"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. augusztus 31., szerda

Péklapát

A kamaszos, felnőtt gyerekes gondolatmenetnél maradva: ma láttam egy bejegyzést, amelyben valaki azt írta, ha az ő fia/lánya bemenne a ValóVilágba, "péklapáttal ütné agyon", és "el tudja képzelni" milyen szülei lehetnek a szereplőknek. Korábban pedig egy kollégám fejtette ki egy gyilkossal kapcsolatban, hogy ő bizony az anyját is lecsukná (esetleg felakasztaná), mert ő tehet arról, hogy ilyen lett a gyermeke.
Azt hiszem, itt a magyarázat arra, miért olyan nehéz a kamaszainkkal, felnőtt gyerekeinkkel való küszködésünkről, kudarcainkról beszélni: nem elég a bűntudat, amit minden anya érez ilyenkor, de csípőből el is ítéli mindenki - az, akinek még nincs gyereke, csak szilárd elképzelései arról, hogyan és milyenné fogja majd nevelni, az, akinek még pelenkás a csemetéje, az, aki már túl van a dackorszakon, vagy kiskamaszának lázadásán, és amiért azt sikerült leverni, megnyugodott, hogy ez később is így lesz. És persze elítélik azok is, akik még maguknak sem vallják be, hogy valami félresiklott a gyerekük életében, vagy nem siklott félre, csak nekik nem tetszik.
Természetesen én is telesírnám a párnám, ha valamelyik ütődött fiamat egy ilyen műsorban látnám. Azonban ennél sajnos már sokkal rosszabb dolgokat is el tudok képzelni. És a péklapátot még akkor sem rajtuk alkalmaznám, hanem az okoskodó kritikusokon.

5 megjegyzés:

  1. Amelyik a péklapáttal ütne, ott a legnagyobb baj otthon. Különben miért lenne akkora a szája?

    VálaszTörlés
  2. Az emberek idióták és gonoszak, imádnak bűnbakot keresni és megkövezni akit csak lehet. Szülőként hibázunk, még akkor is ha fogalmunk sincs, hogy mikor és mit, mert nem ér rá az ember azon agyalni csak tekeri a nyűves mókuskereket, de vallom, hogy egy idő után a gyerek nagyon is a saját útját járja, mi csak mutathatjuk neki a jó irányt és néha arrafelé lökdössük, de leginkább rajta múlik a dolog merre tart. Más kérdés, hogy én is belenéztem a Való Világba és nagyon ijesztő számomra is. Megkérdeztem a 17 éves fiam, hgy tényleg ilyenek a mai fiatalok? Erre ő azt válaszolta, hogy ugyan anya, ez az alja, a leghülyébbeket válogatják csak be, mert különben unalmas lenen a műsor ha csupa normális fiatal kerülne be:) Remélem tényleg így van és azt is remélem, hgy csak megjátszák magukat a srácok, és engem megnyugtatott, hogy szerinte sem ennyire borzasztóak a mai tizen-huszon évesek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a leghülyébbeket választják, hanem komoly pszichológiai elemzés előzi meg a döntést. A hülyeség kevés a bekerüléshez. Amúgy elég szomorú, mert ezzel a műsorral is a közönség igényeit elégítik ki.

      Törlés
    2. így még rosszabb a helyzet :(

      Törlés
  3. Ez a legrosszabb , hogy a gyereket nem minősítik, egyből a szülőket. De én már csak elnézően mosolygok a mai kisgyerekes szülőkön akik azt hiszik, az ő gyerekük zseni mintagyerek, és én vagyok az aki rosszul csináltam valamit, bezzeg ő... Én sokszor sírtam tele a párnám, pedig alapvetően jó kamaszaim vannak. Suttyoság ide vagy oda, mikor odasompolyog.. És próbálja csinálni amit kérek, mondjuk mindig úgy kiforgatva, mintha amúgy is ezt csinálta volna, :) vannak dolgok amin át lépek. Legnehezebb, hogy már nem én irányítom őket. Majd az élet...

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.