"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2015. augusztus 29., szombat

2015. augusztus 26., szerda

Tádáám

Ma végre megtudtam, miből bukott meg a gyerek tizenegyedikben. Merthogy most volt az utolsó nyári ügyeleti nap a gimiben, ezért - két és fél hónap után - vette a fáradságot és bement a bizonyítványáért.
Nos:
magyarból,
matekból,
történelemből
és ÉNEKBŐL.
Mondtam neki, helyes, nekem is alapelvem, hogy ha az ember csinál valamit, akkor csinálja rendesen, ne csak tessék-lássék. Nem éppenhogy kell megbukni, ne egy tizedesjegyen múljon, ne egyetlen feleleten, ne egy elrontott röpdolgozaton. Legyen az a teljesítmény abszolút nulla. A három fő érettségi tárgyból megbukni, na az már valami. Plusz énekből, az pedig a mű megkoronázása, hab a tortán, egzotikus desszert.
Szóval csak gratulálni tudok.
Egyébként a különleges dokumentumot nem adták oda neki, csak egy fénymásolatot, mondván az ilyen bizonyítványok el szoktak veszni.

2015. augusztus 22., szombat

A délutáni szieszta törvénye

Az a tény, hogy a gyermekeim összességében és általánosságban szarnak a fejemre, nem akadályozza meg őket abban, hogy eszükbe jussak (valamiről, amire szükségük lenne) és felhívjanak öt perccel azután, hogy elszundítottam.

2015. augusztus 19., szerda

Patrull

Van ez a Patrull éjszakai jelzőfény. Két éve árulják az Ikeában, mi is vettünk sok százezer vagy millió emberrel együtt. Be kell dugni a konnektorba és sötétedéskor bekapcsol. Tök jó. Na most egy dezsőke valahogy szétszedte és belepiszkált, aztán kicsit megcsapta az áram, szerencsére semmi komoly. Most visszahívják az összes lámpát, én ugyan vissza nem viszem, na de aki igen, az blokk nélkül visszakapja a párszáz forintot, micsoda nagylelkűség, igen ám, de ha már felkerekedett a család és kiautókázott mondjuk Budaörsre, akkor csak bemennek szétnézni, persze találnak egy csomó akciós praktikus vackot, közben megéheznek és nem hagyják ki a svéd húsgolyót, huss elköltenek több tízezer forintot és azzal az érzéssel távoznak, hogy lám az Ikea mennyire figyel a gyermekek biztonságára. Ahelyett, hogy elmagyaráznák a dezsőkéknek, hogy ami a konnektorban van, azt ne piszkálja és ennyi. Szóval zseniális üzleti fogás, ráadásul közölték, hogy nem kell ezentúl éjjeli fény nélkül élnünk, mert hamarosan piacra dobják a LED-es változatot...
Na az ostoba anyukák meg áradoznak a kommentekben, hogy nincs az Ikeához foghatóan jófej cég, éljen éljen éljen, és jaj de szerették a Patrullt, de a biztonság a legfontosabb stb.
Azon túl, hogy az Ikea és profi társai természetesen az emberi butaságból élnek olyan remekül - jó, hát engem is bepaliznak sokszor, de legalább tudok róla -, a történet felvet kérdéseket. Az anyuka, aki bepánikol egy jelzőlámpa miatt, amit egy különösen elszánt gyerek hosszas kísérletezéssel esetleg szét bír cincálni, az hogyan meri magára hagyni csemetéjét egy szobában, amelyben konnektorok vannak, egy konyhában, amelyben kések, egy kádban, amelyben víz? Hogyan hagyja ott az óvodában, miként engedi el az iskolába, táborba, kollégiumba?
És a kamaszkor? Ott aztán se jelzőfény, se termékvisszahívás nem védi őket.

2015. augusztus 18., kedd

Csapda

Na jó, belátom, az erőszakmentes kommunikációhoz nem ideális bevezetés, ha az ember elrabolja a gyermekeit.

(Visszaélve azzal, hogy a Kis Guruló Szarból hátul nem lehet kiszállni, félórás közös utazásra kényszerítettem a két nagyot. Mondtam beszélgessünk. Aztán ennyiben maradtunk.)

2015. augusztus 13., csütörtök

Nehéz ebben a hőségben

Egyik este nyolc körül ismeretlen hívás.
Férfihang. "Találtunk egy telefont a Balatonalmádi Coop hűtőpultjában, ANYA címszóval az Ön száma van benne."
Hát persze, nyilvánvalóan csakis én lehetek az az anya, akinek a gyermeke egy ájfont hagy egy hűtőpultban.
Egyébként pedig nagyon hálás voltam a kedves idegennek, aki aztán leadta a mobilt az irodán, én meg üzentem a Nagyfiúnak, hogy majd fáradjon be érte.
Másnap megkérdeztem tőle, mégis hogyan kerülhetett oda a telefon. Normális ember arra gondolna, hogy benyúlt valamiért és kiesett a zsebéből...
"Nagyon melegem volt, bemásztam" - közölte a húsz esztendős zseni, majd megnyugtatott, hogy élelmiszer nem volt a hűtőben.

***
Kajla, chat-üzenetek
17.31 Ma hazamenjek?
18.08 Most indulok haza.
18.26 Ahh még maradok egy kicsit.
(Végül persze egyáltalán nem jött.)

***
És azt hiszem, én vagyok az egyetlen olyan anya, aki még augusztus közepén sem tudja, végül hány tárgyból bukott meg a tizenegyedikes gyermeke.
És ez az a nyár, amelyen az egyik selyemfiú lett, a másik drogdíler. Amikor azt mondtam, keressenek valami munkát, nem egészen erre gondoltam.

2015. augusztus 3., hétfő

A három csapás

Anyus: Most megyek és belefojtom magam a locsolókannába.
Apus: Nem kell. Hoztam kötelet!


Előzmények, avagy a három csapás

1. Reggel Nagylányt vittem lovastáborba. Siettem, mert utána időre kellett beérnem a céghez. Félúton kiderült, hogy nem hozta a LOVAGLÓCUCCÁT.
2. Telefonbeszélgetés, amelyben Kajla közli, hogy nincs szüksége a harmincezer forintos gördeszka blokkjára, nem megy reklamálni a három nap után széttört deszka miatt, mivel már KIDOBTA. A deszkát. ANYA ÉRTSD MEG, AZ CSAK EGY FADARAB. (Emlékeztetőül: 18 éves.)
3. Hazajövök roncsolt idegekkel és a Deddel, aztán állok hülyén a lépcsőházban, mert a gyermekeim már távoztak, a kulcsomat pedig, amit a Nagyfiúnak adtam kölcsön (mivel a sajátját elhagyta), bezárták a lakásba.
És ezután mintegy fél órával érkezett meg a Családfő a lovak kikötőszárának vett, négyméteres kötéllel.