"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2014. december 9., kedd

A kikövezett útról

Annak kapcsán, hogy az egyik óvónéni ma megkérdezte, nem akarok-e valami növekedésserkentőt adni a Dednek, szeretném megjegyezni, hogy
elmehet mindenki a kurvaanyjába
vajon miért nem tanítják a pedagógiai illetve egészségügyi képzést adó intézményekben, hogy hatalmas egyedi eltérések lehetnek a gyermekek között? Manapság akkora divatja van a természetes dolgoknak, viszont amint a kis csíra bekerül a gépezetbe, mindenki elvárja, hogy megfeleljen az átlag adatokból meghatározott szinteknek és méreteknek és képességeknek, s ahogy attól eltér, jön a tortúra a magzati léttől kezdve a csecsemő- és óvodáskoron át, az iskoláról már nem is beszélve.
Hát minket hagyjanak békén. A gyerek pici, de mégiscsak cseperedik, hiszen a tavalyi nadrágja például már rövid neki, és a három telet kiszolgált kabátját is le kellett cserélni. A gyerek vékonyka, de arányos, s öröklött alkata miatt tizenhat éves korában majd inkább irigyei lesznek, mint gúnyolói. A gyerek elmarad centiben és kilóban a többiektől, viszont nem hiányzik az oviból kéthetente betegség miatt, mint egyesek, s félelem nélkül üli meg szőrén a lovat.
Tudom, az állandó vegzálás oka pusztán a jó szándék. De basszus, az azzal kikövezett úton miért nem tudnak csöndben végigmenni ezek a kedves emberek?

11 megjegyzés:

  1. Én hiú :)- minthogy nemrég- pár perce valami lekövezett útról írtam, hirtelen azt hittem, valami reakció....
    Bár lett volna. Hiszen valóban jobban elkeserít, amikor óvónők melléfogásairól hallok.
    Éppen ma vettem részt egy olyan tevékenységen, ahol szerintem sok minden nem volt rendjén, aztán meg senki nem mondta ezt el...Valóban annyi mindent tanítanak, hol vesztődik el a lényeg?
    aztán meg azt mondta valaki, hogy új kocsit venni papnak kellett volna tanulnia. Én meg visszaszóltam, hogy : születni, nem tanulni...
    Valahogy így vagyunk az óvónői mivoltunkkal is- némelyek arra születtek. ( merem remélni, hogy születtünk)
    Minden jót, üdv :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyakran úgy tűnik, az ország tele van pályát tévesztett emberekkel :)

      Törlés
    2. A tiétek is? :) Innen úgy tűnik, ott sokkal nagyobb rendben van minden Tudod, a szomszéd fűje...De ez már más téma.

      Törlés
  2. Ha duci lenne, vagy túl magas, az legalább ekkora "probléma" lenne, te tudod, hogy egészséges és rendben van, ez a lényeg :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon sajnálom h törölted, pedig örültem neki, csak tegnap nem volt időm válaszolni :(
      Minden racionális meggyőződésem ellenére bennem is merülnek fel néha kétségek, valószínűleg éppen ezért szoktam kiakadni ilyenkor.

      Törlés
    2. Azért töröltem hosszas töprengés után, mert túl személyesre sikerült. De olvastad, és ez a lényeg. :)

      Törlés
  4. Az én húgom nem volt 110 centi és 20 kiló, mikor iskolába ment. Az orvos azt mondta, ha megvárják, míg az (akkori) fentemlített minimumkövetelményeket eléri, akkor negyedikesen fogja kezdeni az iskolát. És bingo, valóban akkorra lett ilyen magas és súlyos. Viszont félkézzel teljesítette a követelményeket tanulásban. Igaz, még a hatot sem töltötte be iskolakezdéskor...
    Minden gyerek más, még ha ezt nehéz is elfogadni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Igen, én is csak 18 kiló voltam elsőben.

      Törlés
    2. Hát ő 14 (alulról...) Nyolcadikra érte utol a kortársait :) aztán ő lett a legmagasabb lány a családban.
      Amúgy máshol fűzfavirág néven kommentelek :)

      Törlés
    3. Sztem a Ded sem lesz több 14-nél addigra... másfél év... mondjuk nem tudom mennyi most, mert státuszvizsgálatra már nem viszem, a mérlegünkben meg lemerült az elem.

      Törlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.