"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. június 15., szerda

Szerintetek?

Miután a tavalyi, összesen három napos családi nyaralásunk második órájában Párductermetű közölte, hogy ő inkább hazautazik busszal, mert nem bírja elviselni a többieket, és ugyan végül ott maradt, de szinte állandóan azt éreztem, hogy inkább bárhol másutt lenne, és ezzel nem volt egyedül, kíváncsi vagyok, mint gondoltok, mikor és meddig érdemes erőltetni ezt a közös "kikapcsolódást"? Esetleg jó megoldás egyszerűen rákérdezni, hogy ki akar jönni, és csak a jelentkezőket vinni?

19 megjegyzés:

  1. az a kérdés, hogy mikortól mered úgy otthon hagyni, hogy nem napi 24 órában parázol miatta a nyaralás során

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ugye a négy nagy miatt már nem parázok, vagyis dehogynem, folyton, de nem az otthonhagyással összefüggésben. A Dedet meg persze nem kérdezném h akar-e jönni :D

      Törlés
  2. Kérdezd meg ki akar jönni. Bár kikapcsolódni se így se úgy nem fogsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)Egészen szélsőséges körülmények között is képes vagyok már kikapcsolódni :)

      Törlés
    2. Ez is milyen szomorú. Mind szereted és ők nem bírnak egy levegőt szívni a testvérükkel.
      Jövőre kérdezz. Készítsd fel a lelked, ha egy igen van, már az is boldogság.

      Törlés
    3. A barátait megválogathatja az ember, a testvéreit nem :)

      Törlés
  3. Ezen már én is gondolkodom egy ideje, mert emlékszem a saját durcás fejemre a kocsi hátsó ülésén. Hogy az izgi dolgok már nem anyuékkal történnek, sőt...

    Talán át lehetne szabni formailag. Ti elég sokan vagytok, lehetne egy csillagtúra. 2-3as csapatok más-más helyről indulnak, és mondjuk két nap múlva találkozó egy közös helyen. Hm?
    Van benne önállóság, kihívás, kaland, csapatépítés, meg az úton levés misztériuma.

    Esetleg valami feladatot is kaphatna minden különítmény, vagy valami zsákmányt kell szerezniük út közben...

    Mondjuk baromi nagy energia egy ilyet megszervezni, ahhoz képest biztos kikapcsolódás maga az akció :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes ötlet, gondolkodom rajta, köszi!

      Törlés
  4. Hát a mi tizenhéz évesünk sem ugrál a balatoni közös egy hétért, de egyenlőre még nem volt kérdés, hogy jön-e, ha jövőre nem akar, akkor itthon hagyjuk kutyát etetni, egy gonndal kevesebb:) -legalább megoldódik,hogy ki etesse a kutyákat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként tavaly már megkérdeztem valamelyiket, aki attól tette függővé a döntését h hová megyünk, mert ha mondjuk a tengerhez, akkor jön...

      Törlés
    2. ...De végül nem volt választási lehetősége, és sajnos csak "vacak" hazai üdülőhelyre futotta, ami nem érte meg h jó képet vágjon a többiekhez :(

      Törlés
  5. Nekunk egy 9 meg egy 14 evesunk van. Par hete egyedul hagytuk a 14 evest 2 napra, mert meg volt hiva valahova ottalvos partyra. Nekunk nagy meglepetes volt mennyire is jo volt nekule. Szuper volt nem allandoan bekebirot jatszani, illetve az apjanak nem kellett napi 24 oraban toleralni a lanyzo vegzalasat. Viszont arra jottunk haza, hogy tonkrement a huto fagyasztonk. A lanyzo ui utanunk lepett le ugy szombaton 10 korul, s utolso akciokent meg kivett egy jegkremet, s prompt nyitva hagyta a fagyaszto ajtajat. Tobb szaz font erteku cucc ment tonkre, s meg annyi szerencsenk volt, hogy a gep uj volt es garanciaban megjavitottak. (hallgattam melyen a nyitvahagyott ajtorol) Roviden: te valszeg sokkal jobban fogod erezni magad, viszont ara lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet. Viszont már előre kezd el spórolni az 'ára lesz' dologra. Úgy hagyd őket otthon, hogy koszt legyen, de csakis minimális zsebpénzzel. Ijessz rájuk: ugyanolyan rend fogadjon titeket, mint elmeneteletek előtt volt és a tönkrement, eltört stb. dolgok árát a zsebpénzből vonod majd le.

      Törlés
    2. :D
      Hát köszönöm, pedig eddig viszonylag nyugodt voltam, abból kiindulva, h egyszer, három évvel ezelőtt már itthagytuk az összeset egy hosszú hétvégére, és teljesen jól működtek, pedig akkor ugye még csak három éves volt a Ded... Azt nem mondom h olyan rend és tisztaság fogadott hazaérkezéskor, mintha el sem mentünk volna, de ilyen horrorsztori nem volt :)

      Törlés
    3. Ja és tavaly is itthon hagytuk a fiúkat egy hétre, amikor valószínűleg az első nap elköltötték az összes pénzt amit kajára adtunk, és utána beköltöztek I.bélához.

      Törlés
  6. Ja es meg egy dolog: Regota ment mar a nyavogas csaladi programoknal, hogy nem akar jonni. Meguntuk,hogy eroltetjuk s 2-3 szor nem jott velunk. A vege az lett, hogy mi remekul ereztuk magunkat nelkule, nagyon jo programjaink voltak, vidaman jottunk haza. O meg otthon unatkozott egyedul, ughogy egyszercsak fordult a dolog, rajott hogy jobb neki velunk, s azota nincs nyavogas, szivesen jon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 14 éves csajszi még szívesen jön, a nagyfiúkkal van baj... de lehet h az már normális h 16 év fölött nem az anyjával akar valaki nyaralni?

      Törlés
    2. szerintem teljesen normális:))

      Törlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.