"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. július 27., szerda

Miért, miért, miért???

MOTTÓ
"Legyél nagyon büszke a gyermekedre amikor csecsemőkorában szépen gyarapodik a súlya, mert lehet, hogy soha többé nem lesz okod az elégedettségre."

Szerintem nem vagyok különösebben önző anya, nem próbálom a gyerekeim életét élni, vagyis nem akarom, hogy ők valósítsák meg az én álmaimat, csak azt szeretném, ha lennének álmaik, vágyaik, céljaik. Szeretném, ha lenne bennük elszántság, küzdőszellem, legalább annyi csakazértis dac valaminek az eléréséért, mint bennem. DE NINCS.
Ezért egyre frusztráltabb vagyok. A múltkor, amikor egyikük viselkedésén feldühödve azt üvöltöttem, hogy "nem tudom, ki szült téged, én biztos nem", akkor azt hittem, eljutottam a mélypontra. És nem.
Most, az újabb kudarcos felvételi után már talán közel járok hozzá.
Teljes anyai csőd, hogy nem tudtam átadni nekik olyan egyszerű igazságokat, mint hogy tanulni fontos és jó dolog, hogy a tanulás nem a papír miatt lényeges, hanem azért, mert a tudással több lesz az ember. Már késő magyarázni nekik, hogy a tanulás azért is kell, hogy olyan munkájuk legyen majd, amiben kibontakoztathatják tehetségüket, ahol a kihívások karbantartják őket, a sikerek flow-élményt adnak nekik, és a kollégáik között jól érzik magukat.
Amikor a szívünk alatt hordjuk őket, hisszük, hogy majd boldog emberek lesznek. Miután megszülettek és lélegzet-visszafojtva gyönyörködünk bennük, már tudjuk, hogy mindent megtennénk a boldogságukért, és bármit feláldoznánk, hogy megóvjuk őket minden bajtól. Sok év után pedig épp ilyen visszafojtott lélegzettel, de teljesen tehetetlenül, végtelenül elkeseredve nézzük, hogyan követik el az ostobaságaikat, és rettegve féltjük boldogságukat.

13 megjegyzés:

  1. Nincs ennél fájóbb.
    Engedned kell, hogy a mocsok, az ár érje, vigye kicsit. Csak EZUTÁN tud felfelé kapaszkodni. Addig te meg rettegve féltheted őt és maradék énedet.

    VálaszTörlés
  2. Te figyi, 18-20 évesen nekem még gőzöm se volt, hogy mit akarok csinálni, mi akarok lenni. Nem tudtam én semmit. Aztán egyszer csak pályára álltam (számtalan szerencsés egybeesés eredményeként), de azt marhára nem lehetett látni még egy évvel korábban sem. Szóval szerintem az nem kudarc senkinek, ha egy fiatal nem tudja, hogy mi szeretne lenni, és az meg pláne nem, ha nem veszik fel a főiskolára. Vannak más utak is, tanulni iskolán kívül is lehet, fel a füllel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a középiskola befejezésével küszködnek.

      Törlés
    2. Nagyfiú idén leérettségizett matekból is, ezáltal összességében hat év alatt befejezte a gimnáziumot. Viszont elrontotta a dokumentumok feltöltését, ezért nulla pontos lett a felvételije. Rettenetesen sajnálom, de dühös is vagyok rá, mert egyszerűen figyelnie kellett volna, jobban utánanézni a szabályoknak, vagy csak öt perccel több időt rászánni. De leginkább az frusztrál h ahelyett h azt mondaná, oké, akkor most nekifekszem a tanulásnak és jövőre megpróbálok egy még erősebb egyetemet, épp feladni készül az egészet.

      Törlés
    3. Hát nem tudom, egyre kevésbé hiszem, hogy a "még erősebb egyetem" az egyetlen üdvözítő megoldás. Ha nem szeret tanulni, akkor nem kell erőltetni, csak boldogtalan lesz tőle. Csak jó valamiben?! Tudod hány boldog, és helyén lévő asztalost ismerek? (konyhabútor rendelést ugyanitt felveszünk :D ). És nem bérrabszolgák, saját vállalkozásuk van, igen szépen keresnek, mindennap ebédelnek és sziesztáznak utána, boldogan élnek a családjukkal, szeretik egymást, és sosem kell vasalt inget húzniuk. Szerintem ez is egy jó élet.

      Törlés
    4. Nem erőltetek semmit. Éppen arról beszélek h az a baj h nincsenek elképzeléseik, céljaik, vágyaik. BÁRMI. És arról h sajnos egy kudarc után nem úgy reagálnak, h "kapjátok be azért is megcsinálom, sőt...", hanem úgy h "á ez az egész rendszer szar, inkább nem csinálok semmit". Ez a baj. Másrészt, igen, mindig is azt mondtam h egy jó mesterember kincset ér, de azért az is igaz h ha valaki nagyon a szellemi képességei alatti munkát végez, az egy idő után nem fogja boldoggá tenni.

      Törlés
    5. Ez mondjuk igaz. Te tudtad 20 évesen, hogy mit akarsz? Én szép ruhákat akartam :D.

      Törlés
    6. Igen, tudtam. Tény h végül máshol kötöttem ki, de volt célom. Engem megijeszt h nekik nincs.

      Törlés
  3. Nézzétek meg ezt: https://www.ted.com/talks/emilie_wapnick_why_some_of_us_don_t_have_one_true_calling?language=hu

    VálaszTörlés
  4. Nem azért rontotta el a dok. feltöltést, mert nem is érdekli igazán? Hogy mindig érzékeli, a ki nem mondott elvárást (is)? Időnként belelendül, szeretne örömet szerezni, szeretne megfelelni nektek, az elvárásoknak, de mindig gyorsan elmegy a kedve tőle, mert ez nem ő. Szeretne sikeres lenni, szeretné, ha nem lenne mindig ő a fekete bárány, a rossz. Ezzel megy el az ereje, ideje, hogy fellelkesül, be akar állni a sorba, teljesítene, de mégsem tud, mert .... Arra már nem is gondol, hogy keresse valójában a maga útját. Önmagát. Tán úgy véli, hogy a ti általatok várt út, az egyetlen út. És így tényleg egy csődtömeggé válik, vergődik, neki semmi sem sikerül, ő egy kolonc, vagy pedig ki akar törni, hogy megmutassa valahol, valakiknek ő jó és ő megfelelő.
    Amennyiben teljesen le tudnád magadban tenni az egyetemet, akár örökre és úgy kezdenél el vele beszélgetni, hogy mit szeretne csinálni, mihez van kedve, tehetsége, érdeklődése, ereje, kitartása - ez így nem lenne jobb irány? Nem, az iskola ne is kerüljön szóba. Így nem lehetne segíteni rajta, nektek? csak hangosan gondolkodom és segítő szándék van bennem. (én is, és a fiam is ebben vergődtünk)
    Egy furcsa példa: ismerősöm jogtanácsos, a fia is jogi egyetemre járt, sok-sok évig. Pontosan 30 (!!!) éves koráig. Nem sikerült neki. Nem a szokványos fiú ő. Nagyon választékosan beszél, művelt, olvasott gyerek, de mégis ... nincs barátja, visszahúzódó stb. Most elvégzett egy néhány hónapos tanfolyamot és iskolában informatikus. Végre elkezdett dolgozni 30 évesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem h így lenne. Az egyetlen elvárás h TALÁLJA KI MIT AKAR KEZDENI MAGÁVAL. Sosem erőltettem semmit sajnos, most azt hiszem, talán kellett volna. Nem hogy egy konkrét egyetemet nem erőltettem, hanem semmilyen egyetemet. És ha nem lenne ennyi esze, akkor még azzal sem lenne bajom h egy boltban pakolja a polcokat nyolcvanezerért. De így igenis van.

      Törlés
    2. Lehet h túlságosan türelmetlen vagyok. Lehet h csak azért vagyok frusztrált mert látom h az ismerőseim egymás után rakják fel a Facebookra, hogy hová vették fel a gyereküket, illetve hol diplomázott. Igenis irigylem azokat a szülőket, akiknek látszólag sínen van a kölke. Nem hiszem h ez indokolatlan lenne.

      Törlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.