"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2015. december 31., csütörtök

Pagonybejárás

Mondtam a Családfőnek, hogy az év méltó lezárása lenne, ha kimennénk a Húszholdasba és ott innánk meg a pezsgőt, ami egyébként mindig megmarad, mert mostanában jóval éjfél előtt elalszunk így öregesen. Végül aztán bort vittünk az előszilveszterezéshez, ugyanis rájöttem, hogy az autókázás és séta után felrobbanna a pezsgő. Ami így idén is meg fog maradni valószínűleg. Na szóval a következőket láttuk:

Itt áll majd a ház

És itt a pajta

Itt lehet a főkapu

Állati maradványok fóliában. Ezt nem tartjuk meg

A felső út. Vagy inkább AZ út

Saját magasles, két saját gyerekkel. Állítólag ott fönt lesz a Ded kuckója. Már csak bővíteni kell pár négyzetméterrel. Plusz tető, falak, ablak, ágy, asztal, tévé...

Tudom, nem kis kihívás ideképzelni a kerítést, kaput, házat, pajtát, gyümölcsfákat, virágokat... Ez a szép benne.

2015. december 27., vasárnap

Amikor a gyerek segít

Robogunk a szűk utcában, az anyósülésen Párductermetű, balról mellettünk halad a villamos, a jobb oldalon végig parkoló autók. Szar érzés tíz centire menni a csörömpölő villamostól, gondolom így van ezzel a gyerek is, mert egyszer csak kiabálni kezd, hogy ÁÁÁÁÁ. Pár másodperc múlva halk kattanás, a jobboldali visszapillantó kicsit lefittyed, nekiütődött egy parkoló kocsinak.
Párductermetű (tárgyilagosan): De hát mondtam, hogy ÁÁÁÁÁ!

2015. december 24., csütörtök

Minden

kedves Olvasómnak kívánok olyan karácsonyt, amilyenre vágyik: nevetőset vagy elérzékenyülőset, csöndesen meditálósat vagy zajosan nyüzsgőt, sütögetőset, kirándulósat, zenehallgatósat vagy tévénézőset, műfával, kivágott vagy élő fenyővel, bolti díszekkel vagy saját kezűleg készítettekkel, szaloncukorral vagy anélkül, halászlével vagy pizzával, borral vagy teával. Aki utazik, érkezzen meg szerencsésen, aki veszekedett, béküljön ki, aki szomorú, vigasztalódjon. A nézetkülönbségeket felejtsük el, a vitákat függesszük fel, a kritikákat tartsuk magunkban, költözzön a szívünkbe megértés és együttérzés. Legyünk boldogok a Szeretetben, menjünk éjféli misére (vagy igyunk sok pálinkát, kinek hogy). Becsüljük meg az évnek ezt a napját, mert ritka az olyan alkalom, amikor a legtöbben tényleg jók akarnak lenni. Áldott ünnepet!

2015. december 20., vasárnap

Shopping

Ti is úgy vagytok vele, hogy amikor ajándékokat kerestek, folyton olyan dolgokat láttok, amit szívesen megvennétek magatoknak?

???

Párductermetű: De ugye, ha kiköltöztök a tanyára, azért még nem fogtok igénytelen ruhákban járni és nem lesz mindig piszkos az arcotok?

2015. december 19., szombat

Ne vegyetek androidos mobilt, mert szar

A tegnap arról szólt, hogy versenyeztem az okostelefonommal, melyikünk hülyébb.
Ő már előző este megbolondult, így a délelőttöt - lovaglás és/vagy karácsonyi bevásárlás helyett - a javíttatásával való hiábavaló kísérletezéssel töltöttem.
Először is megpróbáltam kikerülni a dugót, alternatív útvonalat választottam, de mivel a mobilomra ugye nem számíthattam, GPS nélkül, pusztán nagyszerű tájékozódási ösztönömre hallgatva közel egy órát bolyongtam egy ismeretlen városrészben, végül sikerült visszatalálnom a dugó elejére, így összességében két óra alatt értem célba.
(Igen, magamon kívül élénken szidtam azt a sok szerencsétlen barmot is, aki nyilván éltében nem vezetett még autót, de ilyenkor beleül bazmeg és nekiindul plázát keresni és ettől az egyébként is telített utak járhatatlanná válnak.)
Az első szervízben még eszembe jutott a PIN kódom, viszont heveny idegroham közepette konstatáltam, hogy a jótállási papírokat otthon hagytam.
A második szervízben megkérdeztem, nem tudnák-e esetleg kártyafüggetleníteni a Családfő régi ájfonját, és átrakható-e bele az én kártyám. Mondták, oldjam fel az ájfont. Percekig küzdöttem, hogy eszembe jusson a Családfő kódja, közben érzékeltem, hogy a srácok egyre biztosabbak abban, az ájfont loptam, ettől vastag csíkokban kezdett rólam ömleni az izzadság. Végre eltaláltam a számokat. Közölték, hogy nem tudnak segíteni, viszont ajánlottak egy harmadik szervízt.
A harmadik szervízben újra a saját PIN kódomra lett volna szükség, de a három próbálkozás nem volt elég a jackpothoz, így a nyomorult telefon lezárt és követelni kezdte a PUK kódot, amit soha nem is tudtam fejből. A mobil doboza a PIN és PUK kóddal meg ugye otthon volt.
Ezután berohantam a Céghez, ahol a vészhelyzet elhárítására kaptam egy nemokos telefont, és tettem némi bágyadt próbálkozást a munkavégzésre, majd hazahajtottam, s további átkozódás után, amely ugyancsak a vezetésképtelen köcsögöknek szólt, a telefon papírjaival eljutottam egy negyedik szervízbe.
A negyedik szervízben bevették volna a mobilt harmincnapos határidővel, de cseretelefont nem tudtak adni.
Az ötödik szervízben lett volna cserekészülék, de a srác azt mondta, olyan lassú, hogy jobban járok azzal a nemokossal, amit a Cégtől kaptam átmenetileg. És egyébként is, menjek inkább egy hatodik szervízbe, mert ott nem kell harminc napot várni.
És ennyiben maradtam, mert közben rámesteledett és minden bezárt.

Húszholdas

Szerződések aláírva, foglaló letétben, indul a visszaszámlálás.

2015. december 12., szombat

Egyáltalán nincs véleményem

Kajla átiratkozott egy alapítványi gimnáziumba. Azt mondta, különben megint megbukik.
Állítólag ebben az iskolában mindenki leérettségizik.
Tizenheten járnak az osztályába, közülük általában nyolcan-tízen vannak jelen, vagy még kevesebben. Csak az megy be, akinek kedve van.
Délelőtt kilenckor kezdődik az első óra. Néha tízkor. De egykor már végeznek.
Sok a lyukasóra, gyakran betegek a tanárok.
Tesire nem kell átöltözni, mert az abból áll, hogy pingpongoznak. Már nagyon jól tud pingpongozni.
És csupán EGY FÜZETET használ, abba jegyzetel az összes tárgyból.

2015. december 4., péntek

Meddig érdemes

Meddig érdemes valami újba kezdeni? Szerintem, ameddig élünk. Vagy amíg kedvünk van hozzá. Ami lényegében ugyanaz.
Betegség, baleset bármikor keresztezheti a terveinket, de önmagában az öregedés miben akadályoz meg? A fizikai állapot sokkal inkább az életmódtól függ, mint a kortól. Ám könnyebb az idő múlására fogni a problémákat, mint bevallani, hogy nem sokat teszünk az egészségünkért.
Felháborítanak a gyógyszercégek, amelyek például emésztést segítő készítményeket kínálnak, vagy hashajtót fogyókúrához, pedig a megoldás rendkívül egyszerű: ember, ne zabálj! Vagy legújabb „kedvenc” reklámom, amelyben arról beszél egy nő, hogy aranyeres panaszai voltak, mert egész nap a számítógép előtt ül, de ennek vége, hála a gyógykenőcsnek. Ez már a bazmeg kategória, ahelyett, hogy a végbélnyílásodat kenegeted, inkább sportolj valamit te szerencsétlen, mert előbb-utóbb szétesik a tested, amit nem ülésre teremtettek, hanem mozgásra, és ha arra használnád, legalább a szabadidődben, akkor egész sokáig működne...
Na szóval nem mindegy, hogyan öregszünk, és nem hiszem, hogy már jóelőre csökkenteni kellene az aktivitást, arra készülve, amikor már nem bírjuk. Mert akkor tényleg nem sokáig fogjuk bírni.

(Beilleszthetnék ide videókat idős hölgyekről és urakról, akik továbbra is örömmel művelik azt a sportot, táncot, vagy mást, amit fiatalabb korukban. Az ilyesmit általában mindenki lájkolja, és persze én is tisztelem ezeket az embereket, de úgy gondolom, ennek nem kiemelkedő példának kellene lenni, hanem általánosságnak. Mert ez nem valami különleges adottság, hanem „csak” akarat kérdése.)

2015. december 1., kedd

Út a Húszholdas Pagonyhoz

EZ ITT AZ ÚT

Hétvégén a Családfő elment tárgyalni a Lajossal. A Lajos nem egy kellemes tárgyalópartner, ezért alkudozás közben többször felötlött a Családfőben, hogy a Lajos simán elférne a gödörben, amit arrafelé útnak neveznek. (Egyébként a Kis Guruló Szart is elnyelné a legnagyobb kátyú, szerintem még a teteje sem látszana ki.) Végül nem került sor tettlegességre.
Az emberek általában megélhetési vagy befektetési céllal vesznek földet. Mi kalandvágyból.

2015. november 24., kedd

Születésnapomra

Kajla: És azzal, hogy átmegyek a másik suliba, megúszom a hittanvizsgát, meg a törit...
Anyus: Nem jó, hogy mindig csak a megúszásra játszotok.
Kajla: De mindent meg lehet úszni.
Anyus: Képzeld, már negyvenhat évet leéltem, és sok dolog volt, amit nem tudtam megúszni.
Kajla: Mert te bénán csináltad.

***

Párductermetű: Motoros pizzafutár szeretnék lenni.
Anyus: Hát, az nem valami perspektivikus munka.
Ded: Én meg sellő akarok lenni!
Anyus: Na az már jobb.

2015. november 18., szerda

A Lajos erdeje

Tanya-ügyben egyébként most az van, hogy miután a Családfő kiderítette, hogyan és mennyiért lehetne áramot vezettetni a kiszemelt földdarabhoz, valamint körüljárta az összes felmerülő problémát az útjavítástól a kútfúráson át a gáztartályig, nagyjából megtervezte a házat és a pajtát, belemerült a szennyvíztitsztítás rejtelmeibe, kiválasztotta a terepjárót, és megígérte a Dednek, hogy épít neki kunyhót az egyik fára, valamint összeállított egy hosszú listát arról, hogy a lovainkon kívül még milyen állatokkal fogjuk megosztani a tíz hektárt, mindezek után a Lajos, akinek van egy kis erdeje a "mi" tíz hektárunk közepén, nos a Lajos azt mondta, nem adja el az erdőt annyiért, amennyiért a tíz hektárt árulja a tulajdonosa, és akkor a Családfő elküldte a Lajost az erdejével együtt egy sötét, nedves és meleg helyre, szóval most ismét keresünk, és ma például körbefényképeztem egy csodálatos területet, szintén tíz hektár, örökpanoráma, sajnos kicsit drága, ha megvennénk, valószínűleg sátorban kellene laknunk rajta életünk végéig.
Nem mintha azt hittük volna, hogy álmaink birtokát megszerezni könnyű lesz.

2015. november 17., kedd

Rejtvény

Mi az a bospor?? - kérdezte a Családfő, amikor megemlítettem neki, mit szeretnék karácsonyra.

2015. november 16., hétfő

2015. október 26., hétfő

SEJTETTEM

Anyus: Látod, kislányom, Apád mindig szanaszét hagyja a cuccait...
Ded: Igen, szoktam kérdezni tőle, hogy nem kell-e a ruhákat elrakni, de akkor azt mondja, "á, jó az így".

2015. október 25., vasárnap

A nagybetűs Élet kapujában, avagy mi az, ami egy tizennyolc éves fiatalembert foglalkoztat

- Anya, fogok én még nőni?
- Nem hiszem, de szerintem elég magas vagy.
- Jó, nálad sokkal nagyobb vagyok, de az nem nehéz...
- Egyébként is. Legalább száznyolcvan centi... Miért szeretnél még magasabb lenni?
- Mert koncerten nem látom az egész színpadot.

2015. október 22., csütörtök

Ahogy a dolgok most állnak,

nem kizárt, hogy ez a blog egyszer majd átalakul balfaszkodásaink tanyán tematikájú naplóvá, ugyanis épp földbirtokosok szeretnénk lenni, de nem a városból messze vidékre kivonulós, hippibiokistermelő fajtából, hanem inkább a budapesti agglomerációban házikóval, legelővel, lovakkal, kutyákkal, macskákkal meg ami még betéved állatokkal, hajnalban-délután-hétvégén gazdálkodós, hétköznap munkahelyen gürizős típusú próbálkozás lenne a miénk. A mezőgazdasági terület megszerzése érdekében a Családfő most intéz magának papírt arról, hogy ő egy paraszt. Mondtam neki, hogy ezzel nem lehet probléma, bármelyik fiúgyermek kész tanúsítani.

(Ha véletlenül valamelyik kedves olvasó tud egy főváros-környéki, szolid áron eladó földdarabról, amely három-négy hektárnyi erdő-mező, legföljebb mérsékelten megközelíthetetlen, közművesíthető, kisebbség által ritkán látogatott, valamint különféle jogi csapdáktól mentes, nos, akkor szóljon. Tópart, patak, domboldal, festői panoráma nem akadály.)

2015. október 14., szerda

A vekerdyzmusról, még egyszer

Vekerdyzmus alatt nem a pszichológus okfejtését értem, hogyan is állíthatnám, hogy téved, hiszen nem vagyok szakember. Vekerdyzmus az a vallás, amit kreáltak a tanításából. Az pedig, hogy nap mint nap az ő bölcsességei jönnek szembe velem az internetes sztrádán, anyák ezrei osztogatják megkérdőjelezhetetlennek vélt gondolatait, az már mérhetetlenül bosszant. Mert ugyan olvastam olyasmit is tőle, hogy a gyerekeknek igenis szükségük van korlátokra, ám a legtöbb cikk üzenete a szabados nevelés dicsőítése, vagyis a nevelés szükségtelensége, mivel úgyis csak a szülői minta számít, meg persze a pedagógus példaképek, ezért az iskolarendszer is rettenetes már önmagában, a gyermeki elme és lélek behatárolásával stb. stb. stb.
Nem őt hibáztatom. Elmondja, amit gondol. De, hogy mindig őt kérdezik, és mindenki, aki kérdezi, ugyanazt akarja bizonyítani, és amikor úgy érzi, sikerült, akkor születik egy újabb felszabadító írás arról, hogy a szülő csak jót tehet, amikor hagyja gyermeke útkeresését minden helyzetben, a dackorszaktól egészen a kamaszkorig, tiltások, szabályok, elvárások, kötelességek, szankciók nélkül... hát, szerintem ez a jelenség veszélyes, és ma még felmérhetetlen károkat okoz. Ennek következményeivel folyamatosan fogunk szembesülni, ahogy mind többen lépnek felnőtt korba a vekerdysta szemlélettel cseperedni hagyott generáció(k)ból. Azokból, akiknek szülei elhitték, hogy a gyerek ösztönösen bölcsebb náluk. Azokból, akiknek szülei, miután rájöttek, hogy bizonyos dolgokat szigorúan megkövetelve nevelni borzasztóan nehéz, örömmel fedezték fel önigazolásként a "nevelés nincs" tanát.

2015. október 9., péntek

Vekerdyzmus

Nincs nap, amikor ne tenném fel magamnak a kérdést: mit rontottam el, hogy ilyenek lettek a fiaim.
Néha úgy gondolom: mindent.
Máskor meg azt hiszem, volt, amit jól csináltam. A Négyek kiskorában nemigen jutott pénz nyaralásra, lovakra, strandolásra, szép ruhákra, nasira, de a babákat nem hagytam sírni, ad libitum kapták az anyatejet, a lakás tiszta volt, viszonylag változatosan főztem, és reggeltől estig a jó levegőn játszottak a barátaikkal a nagy kertben és környékén. Erősek és egészségesek lettek.
Esténként meséltem nekik, és minden tőlem telhetőt megtettem értük.
Nagyfiú addig kérdezgette a betűket, hogy ötéves korában folyékonyan olvasott, többek közt ebből is arra jutottam, nem kell követelni tőlük, majd maguktól tanulni fognak. Hiszen annak idején engem sem kellett noszogatni. És ugye a szakirodalom azt szajkózza: nincs nevelés, csak példaadás, mintakövetés. (Meg genetika, teszem hozzá.) Kedves anyukák: a vekerdyzmus tévedés! Lehettek ti bármilyen tisztességesek, lelkiismeretesek és szorgalmasak, attól még a gyerekeitek simán válhatnak lusta, trehány naplopókká, megbukhatnak akárhány tantárgyból és árulhatnak mondjuk füvet... Ha fontosak nektek az eredmények, ha például szeretnétek dicsekedni a jegyeikkel - vagy épp a diplomájukkal -, szigorúan meg kell követelni tőlük a tanulást, és lehetőleg a sportot is.
A vekerdyzmus szerintem olyan, mint a kommunizmus: szép elképzelés, csak éppen nem működik, azon egyszerű oknál fogva, hogy mi, szülők, emberek vagyunk. Tökéletlenek, sőt, rengeteg hibával terheltek. Sokszor reagálunk rosszul, számtalan vacak döntést hozunk és kisebb-nagyobb bűnöket is elkövetünk. Tökéletlen szülő pedig hogyan várhatja el, hogy olyan legyen a gyermeke, amilyet ő szeretne - azaz nyilván tökéletes?
Biztatásul csak annyit mondhatok: a tökéletlen gyereket is lehet szeretni. Legalább annyira, mint a tökéleteset. Talán kicsit jobban.

Minden kezdet nehéz

Kértem a Nagyfiút, hogy okosan ossza majd be az első fizetését.
Oké, mondta, aztán vett egy gördeszkát.

2015. október 1., csütörtök

Na és anyád hol dolgozik?

Magyarázom Kajlának, hogyan jut el a munkahelyemhez.
– Ha leszálltál a buszról, átjössz a kereszteződésen, aztán tovább, és mindjárt ott egy nagy épület, van rajta cégtábla is.
És mi van ráírva?

2015. szeptember 30., szerda

Ősz

Úgy néz ki, idén elmarad a szeptember, sőt az október is, az augusztusi időjárás után azonnal novemberi következett. Sebaj, legalább eltűntek a szúnyogok, a böglyök és a kullancslegyek, sokkal kellemesebb így lovazni. Igyekszünk kihasználni az esőmentes napokat. Cuki is felöltötte már téli bundáját, puha és selymes, és Cukiillatú, jó hozzá bújni. Íme.

Nézőpont

Apus: Mindig kiröhögsz engem.
Anyus: Dehogy. Csak veled együtt nevetek... Rajtad.

2015. augusztus 29., szombat

2015. augusztus 26., szerda

Tádáám

Ma végre megtudtam, miből bukott meg a gyerek tizenegyedikben. Merthogy most volt az utolsó nyári ügyeleti nap a gimiben, ezért - két és fél hónap után - vette a fáradságot és bement a bizonyítványáért.
Nos:
magyarból,
matekból,
történelemből
és ÉNEKBŐL.
Mondtam neki, helyes, nekem is alapelvem, hogy ha az ember csinál valamit, akkor csinálja rendesen, ne csak tessék-lássék. Nem éppenhogy kell megbukni, ne egy tizedesjegyen múljon, ne egyetlen feleleten, ne egy elrontott röpdolgozaton. Legyen az a teljesítmény abszolút nulla. A három fő érettségi tárgyból megbukni, na az már valami. Plusz énekből, az pedig a mű megkoronázása, hab a tortán, egzotikus desszert.
Szóval csak gratulálni tudok.
Egyébként a különleges dokumentumot nem adták oda neki, csak egy fénymásolatot, mondván az ilyen bizonyítványok el szoktak veszni.

2015. augusztus 22., szombat

A délutáni szieszta törvénye

Az a tény, hogy a gyermekeim összességében és általánosságban szarnak a fejemre, nem akadályozza meg őket abban, hogy eszükbe jussak (valamiről, amire szükségük lenne) és felhívjanak öt perccel azután, hogy elszundítottam.

2015. augusztus 19., szerda

Patrull

Van ez a Patrull éjszakai jelzőfény. Két éve árulják az Ikeában, mi is vettünk sok százezer vagy millió emberrel együtt. Be kell dugni a konnektorba és sötétedéskor bekapcsol. Tök jó. Na most egy dezsőke valahogy szétszedte és belepiszkált, aztán kicsit megcsapta az áram, szerencsére semmi komoly. Most visszahívják az összes lámpát, én ugyan vissza nem viszem, na de aki igen, az blokk nélkül visszakapja a párszáz forintot, micsoda nagylelkűség, igen ám, de ha már felkerekedett a család és kiautókázott mondjuk Budaörsre, akkor csak bemennek szétnézni, persze találnak egy csomó akciós praktikus vackot, közben megéheznek és nem hagyják ki a svéd húsgolyót, huss elköltenek több tízezer forintot és azzal az érzéssel távoznak, hogy lám az Ikea mennyire figyel a gyermekek biztonságára. Ahelyett, hogy elmagyaráznák a dezsőkéknek, hogy ami a konnektorban van, azt ne piszkálja és ennyi. Szóval zseniális üzleti fogás, ráadásul közölték, hogy nem kell ezentúl éjjeli fény nélkül élnünk, mert hamarosan piacra dobják a LED-es változatot...
Na az ostoba anyukák meg áradoznak a kommentekben, hogy nincs az Ikeához foghatóan jófej cég, éljen éljen éljen, és jaj de szerették a Patrullt, de a biztonság a legfontosabb stb.
Azon túl, hogy az Ikea és profi társai természetesen az emberi butaságból élnek olyan remekül - jó, hát engem is bepaliznak sokszor, de legalább tudok róla -, a történet felvet kérdéseket. Az anyuka, aki bepánikol egy jelzőlámpa miatt, amit egy különösen elszánt gyerek hosszas kísérletezéssel esetleg szét bír cincálni, az hogyan meri magára hagyni csemetéjét egy szobában, amelyben konnektorok vannak, egy konyhában, amelyben kések, egy kádban, amelyben víz? Hogyan hagyja ott az óvodában, miként engedi el az iskolába, táborba, kollégiumba?
És a kamaszkor? Ott aztán se jelzőfény, se termékvisszahívás nem védi őket.

2015. augusztus 18., kedd

Csapda

Na jó, belátom, az erőszakmentes kommunikációhoz nem ideális bevezetés, ha az ember elrabolja a gyermekeit.

(Visszaélve azzal, hogy a Kis Guruló Szarból hátul nem lehet kiszállni, félórás közös utazásra kényszerítettem a két nagyot. Mondtam beszélgessünk. Aztán ennyiben maradtunk.)

2015. augusztus 13., csütörtök

Nehéz ebben a hőségben

Egyik este nyolc körül ismeretlen hívás.
Férfihang. "Találtunk egy telefont a Balatonalmádi Coop hűtőpultjában, ANYA címszóval az Ön száma van benne."
Hát persze, nyilvánvalóan csakis én lehetek az az anya, akinek a gyermeke egy ájfont hagy egy hűtőpultban.
Egyébként pedig nagyon hálás voltam a kedves idegennek, aki aztán leadta a mobilt az irodán, én meg üzentem a Nagyfiúnak, hogy majd fáradjon be érte.
Másnap megkérdeztem tőle, mégis hogyan kerülhetett oda a telefon. Normális ember arra gondolna, hogy benyúlt valamiért és kiesett a zsebéből...
"Nagyon melegem volt, bemásztam" - közölte a húsz esztendős zseni, majd megnyugtatott, hogy élelmiszer nem volt a hűtőben.

***
Kajla, chat-üzenetek
17.31 Ma hazamenjek?
18.08 Most indulok haza.
18.26 Ahh még maradok egy kicsit.
(Végül persze egyáltalán nem jött.)

***
És azt hiszem, én vagyok az egyetlen olyan anya, aki még augusztus közepén sem tudja, végül hány tárgyból bukott meg a tizenegyedikes gyermeke.
És ez az a nyár, amelyen az egyik selyemfiú lett, a másik drogdíler. Amikor azt mondtam, keressenek valami munkát, nem egészen erre gondoltam.

2015. augusztus 3., hétfő

A három csapás

Anyus: Most megyek és belefojtom magam a locsolókannába.
Apus: Nem kell. Hoztam kötelet!


Előzmények, avagy a három csapás

1. Reggel Nagylányt vittem lovastáborba. Siettem, mert utána időre kellett beérnem a céghez. Félúton kiderült, hogy nem hozta a LOVAGLÓCUCCÁT.
2. Telefonbeszélgetés, amelyben Kajla közli, hogy nincs szüksége a harmincezer forintos gördeszka blokkjára, nem megy reklamálni a három nap után széttört deszka miatt, mivel már KIDOBTA. A deszkát. ANYA ÉRTSD MEG, AZ CSAK EGY FADARAB. (Emlékeztetőül: 18 éves.)
3. Hazajövök roncsolt idegekkel és a Deddel, aztán állok hülyén a lépcsőházban, mert a gyermekeim már távoztak, a kulcsomat pedig, amit a Nagyfiúnak adtam kölcsön (mivel a sajátját elhagyta), bezárták a lakásba.
És ezután mintegy fél órával érkezett meg a Családfő a lovak kikötőszárának vett, négyméteres kötéllel.

2015. július 26., vasárnap

Lóhalál

Nagylány: Képzeld Anya, elpusztult Argel!
Anyus: Nagyon sajnálom.
Nagylány: És itt van eltemetve.
Anyus: A lovardában?? Nem gondoltam volna, hogy egy lovat csak úgy bárhová el lehet ásni... Azt hittem, kötelező dögkútra vinni... És hová temették?
Nagylány: A homokozó mellé.

2015. július 25., szombat

A szüvem

Elég frusztráló a felvételi eredményhirdetéssel hivatalból foglalkozni, úgy, hogy az ember tudja, a saját leszármazottja sokévi következetes lustasággal elkúrta a továbbtanulást.
De most hallottam egy székely mondást, aminél jobban nem is lehet megfogalmazni ezt a frusztrációhalmazt: a kicsi gyermek nyomja a térgyedet, de a nagy gyermek nyomja a szüvedet.

2015. július 22., szerda

Egy kép értéke

A családi nyaralás óta sokat tűnődtem, van-e értelme erőltetni ezt a dolgot, amikor a tizenhat-tizennyolc-húsz éves fiúk számára bármiféle program vonzóbb, mint a szülőkkel töltött idő. Ha nem a barátaikkal vannak, akkor már egy óra után unni kezdik az élményfürdőt is, nem sokkal később pedig legszívesebben azonnal hazautaznának, s ezt korántsem titkolják.
Aztán arra jutottam, egyetlen dolog miatt mégis megérte kötelezővé tenni a megjelenést mindannyiuknak, és ez a közös élmények összetartó ereje. Ha évek múltán majd felrémlik bennük a pillanat, amikor békésen ültek a horgásztó partján, vagy játszottak a strandon, ha csupán egyetlen kép megmarad bennük arról, amit együtt átéltek, az a pillanat, az a kép - bár néha fölösleges pénzkidobásnak tűnt az egész -, végül mégsem került túl sokba.

2015. június 25., csütörtök

Anyai krízis

Az egyetlen mentség arra, ha valaki felelőtlen szaporodással fokozza a túlnépesedést, hogy legalább tisztességes, szorgalmas emberekkel gazdagította a társadalmat, akik annak kétségtelenül hasznára válnak majd.
De mi van, ha nem?? Ha minden jel szerint lusta semmirekellők lesznek, akiket csak az érdekel, hogyan úszhatnák meg az életet különösebb energiabefektetés nélkül?
Csőd.

2015. május 28., csütörtök

Viszonyítás

Gyilkos hangulatban indultam el ma reggel itthonról. Az a - szerencsére rendkívül ritka - érzés tombolt bennem, hogy minden pocsék, az élet egy siralomház, a gyerekeim szarba se vesznek, az összes többi ember pedig büdös köcsög. Hát nagyjából így.
És akkor az út szélén megláttam egy kocsit, mellette állt egy nő egy kisfiúval, aki sugárban hányt. Ennyi elég is volt, hogy a problémáim eltörpüljenek, illetve ad acta kerüljenek.

2015. május 16., szombat

Eper

Ded: Anya, ehetek epret?
Anyus: Hát persze. Tessék.
D: Tegnap Apával úgy gondoltuk, hogy hagyunk neked.
A: Nagyon kedvesek vagytok.
D: De én most inkább magamra gondolok.

***

Ded: Ez milyen állat? Kacsa?
Apus: Nem, liba.
Ded: Akkor ebből szoktak csinálni libabőrt.

2015. május 12., kedd

Csip-csup

TEREPLOVAGLÁS
Párductermetű: Szörnyű, hogy mennyi pók van itt.
Anyus: Igen, ezt hívják természetnek.

***

Lehet, hogy a KRESZ-ben van egy olyan szabály, hogy a BMW-sek mindenütt +50 km/órával mehetnek? Biztos az apróbetűs részben.

***

Megkérdezték tőlem, szoliba járok-e. Nem, mondtam, csak lovagolok.

***

MONOTÓNIA
Nem szeretnék közlekedési lámpa lenni.

2015. április 25., szombat

Napom

Anyus: Veszek neked bokazoknit, jó?
Kajla: Jó.
A: Milyen színűt kérsz, feketét vagy fehéret?
K: Hát, a fehéret megfogja a cipő.
A: Akkor feketét?
K: De az meleg.
A: Miért lenne melegebb a fekete zokni, mint a fehér?
K: Minden sötét ruha melegebb, mert a napsugarak...
A: Igen, de a bokazokni alig látszik ki a cipőből!
K: Akkor is melegebb, mert a sugarak átmennek a cipőn...
A: NEM.
K: Kellene végezni egy kísérletet, az egyik lábamra fekete zoknit veszek, a másikra fehéret. Biztos a fekete lesz a büdösebb.
A: Színes zoknit kapsz.

***

Nagyfiú üzenete: "Ma voltunk kint kenuzni az osztálytársaimmal a Dunán és a telefonom beleesett a Dunába és nem találtuk meg."
Tetszenek érteni?? NEM TALÁLTÁK MEG! Mert ha megtalálták volna a Duna alján, akkor most nyilván mindenki sokkal boldogabb lenne.
Bahhh.

2015. április 20., hétfő

És ti?

Ha álmomban lekésem a buszt, ébredés után is sokáig bosszankodom miatta.

2015. április 5., vasárnap

Betadin

Pénteken elvittem kontrollra a Nagyfiút. Odaértünk 9 óra 2 perckor. A váró dugig teli, a sorszámunk szerint tizenöten voltak előttünk. Egyetlen sebész rendelt, ami egy huszonötezres városban (plusz környező települések, tehát mondjuk összesen ötvenezer ember) kissé alultervezett ellátásnak tűnik. 9 óra 7 perckor a Nagyfiú közölte, menjünk inkább haza. Ezt a kívánságát dühös szuszogás közepette nagyjából öt-tízpercenként megismételte. Olyankor én mindig türelmesen elmagyaráztam neki, hogy a többiek sem szeretnek várakozni, de egy felnőtt ember nem hisztizik. Három óra múlva - amikor már egy vagyont szórtam be a parkolóórába - kezdtem másképp állni a dologhoz, és komolyan mérlegeltem, hogy hazamegyünk, és kiszedem a varratokat szemöldökcsipesszel. Ekkor azonban szerencsére meglódultak a sorszámok, és hirtelen bejutottunk. Az orvoson látszott, hogy nem szívroham fogja elvinni, jót mulatott a Nagyfiú sérülésén - igazából nem is bírta abbahagyni a vigyorgást amíg ott voltunk -, még egy viccet is elmesélt a felvidításunkra, ezen kívül figyelmeztette a gyereket, hogy vagy nem szabad inni egyáltalán, vagy szorgalmasan kell gyakorolni, mert lám, különben ilyesmi történik. Mondta, hogy a varratokat még nem lehet kiszedni, viszont bekente a sebet betadinnal. Miután a kezelést ily módon befejezte, meglepődött, hogy a páciens elmúlt 18 éves, majd azt kérdezte, hogy akkor én a kedves édesanyja vagyok-e, vagy - mert ugye miért is kísérne el az anyja egy felnőttet orvoshoz -, a testvére/barátnője... Ekkor végképp megbocsájtottam neki.

2015. április 2., csütörtök

Inkább lapozzunk

A Nagyfiú a következőképpen készül az érettségire illetve a felvételire:
1. Leborotválta a szemöldökét - erről már beszámoltam, szerencsére tablófényképezés után történt, és azóta félig-meddig már visszanőtt.
2. Egyetlen tankönyvet sem hozott haza a tavaszi szünetre. Amikor erről kérdeztem, azt mondta, már megunta ezt a tanulást.
3. Meglátogatta egy barátját, elmentek inni, s éjszaka valamiképpen nekiugrott egy vascsőnek, amitől kívül és belül (!) szétrepedt a szája. Összevarrták, most olyan mint ifjú Frankenstein, a Ded például retteg tőle.

2015. március 20., péntek

Miért ne vásároljunk vasárnap

A múlt vasárnap úgy hidaltam át azt a rettenetes helyzetet, hogy zárva voltak az üzletek, hogy ellátogattam egy webshopba, és minden ellenkező meggyőződésemmel szemben rendeltem valamit. Mindig így történik, megfogadom, hogy soha többé, aztán meg mégis.
Na szóval, csak utánvéttel lehetett vásárolni, ami már eleve nem tetszett, de nem tántorított el. Hétfőn kaptam egy e-mailt, amelyben örömmel értesítettek, hogy elindult a csomag, majd felveszik velem a kapcsolatot a szállítás előtt. Kedden értekezlet után észrevettem, hogy keresett valaki egy ismeretlen számról. Visszahívtam. A futár közölte, hogy itt volt a munkahelyemnél, de nem talált, ezért elment, és ma már nem is tud újra jönni. De mi lenne, ha inkább az otthoni címre kérném a csomagot, ő ráírja, hogy hová és mikor vigyék. Csak estefelé érek haza, mondtam. Nem baj, nyugtatott meg, akár hat, vagy hét után is kiszállítják. Kétségeim voltak, de beleegyeztem. Másnap délelőtt tizenegy felé, amikor éppen zuhanyoztam lovaglás után, Kajla - aki lesérült gördeszkázás következtében, és egy egész napig pihentette a lábát a számítógép előtt - bedörömbölt az ajtón, hogy itt a postás, fizetni kell. Kiüvöltöttem, hogy nincs nálam pénz, mert este hatra vártam. Kajla beordított, hogy a bácsi röhög és azt mondja, háromig tart a munkaideje.
Késő délután aztán bementem a postára, de a csomagot nem találták.
Másnap felhívtam a céget és elmagyaráztam nekik, hogy
1. a szállítás előtti értesítés nem azt jelenti, hogy a futár felhív amikor már ideért.
2. Nem várható el a kedves vevőtől, hogy az egyeztetett időpont előtt hét órával már otthon várja szeretettel a küldeményt.
3. Hol van az a szájbatoszott csomag??? Már nem is igazán akarom a cuccot.

2015. március 13., péntek

2015. március 9., hétfő

Ilyenek a nők

Nos, a Családfő szeret dudorászni. Nem túl halkan. Nem túl változatos dalokat. Ezt mi mindannyian tiszteletben tartjuk, mivel sokkal rettenetesebb hibái is lehetnének. A Ded viszont a legkevésbé sem tolerálja, valószínűleg csecsemőkorában lett elege belőle, amikor még nem tudott elmenekülni. Amúgy viszont természetesen imádják egymást. Ma este, amikor szokásosan érzelmes búcsút vettek, s az apja becsukta maga mögött az ajtót, a Ded tárgyilagos hangon, inkább csak magának megjegyezte: "Hű, már elment. Na végre, nem énekel többet."

Bár még csak március van,

de azt hiszem kijelenthetem: AZ ÉV LEGJOBB HÍRE nem az, hogy a Nagyfiú leborotválta a szemöldökét - idézem: "azt hittem, jó lesz..." -, hanem, hogy kiderült, ez már az érettségi tablókép elkészítése UTÁN történt.

2015. március 2., hétfő

Ügyelet

Az anyukák nyilván tudják, mit jelent a nevelés nélküli munkanap, ha valaki még nem anyuka, annak elmondom, hogy ilyenkor az ovi bezár, a dolgozók pedig buliznak értekeznek. Viszont kell lenni a környéken egy ügyeletes óvodának, ami nyitva van, azon galád szülők számára, akik nem átallják ilyenkor is berakni a gyereket köznevelés céljára.
Namármost, én általában késve olvasom el a csoportszoba ajtajára kirakott hirdetményeket, és ha véletlenül időben elolvasom, akkor meg elfelejtem - lásd farsang -, ha pedig nem felejtem el, akkor addig halogatom, amíg kifutok az összes határidőből. Szóval a múlt héten a Családfő aláírt egy papírt, miszerint a jövő (vagyis most) pénteken - a nevelés nélküli munkanapon - nem vesszük igénybe az ügyeletes óvodát, mert meg tudjuk oldani a Ded elhelyezését. Utána én mondtam az óvónőnek, hogy a férjem ezt nem jól tette, mivelhogy nekem a kérdéses napon mindenképpen dolgoznom kell, a Családfő vidékre utazik, a nagyobb gyerekeim pedig szarnak a fejemre mással vannak elfoglalva. Ezért mégis kérem az ügyeletes óvodai elhelyezést. Jó, de azt nagyon bonyolult elintézni. És ki kell fizetni. Nem probléma - mondtam nagyvonalúan, mint egy igazi Rotschild.
Aztán a múlt péntek reggel, amikor épp leszállítottam a Dedet, elkapott az óvodavezető hölgy, hogy akkor most azonnal fizessem be a gyerek ügyeleti étkezését, különben nem tudják megoldani. Sajnálkozva közöltem, hogy egyetlen fillér készpénz nincs nálam, csak bankkártya... Rendben, mondta, de LEGKÉSŐBB hétfő reggel legyek ott a pénzzel.
Nagyon izgultam, nehogy elfelejtsem. Úgy látszik, ők szintén, mert amikor ma bementem az oviba, ketten is figyelmeztettek, hogy várnak az irodában.
Hát mentem. És befizettem a száznyolcvan forintot.

De legalább nem kellett főzni

Anyus: Na, milyen pizzát rendeljünk?
Kajla: Valami húsosat.
A: Húsimádó jó lesz?
K: Az uncsi.
A: ... Van taco-s.
K: Taco, amit szoktunk csinálni?
A: Nem, taco-s pizza.
K: Rajta van a pizzán a taco??
A: Nem, nincs rajta tortilla tészta, csak taco ízű a feltét!!!

2015. február 10., kedd

Lovacskáink

végre egy helyre kerültek, s azonnal nagy cimbik lettek ők ketten. Talán felismerik, hogy fajtatársak, ugyanis rajtuk kívül nincs hucul a ménesben.


Vihar és Cuki

2015. február 9., hétfő

Programajánló

Voltunk Pál Feri atya legutóbbi előadásán, és bár főként olyan lelki görcsökről beszélt, amelyek kevésbé jellemzőek ránk, ám így is nagyon tetszett. Gondoltam leírok pár gondolatot, de inkább hallgassátok meg majd személyesen. Két viccét mégis megörökítem.

Székely asszony kérdezi az urát: Tudja-e, mi az a parabolaantenna?
Férj: Láttam is. Ettem is.
Asszony: De hiszen az vasból van.
Férj: Akkor csak láttam.

***

A feleség megözvegyül, siratja az urát vagy húsz évig, végre elérkezik az ő ideje is, nagy örömmel lép be a Mennyországba, hamar észre is veszi az embert, odaszalad hozzá: "Na most már örökké együtt leszünk" - mondja neki boldogan. Erre a férfi: "Nono, asszony, emlékszel? HOLTOMIGLAN, HOLTODIGLAN"!

2015. január 29., csütörtök

Blog

Még nem is meséltem, hogy amikor tavaly év vége felé Fakirmának azt magyaráztam, milyen boldog, kiegyensúlyozott és elégedett vagyok, és ismét úgy telt el egy esztendő, hogy nagyjából minden rendben van körülöttem, akkor felhívta a figyelmem valamire, ami miatt szerinte teljes joggal érezhetném úgy, hogy vége az életemnek.
Ööö...
Szóval nem tudom, milyen pszichológusnak, bloggernek viszont egészen kiváló, ezért szeretettel ajánlom ezt az új honlapot, amelynek társszerzője:
http://pszichogo.hu/

Pénztárnál

(Házastársi szeretet)
Idősebb hölgy az eladónak: Az Erős Pista hatszáz forint! Ennyiért nem veszek, hiába írta fel a férjem.
***
(Meggyőző érvelés)
Anyuka a kislányának: Nem kapsz Kindertojást, vettem neked joghurtot, az sokkal finomabb.

2015. január 25., vasárnap

Feladom

Hová lett az az aranyos kisfiú, aki volt? - kérdezem nap mint nap. Elegem van a pimaszságból, a nyegleségből, a taplóságból, a túlérzékenységből, a sértődékenységből, a váratlan hangulatváltozásokból, a mogorvaságból, a lustaságból, a nemtörődömségből, az önzésből, a hanyagságból, a kreténségből, az idétlenkedésből, a dühkitörésekből, a figyelmetlenségből, a szétszórtságból, a zárkózottságból, az eltávolodásból, a mindent jobban tudásból, a mellébeszélésből, az egyesekből, a kettesekből és a hármasokból, a figyelmeztetésekből, az intőkből, a rovókból, a késésekből, az éjjeli kimaradásokból, a veszekedésekből, a duzzogásból, a falnak beszélésből, elegem van a kamaszkorból. Kérem, engem senki sem figyelmeztetett, hogy öt kisbabából előbb-utóbb öt kamasz lesz. Eddig sem voltam valami sikeres anya, de most bedobom a törölközőt.
Mondtam is ma Kajlának: majd ha meghalok, nagyon fogod szégyellni, hogy így beszéltél velem.