"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. május 17., kedd

Kedd

Minden nap versenyt futok az idővel, hogy beérjünk az oviba 9 óra előtt (mert utána bezárják a kaput és bosszúsak, ha megint ki kell nyitni, ráadásul a gyereket is leszúrják, mert nem ér oda tornára vagy egyéb foglalkozásra), a legkritikusabb ebből a szempontból a hét első munkanapja, akkor valahogy sosem bírok jókor elindulni, hiába ébredek fel hajnalban. Na de ma összeszedtem magam, nem sokkal 8 után már robogtunk is a város felé, szokásos félórás araszolás az elcseszett körforgalomnál, és öt perccel 9 előtt diadalittasan leparkoltam az óvodánál. Amikor is a Ded felsikoltott: A RAJZOM!
Ezek után kiderült, mit NEM hoztunk:
- Gyümölcsöt a gyümölcsnapra.
- Tornacuccot.
- Váltóruhát.
- Tiszta ágyneműt.
- És a rajzot, amit kötelező jelleggel minden gyereknek el kellett készítenie a hétvégén.
Így utólag már annak is örülök, hogy legalább a Ded bekerült a kocsiba.

6 megjegyzés:

  1. :)
    időnként önző módon örülök, hogy ilyenfajta csónakokban más is evez rajtam kívül.
    Akarom mondani: oda kellene figyelnünk :)))
    Különben itt tanulom a problémakezelést. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Kötelező házi feladat az óvodában? Hétvégére? Aztakurva.

    VálaszTörlés
  3. Csendben elkuncogok veled.

    A házira én is felszisszentem.

    VálaszTörlés
  4. Nem szokott házi feladat lenni, ez csak rajzpályázat (amúgy sztem simán megrajzolhatták volna a gyerekek az oviban is, akkor legalább biztos nem segít egyiknek sem anyuka apuka nagy testvér).
    A remek problémakezelésről annyit, másnap sikerült bevinni a rajzot, a váltóruhát és a tornacuccot. Viszont elkéstünk. Következő nap megvolt az ágynemű, de megint késtünk. Ma is hatkor keltem, meglátjuk... egyelőre itt pöcsölök a gépnél a kávémmal.

    VálaszTörlés
  5. és a gyümölcsnapi gyümölcs??? Azt mikor ...?
    Csak hatkor kelni, akkor is a gép elé ülni, rossz példával elől járni! Nahát! Ejnye-bejnye! :)

    Költői kérdés: Még mindig nem elég egészséges az ovisok kosztja?

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.