"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2015. július 26., vasárnap

Lóhalál

Nagylány: Képzeld Anya, elpusztult Argel!
Anyus: Nagyon sajnálom.
Nagylány: És itt van eltemetve.
Anyus: A lovardában?? Nem gondoltam volna, hogy egy lovat csak úgy bárhová el lehet ásni... Azt hittem, kötelező dögkútra vinni... És hová temették?
Nagylány: A homokozó mellé.

2015. július 25., szombat

A szüvem

Elég frusztráló a felvételi eredményhirdetéssel hivatalból foglalkozni, úgy, hogy az ember tudja, a saját leszármazottja sokévi következetes lustasággal elkúrta a továbbtanulást.
De most hallottam egy székely mondást, aminél jobban nem is lehet megfogalmazni ezt a frusztrációhalmazt: a kicsi gyermek nyomja a térgyedet, de a nagy gyermek nyomja a szüvedet.

2015. július 22., szerda

Egy kép értéke

A családi nyaralás óta sokat tűnődtem, van-e értelme erőltetni ezt a dolgot, amikor a tizenhat-tizennyolc-húsz éves fiúk számára bármiféle program vonzóbb, mint a szülőkkel töltött idő. Ha nem a barátaikkal vannak, akkor már egy óra után unni kezdik az élményfürdőt is, nem sokkal később pedig legszívesebben azonnal hazautaznának, s ezt korántsem titkolják.
Aztán arra jutottam, egyetlen dolog miatt mégis megérte kötelezővé tenni a megjelenést mindannyiuknak, és ez a közös élmények összetartó ereje. Ha évek múltán majd felrémlik bennük a pillanat, amikor békésen ültek a horgásztó partján, vagy játszottak a strandon, ha csupán egyetlen kép megmarad bennük arról, amit együtt átéltek, az a pillanat, az a kép - bár néha fölösleges pénzkidobásnak tűnt az egész -, végül mégsem került túl sokba.