osztályfőnök. Így aztán megállapítottuk, hogy mindketten teljesen tehetetlenek vagyunk a problémákat illetően.

2014. december 1., hétfő

Az hagyján, hogy már megint esik az eső, de

amikor hazaértem, Kajla éppen kilépett a fürdőszobából, kezében egy tányérral.
- Hát, te meg mit csináltál?
- Almát ettem zuhanyozás közben, nagyon finom volt így.