"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. július 30., szombat

Az első éjszaka

... a Húszholdas Pagonyban.


Ki akartuk próbálni, milyen a hangulata sötétben. Vittünk sátrat és sok vizet, meg egy üveg bort is. És szalonnát, amit megsütöttünk. Négyen voltunk, a két lánnyal, így nem is féltem.
Azért persze más lesz, amikor majd ott áll a ház, konyhával és fürdőszobával. Szerencsére voltam olyan előrelátó, hogy gondoskodtam a civilizáció egyik legfontosabb kellékéről: a reggeli kávéról.

2016. július 27., szerda

Miért, miért, miért???

MOTTÓ
"Legyél nagyon büszke a gyermekedre amikor csecsemőkorában szépen gyarapodik a súlya, mert lehet, hogy soha többé nem lesz okod az elégedettségre."

Szerintem nem vagyok különösebben önző anya, nem próbálom a gyerekeim életét élni, vagyis nem akarom, hogy ők valósítsák meg az én álmaimat, csak azt szeretném, ha lennének álmaik, vágyaik, céljaik. Szeretném, ha lenne bennük elszántság, küzdőszellem, legalább annyi csakazértis dac valaminek az eléréséért, mint bennem. DE NINCS.
Ezért egyre frusztráltabb vagyok. A múltkor, amikor egyikük viselkedésén feldühödve azt üvöltöttem, hogy "nem tudom, ki szült téged, én biztos nem", akkor azt hittem, eljutottam a mélypontra. És nem.
Most, az újabb kudarcos felvételi után már talán közel járok hozzá.
Teljes anyai csőd, hogy nem tudtam átadni nekik olyan egyszerű igazságokat, mint hogy tanulni fontos és jó dolog, hogy a tanulás nem a papír miatt lényeges, hanem azért, mert a tudással több lesz az ember. Már késő magyarázni nekik, hogy a tanulás azért is kell, hogy olyan munkájuk legyen majd, amiben kibontakoztathatják tehetségüket, ahol a kihívások karbantartják őket, a sikerek flow-élményt adnak nekik, és a kollégáik között jól érzik magukat.
Amikor a szívünk alatt hordjuk őket, hisszük, hogy majd boldog emberek lesznek. Miután megszülettek és lélegzet-visszafojtva gyönyörködünk bennük, már tudjuk, hogy mindent megtennénk a boldogságukért, és bármit feláldoznánk, hogy megóvjuk őket minden bajtól. Sok év után pedig épp ilyen visszafojtott lélegzettel, de teljesen tehetetlenül, végtelenül elkeseredve nézzük, hogyan követik el az ostobaságaikat, és rettegve féltjük boldogságukat.

2016. július 19., kedd

Lupa-tó

Időszerű frissíteni a Nagy Vizes Mustrát, elsőként a nemrég nyílt Lupa stranddal. Főleg azért, mert amikor legutóbb írtam róla, akkor még csak vadfürdőzni lehetett, s tették is ezt százak és ezrek rendszeresen, egész nyáron át, hiába jártak körbe a rendőrök, hiába fizettettek büntetést azzal, aki esetleg nem tudott elég gyorsan kimenekülni a tóból amikor feltűnt a járőr, vígan pancsoltak a családok, hiába volt szinte minden évben haláleset, hiába borította szemét a partot, és annak ellenére, hogy természetesen semmiféle kényelmi létesítmény nem volt, úgymint vécé, mosdó, öltöző...
Igen, mindezek dacára én is mentem négy kisgyerekkel, mert ingyen volt, közel, a víz viszonylag tiszta, és a tó szép.
Most meg már strand is van, és elég pöpec. Mondjuk nyolcszáz forint a parkolásért rablás, és érthetetlen, miért nincs diákbelépő, csak felnőtt és gyerek tizenkét éves korig. A benti étel- és italárak pedig szintén nem családbarátak. DE. Tiszta, puha homok borítja a partot az eddigi sittréteg helyett. Igazi homok, lehet homokvárat építeni, lehet mindenféle strandsportokat űzni, vannak nyugágyak, napernyők és pálmafák, vannak stégek amikről lehet ugrálni és bólyák amik jelzik a hirtelen mélyülő vizet, és van úszómester, nagyon menő toronnyal, echte Baywatch, van egy csomó kuka, sok szép tiszta vécé, öltöző és zuhanyzó meleg vízzel. Szóval engem megvettek kilóra, és pont leszarom, hogy a Gerendai biznisze, mert rohadtul nem érdekel, hogy kit gazdagítok, amikor minőséget kapok a pénzemért.
Aki pedig nyafog, hogy már megint micsoda disznóság, elvették a Lupát, az menjen odébb párszáz métert, megtalálja a régi fílinget a kosszal és az életveszéllyel. Ingyen.

2016. július 5., kedd

Nincs mindig második esély

Ma az történt, hogy amint a tök érdektelen és haszontalan, viszont ehhez képest aránytalanul stresszdús munkámat végeztem, pontosabban éppen sétáltam a tök érdektelen és haszontalan munka helyszínére, egyszercsak galád módon fejbebaszott a múlt, de úgy, hogy azóta is sajog. Mert beléptem egy kapun, amelyen huszonnyolc évvel ezelőtt kellett volna belépnem, de nem tettem, mert nem hittem magamban, és mások sem hittek eléggé bennem. És huszonnyolc évig ez nem fájt, mert azt gondoltam, úgyse ment volna, de most hirtelen azt éreztem, DEHOGYNEM BAZMEG! Sőt, még az is átvillant rajtam, miért ne próbálhatnám meg most, hiszen hallani ilyen fantasztikus időskori pályamódosításokról, végül is csak akarat és idő és energia kérdése... Aztán visszatértem a földre, és maradt ez a bosszantó melankólia, egy rossz döntéssel elcseszett életről, ami persze marhaság, mert sosem tudjuk, mi lett volna ha, viszont most boldog és elégedett vagyok... általában. Olyan napokon, amikor nem mászkálok annak az egyetemnek a parkjában, ahol már sosem leszek hallgató.