"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. május 2., hétfő

Archív

Idén az összes gyermekem felköszöntött. Mondom, az összes... Szerintem ilyen még nem fordult elő. Kicsit ijesztő is. Lehet, hogy attól félnek, meghalok?...



Komolyra fordítva: akartam írni valamit anyák napjára, aztán rájöttem, ugyanúgy gondolom, mint két éve, amikor az alábbi cikkecske jelent meg nálunk... Azóta a fejlesztések keretében (kac-kac) a lapunk archívuma odalett, de mivel nem biztos, hogy életemben ennél jobban meg tudom fogalmazni, bemásolom ide.


Anya, a balek

Anyák napján még mindig zavarban vagyok, pedig már több mint tizennyolc éve született az első gyermekem. Nem érzem jogosnak a köszöntést, hiszen nem tettem semmi különöset. Gyerekeket szültem, mert önző módon vágytam rájuk. Tápláltam és óvtam őket, lemondtam sok-sok mindenről, de inkább ösztönből, mint tudatos önfeláldozásból. Miért érdemelnék hát hálát?
Balek - morog néha a férjem, amikor ötszázadszor is elhiszem, hogy nem volt lecke, hogy elmaradt az edzés, hogy rosszul érzi magát valamelyik fiú reggel, amikor suliba kellene indulni, hogy tudta a tananyagot, csak nem jutott eszébe, hogy legközelebb tényleg többet fog tanulni, hogy mások kezdték a balhét, ő csak véletlenül keveredett bele, és nem is úgy történt, vagy ott sem volt, hogy nem gyújtott rá, hogy csupán egy sört ivott, hogy időben elindult, ám késett a busz, hogy meg akarta mondani, de elfelejtette...
Elhiszem, vigasztalok, falazok, közbenjárok, kihúzom őket a bajból újra meg újra.
Hülyét csinálnak belőled - morogja a férjem.
De mi marad, ha nem hiszek nekik, ha nem bízom bennük? Vagy, ha legalább nem teszek úgy, mintha bíznék?
Nem vagyok jó anya, csak egy balek.
Zavarba hoz a köszöntés, mert azért, ha valaki balek, nem jár hála.
Az anyaság nagy titka, hogy baleknak lenni jó. Jó mindig segíteni a büdös kölkön, túllépve az ésszerűség határait is. Jó elfogadni az ütődött magyarázatokat és a csak félig-meddig őszinte bocsánatkéréseket. Jó adni ezerszer, időt, pénzt, fáradságot, és jó, hogy sosem kell mérlegelni, megéri-e adni.
Anyák napján inkább nekem kellene köszönetet mondanom.
Köszönöm, hogy vannak ők, akik segítenek átlépni a saját korlátaimat. Köszönöm, hogy vannak, mert miattuk néha úgy érzem, nincsenek is korlátaim.
Köszönöm őket, nélkülük sosem tudtam volna meg: nincs nagyobb boldogság, mint baleknak lenni valakiért.

9 megjegyzés:

  1. Ez tényleg jó! Sőt! Kiváló!

    VálaszTörlés
  2. ÓÓÓÓ :) Ez nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Tudod most értettelek meg. Én egy kemény anya vagyok. Nem tehettem mást. Pótolni kellett az apát. Nem engedhettem meg,hogy "csak anya" legyek aki lehet "balek". Most már tudom miből maradtam ki. Gyönyörű szívből jövő írás a feltétel nélküli szeretetről. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. Iden anyak napjan tetozott nalunk a "cunami-effektus"(egyebkent mindenik ubereli az elozot).Mi arkon-bokron s hataron at mentunk menteni a menthetot.Az,hogy milyen nap van, meg fajobba tette az esemenyeket.Par nap utan, amikor ulepedett a dolog,a "gyerek"magyarazkodott, hogy hat nem koszontott,mert az adott korulmenyek kozott kicsit groteszk lett volna.Aztan kesobb elolvastam ezt a bejegyzest-azota tobbszor is-es hiszed vagy nem,kicsit erot is ad :)

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.