"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. június 21., kedd

Futball

Először azt írtam, hogy az egyszerű dolgoknak lehet igazán örülni, de pontosabb úgy, hogy kizárólag az egyszerű dolgoknak lehet felhőtlenül örülni, mert ami bonyolult, abban már mindig van valami rossz is. Tulajdonképpen az egész a fociról jutott eszembe, mert elképesztő ez a láz, őrület és eufória, és teljesen mindegy, mi lesz a holnapi meccsen, és az azt követőn, mert ami eddig volt azt már senki nem veheti el tőlünk, és lehet emlegetni a visszaszerzett nemzeti önbecsülést és azt, milyen jó, hogy gyerekek tíz- és százezrei kapnak kedvet a sporthoz, de fölösleges túlmagyarázni, mert a lényeg, hogy nézi a kollégád, a szomszédod, a postás, a bolti eladó, a háziorvosod, a rendőr, a benzinkutas, az autószerelőd, a fodrászod, nézi az, aki melletted ül a villamoson vagy aki előtted áll a piros lámpánál, nagymamák és unokák és tinilányok is, egy ország nézi, egy ország örül. Egyszerű dolog ez: csodálatos pillanatok, így, együtt. Hála, Uram, a fociért!

2016. június 15., szerda

Szerintetek?

Miután a tavalyi, összesen három napos családi nyaralásunk második órájában Párductermetű közölte, hogy ő inkább hazautazik busszal, mert nem bírja elviselni a többieket, és ugyan végül ott maradt, de szinte állandóan azt éreztem, hogy inkább bárhol másutt lenne, és ezzel nem volt egyedül, kíváncsi vagyok, mint gondoltok, mikor és meddig érdemes erőltetni ezt a közös "kikapcsolódást"? Esetleg jó megoldás egyszerűen rákérdezni, hogy ki akar jönni, és csak a jelentkezőket vinni?

2016. június 11., szombat

Tanítanának...

Párductermetű állítólag mégsem bukik meg. Ennek ösztönszinten örülök, mert így könnyebb, de ha már picit gondolkodom, akkor inkább sírnék.
Ebbe a GIMNÁZIUMba úgy vették át, hogy az előző helyen elsős volt, de itt másodikba mehetett, különbözeti vizsgákkal. A különbözeti vizsgákra semmit nem tanult. Aztán egész félévben egyáltalán semmit nem tanult. És így végzett el egy év alatt két tanévet. Nem azért, mert zseni, hanem mert ennyi a követelmény. Semmi. Néha bement pár órára.
Kajla ugyan megbukott, de csak azért, mert nem sokkal év vége előtt új fizikatanár érkezett a GIMNÁZIUMba, aki még nem tudta, hogy ott nem kell tanulni és jelen lenni a srácoknak, és íratott pár dolgozatot.
Vagyis itt van két GIMNÁZIUM, ahol nulla a követelményszint, a diákok és a pedagógusok kellemesen eltöltik azt a pár hónapot, nem sokat látják egymást, de ezt feltehetően egyikük sem sajnálja különösebben, az iskolák kapják az állami normatívát, a tanárok a fizetést, a gyerekek a diákkedvezményeket, a szülők a családi adókedvezményt és mindenki boldog.
Azért nekem lennének kérdéseim:
1. Mire nevelődnek így a fiatalok?
2. Tényleg ennyi felesleges pénz van az állami költségvetésben?
3. Vajon ezekből a gimnáziumokból is mennek tüntetni a tanárok, vagy ők már nem követelnek további tananyag- és óraszámcsökkentést?

2016. június 6., hétfő

Idegállapot

Szerintem teljesen természetes reakció, hogy ha valaki a lehúzott (!) ablakon keresztül - vagyis mintegy húsz centire az arcától - meglát egy hatalmas pókot a visszapillantó tükrön tornázni, akkor satufék, kipattan a kocsiból, majd a jégkaparót hozzávágja a pókhoz, mit sem törődve a többi autóssal és a gyalogos járókelőkkel. És még mindig sokkal jobb, mintha az adott pók mondjuk az autópályán az illető ölébe pottyant volna.

Ja és idén két fiam bukik meg. De csakazértsem kezdem újra sirámaimat az anyai szerepre való alkalmatlanságomról, inkább kijelentem, hogy nem muszáj mindenkinek gimnáziumot végeznie, még diplomás szülők gyermekeinek sem. Megjegyzem határozottan úgy látom, hogy Párductermetű, mióta a fagylaltozóban dolgozik, több motiváló dicséretet kapott a főnökétől, mint a közoktatásban töltött hosszú évek alatt a pedagógusoktól összesen. Vagy talán az a baj, hogy az iskolában nem pénzt adnak, hanem csak jegyeket. Hm.