"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2015. augusztus 19., szerda

Patrull

Van ez a Patrull éjszakai jelzőfény. Két éve árulják az Ikeában, mi is vettünk sok százezer vagy millió emberrel együtt. Be kell dugni a konnektorba és sötétedéskor bekapcsol. Tök jó. Na most egy dezsőke valahogy szétszedte és belepiszkált, aztán kicsit megcsapta az áram, szerencsére semmi komoly. Most visszahívják az összes lámpát, én ugyan vissza nem viszem, na de aki igen, az blokk nélkül visszakapja a párszáz forintot, micsoda nagylelkűség, igen ám, de ha már felkerekedett a család és kiautókázott mondjuk Budaörsre, akkor csak bemennek szétnézni, persze találnak egy csomó akciós praktikus vackot, közben megéheznek és nem hagyják ki a svéd húsgolyót, huss elköltenek több tízezer forintot és azzal az érzéssel távoznak, hogy lám az Ikea mennyire figyel a gyermekek biztonságára. Ahelyett, hogy elmagyaráznák a dezsőkéknek, hogy ami a konnektorban van, azt ne piszkálja és ennyi. Szóval zseniális üzleti fogás, ráadásul közölték, hogy nem kell ezentúl éjjeli fény nélkül élnünk, mert hamarosan piacra dobják a LED-es változatot...
Na az ostoba anyukák meg áradoznak a kommentekben, hogy nincs az Ikeához foghatóan jófej cég, éljen éljen éljen, és jaj de szerették a Patrullt, de a biztonság a legfontosabb stb.
Azon túl, hogy az Ikea és profi társai természetesen az emberi butaságból élnek olyan remekül - jó, hát engem is bepaliznak sokszor, de legalább tudok róla -, a történet felvet kérdéseket. Az anyuka, aki bepánikol egy jelzőlámpa miatt, amit egy különösen elszánt gyerek hosszas kísérletezéssel esetleg szét bír cincálni, az hogyan meri magára hagyni csemetéjét egy szobában, amelyben konnektorok vannak, egy konyhában, amelyben kések, egy kádban, amelyben víz? Hogyan hagyja ott az óvodában, miként engedi el az iskolába, táborba, kollégiumba?
És a kamaszkor? Ott aztán se jelzőfény, se termékvisszahívás nem védi őket.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Anyus!

    Nem értek veled egyet. Konstrukciós / gyári hibás a lámpa, ha leesik a búrája: ne tudja szétszedni egy baba (kivéve ha MacGyver gyerekéről van szó).
    És az IKEÁ-nak a hibákból is profitot kell termelnie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Nem tudom láttad-e közelről. Én igen, nap mint nap.
      Állítólag a baleset után hatszáz ilyen lámpát kipróbáltak és egyik sem jött szét. Persze egy gyerek bármit el tud rontani és nem csak MacGyveré. Na de ezen az alapon a világon minden terméket vissza lehetne hívni. Kezdve mondjuk az összes konnektorral. Szerintem ez egy nagyon átlátszó marketingfogás. De lám, működik :)

      Törlés
  2. Nagyon erős jellem vagy!! (már mondtam) Lebeszélted magadat, hogy meglátogasd az IKEÁT a Patrull-al. Megakadályozván a körülnézést, vásárlást és evést. Ez, egy IKEA fan-tól nagy dolog!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Annyira erős vagyok h néha már félek magamtól :D
      Na de persze nem kell nekem ilyen patrullos alibi h ikeába menjek. Szerencsére nincs messze az egyik a munkahelyemtől :)

      Törlés
  3. Átlátsz a szitán, jól ki vagy képezve! :D

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.