"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. augusztus 23., kedd

Sorstársak

Előző bejegyzésem kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy csöndes olvasóim nagy része nyilván hasonló cipőben jár, csak a kamasz, és főleg a felnőtt "gyerekekre" nem szívesen panaszkodik senki. És jól van ez így, de talán néha megnyugtató azt látni, más is küszködik ilyen gondokkal. Nem tudom, létezik-e olyan szülő, aki mindig, tökéletesen elégedett fiaival, lányaival, szívből támogatja pálya- és párválasztásukat, anyagi vagy éppen világnézeti vonatkozású döntéseiket, saját gyerkőceikkel kapcsolatos elveiket, módszereiket. Valószínűleg többen vannak, akiket hébe-hóba megdöbbent, elszomorít, vagy felháborít az, ahogyan a családi fészekből ténylegesen, vagy csak lélekben kirepült fiatal él. Másokat pedig totálisan kikészít az, hogy próbálja feldolgozni, gyermeke nem az általa elképzelt utat járja. Egyesek hajlamosak a bolhából is elefántot csinálni, de akadnak, akik bagatellizálják a problémákat, esetleg minden erejükkel igyekeznek tudomást sem venni azokról. És lehet, hogy az adott jelenség az egyik gyereknél még világvége hangulatba sodor, a következőnél már csak sóhajtunk.
A lényeg, hogy a többség igenis szívesen hall a sorstársak gyötrődéséről. Ezért arra kérlek Benneteket, írjátok le itt azt, ami mostanában a legnagyobb bosszúságot, fejtörést, kínt okozza nagy gyerekeitekkel kapcsolatban. (Az ügy érdekében névtelenül is lehetővé teszem a kommentelést.)

33 megjegyzés:

  1. Szerencsére azt írtad: "mostanában":) Mert ha csak néhányat szeretnék felsorolni, akkor is kevés lenne ez a keret. Legutolsó eset. Van(volt) egy családi autónk, amit hét közben másik városban dolgozó 25 éves fiunk rendszeresen elkért, természetesen mindig jó, nyomós indokkal. Hétvégén vitte, következő hétvégén hozta. Most utolsó alkalommal éjszaka ittasan úgy összetörte, hogy az autó totálkáros lett, javíthatatlan. Neki semmi baja!- hála Égnek! De a történetnek része az én és az apuka között fennálló véleménykülönbség, ugyanis én a sokadik alkalomnál már NEM adtam volna oda a kocsit, mondván felnőtt ember, oldja meg, ha szüksége van rá, másrészt nekünk is kell stb, stb.... a mostani eset előtt is lenyeltem egy "nem"-et.
    Sok-sok okot találok rá, miért kellett ennek megtörténnie. Őszintén hiszem, hogy ilyenkor az emberben belülről talán nem értelmetlenül de néhány dolog átalakul, súlypontok áthelyeződnek, átértékelődnek...és mellesleg nem is olyan rossz az autó nélküli élet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha önző dögnek érzem magam, amiért nem adom kölcsön Nagyfiúnak a Kis Guruló Szart SOHA, de mindkettőt féltem. Persze a srácot jobban, de sajnálnám a kocsit is, nem tudnék másikat venni. Elég sokat tömegközlekedtem a néggyel amíg kicsik voltak, most élvezem azt a luxust, amit az ad h bevágom a nyűgös Dedet az autóba és nem kell átküzdenem magam a városon vele.

      Törlés
  2. Ja! És köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  3. Én még így névtelenül sem tudom,pedig lehet,jó volna.Nem megy...írok,törlök...egyszerűen nem megy

    VálaszTörlés
  4. Vicces,elfelejtettem kilépni,most má'mindegy��

    VálaszTörlés
  5. Nekem ugyan kisebbek a fiaim, de mikor a rájuk vigyázó nagymama felhív, hogy a 10 éves gyerekem minősíthetetlen szavakkal illette és hozzávágott amit ért és ő ezentúl nem hajlandó vigyázni a gyerekre, mindezt sírva, az igazán rossz érzés.
    A megoldás pszichológus (semmi baj, a 10 évesnek meg van a véleménye a dolgokról és nem lehet ettől eltéríteni csak nagy cirkuszok által) és persze a nagymama "megvonás" és látom a gyereken, hogy milyen jó ez neki, kiharcolta, hogy inkább egyedül legyen mint a mamával és amilyen lekezelően fordul anyukámhoz... és még csak 10 éves.

    VálaszTörlés
  6. Jó ez így.Röhögni is kell 😊

    VálaszTörlés
  7. Gyöngyös: Én is így voltam. De a bejegyzés címe nem véletlen. Azokban a pillanatokban persze tutira tudom, hogy CSAK és kizárólag velem történhetnek ilyen dolgok, csak és kizárólag én lehetek ilyen elcseszett szülő, csak az én gyerekem csinál olyanokat. És hibáztatok mindent és mindenkit, magamat, a páromat, a házasságomat, a papot, aki összeadott, szüleimet, azokat, akik nem szóltak előre, akik nem tanítottak meg gyereket nevelni...aztán rájövök, hiába. Egy pillanatra. Hogy utána újra kezdődjön az egész.
    (Anyus: köszi:))

    VálaszTörlés
  8. Anyus Julius 27-ki bejegyzesebol kiragadva a kov.gondolatot :" Amikor a szívünk alatt hordjuk őket, hisszük, hogy majd boldog emberek lesznek. Miután megszülettek és lélegzet-visszafojtva gyönyörködünk bennük, már tudjuk, hogy mindent megtennénk a boldogságukért, és bármit feláldoznánk, hogy megóvjuk őket minden bajtól. Sok év után pedig épp ilyen visszafojtott lélegzettel, de teljesen tehetetlenül, végtelenül elkeseredve nézzük, hogyan követik el az ostobaságaikat, és rettegve féltjük boldogságukat".Gondolom sokan erzitek magatokat hasonlo cipoben.Amikor a tehetetlenseg,az elkeseredettseg borit el Benneteket.Mikor mar tul vagytok egy-ket teljes osszeomlason, amikor fel kell kelni ismet a foldrol,ossze kell kapd magad,meg kell erosodni ha jon a kovetkezo cunami.Mert most mar nem csak a gyerekedet felted,hanem mindazokat is, akik korulotte vannak.Es az itt a kerdes,hogy hogyan is vedd magad,hogy tudj eros maradni,hogy ne egj el,ne veszitsd el az eletoromod,ne veszitsd el a hited,ne emesszen fel a tehetelenseg.Mert a gyereked barmit is tesz, az akkor is a szeretett gyermeked marad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a tehetetlenség. Mert újra és újra rájövünk, hogy még amikor segíteni próbálunk nekik/rajtuk, már az is kizárólag rajtuk múlik - elfogadják, nem fogadják el, ha elfogadják, hogyan hasznosítják stb.

      Törlés
  9. változatos nyavalyáim vannak velük kapcsolatban - legutóbb ez:
    http://nagyszoba.blogspot.hu/2016/08/mit-utalok-gyerekeimben.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Ja. Suttyók. Itthon gyakran, de néha (???) másokkal is.
      És igen, előfordul h úgy jönnek haza h rájuk rohadt a ruha és olyan büdösek h legszívesebben Domestosban fürdetném meg őket.
      De ezek apró kellemetlenségek :)

      Törlés
  10. Hát először is Anyus nagyon köszönöm ezeket a bejegyzéseket. Ha éppen világvége hangulatom van, akkor arra gondolok, hogy csak az én gyerekem "ilyen", de látom más is küszködik.
    Ettől ugyan senkinek nem könnyebb, de mégis vigasztal a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Az én nagyobbik fiamat mindenki roppant kedves, udvarias, figyelmes embernek tartja és szinte irigyelnek érte.
    De amilyen minősithetetlen stílusa van itthon, arról senki nem tud a szűk családon kívül. Erről nem tudok beszélni
    senkivel, szégyellem, pont mintha én direkt
    neveltem volna ilyen suttyónak, ahogy martine írta. Tényleg iszonyú nehéz összeszedni magam a kirohanásai után, amik
    viszont egyre gyakoribbak. Mindezt leszámítva okos, több nyelven beszél, egyetemre jár, csak az itthoni viselkedése....egyszerűen botrányos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nem kifejezés h mennyire nem vagy egyedül.

      Törlés
  11. Sajnos nekem se megy, még névtelenül se. (vagyis inkább talán a nyilvánosság miatt, nem a névvel van bajom). Viszont pont ezért szeretem a blogodat, mert Te mersz ezekről írni. Jól átjön a düh, csalódottság, sok-sok érzés. Szeretem, h nagyrészt objektív maradsz és megőrzöd a hidegvéred, kitartásod. Szvl köszi a blogodat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hát ez nekem is ilyen terápiás célú dolog.

      Törlés
  12. Én mostanában nagyon sokat aggódom amiatt, hogy milyen könnyen befolyásolható. Tudom, még csak 5 és fél, de néha megdöbbenek azon, hogy más gyerek milyen hatással van rá és mennyire kifordítja magából az én egyébként kedves, aranyos szófogadó stb gyerekemet. Vagy ez is az ő személyiségének a része? És ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy mit basztam el ilyen rövid idő alatt, hogy így viselkedik és miért nem hallgat rám, amikor próbálom visszafogni a gyeplőt a kényes helyzetben. És még szar anyának is érzem magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen en is szoktam.gondolkodni..Arra jutottam, hogy egyreszt igen, ez is a szemelyisegenek a resze, masreszt meg hogy egyaltalan nem biztos, hogy olyan jo az, ha a gyerekem kedves, aranyos es szofogado. Ugy ertem, nekem persze kellemes, de neki, föleg hosszabb tavon hatranyai is lehetnek ebböl. Pl hogy egy önallotlan, felrevezethetö vagy meghunyaszkodo felnött lesz belöle.

      Törlés
    2. Biztos vagyok benne h a viselkedésgének szerepe sokkal nagyobb, mint azt sokan hiszik. Ezen kívül jelentős még mindaz a környezeti hatás, ami a kisgyereket éri, de ennek csak egy része az, amit az anyától kap. Később meg már minden próbálkozás nagyjából hiábavaló, ami a személyiségének megváltoztatására irányul.

      Törlés
    3. Ez persze nem a szülői felelősség elhárítása :)

      Törlés
  13. Láthatóan, alig van gond a Gyermekkel. Az olvasók töredéke érzi úgy, hogy nehéz a kamasszal. Érdekes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Csak olvasni szeretnek, írni nem.

      Törlés
    2. De én annak is örülök h legalább páran megszólaltak. Igaz, több konkrét sztorit vártam :(

      Törlés
  14. A kínjaim és a magyarázat, hogy miért oda írtam:

    http://arokpartinefelejcs.blogspot.co.at/2016/08/komment-helyett.html

    VálaszTörlés
  15. Nagyon fáj.
    Velünk élő anyósom ugyan mondogatott valamit a "kisgyerek: kis gond, ..."-ról, de el nem tudtam képzelni, hogy igaz. Pedig de.
    Mikorra végre mind a három átaludta az éjszakát, önállóan öltözött, azt hittem, hogy innen minden ok. Pedig nem.
    Volt kb. 8 gyönyürű évünk, aztán úgy két hét (!) alatt borult minden. Nem ismertünk rájuk. (Azóta se.) Állandóan vitatkoznak, néha még egy asztalhoz sem ülnek egymással.
    A Nagy tüntetésekre akart menni, amiről fogalma sem volt, de buli lett volna csak úgy, új ismerősével -, akinek csak a becenevét tudta-, a hatóság emberei elől futva menekülni. Kijelentette, ha azt gondolom, hogy ő tanulni jár az iskolába, nagyon el vagyok tévedve, mert a barátnőivel csak így tud találkozni a nagy távolságok miatt. Érettségi után az egyetlen volt az osztályában, aki nem egyetemen tanult tovább, szakmát választott, amit nagyon szeret és ügyes is. Ezt nem is bánjuk.
    A Középső kamaszkorában eleinte elsumákolta a fürdést, aztán állva aludt a zuhany alatt, ami az eszméletlen vízszámlák után kutatva derült ki. A középiskola alatt lógott, kiderült. Bementem, azt mondták azért nem szóltak, mert én a haldokló apámat ápolom. Akivel nem mellesleg két éves korom óta nincs semmilyen kapcsolatom (és nem is haldoklott).
    (Mi lett a vége? Nem igazoltam utólag a lógásait, mondtam, hogy tegyenek legjobb belátásuk szerint. Nem kellett évet ismételnie, de minden tantárgyból elégségest kapott. Nagy pofon volt neki, tíz párhuzamos osztályban a hatodik legjobb tanuló volt.)
    A Kicsi nem fejezte a be a középiskolát. Egy reggel közölte, hogy ő fáradt iskolába menni. Mivel ez már egy (saját, nyári munkából finanszírozott) ismételt év volt, úgy döntöttünk, hogy nem fog padot melengetni, kivettük, a nap végére már munkája is lett. Később nagyon meredek dolgokba ment bele. Legelső önálló nyaralása alatt kipróbálta a bongee jumpingot. Következett a játékgép, sajnos rögtön, az első próbálkozáskor nyert és azt hitte, hogy ez mindig így működik. Eltelt majdnem 4 hónap, mire kiderült, hogy nem, és hogy az addigi fizetése erre ment el. Megpróbált inni is, de valami enzimje hibás és a mentő vitte el a legelső alkalommal. Füvezett, kb. 3-4 hét után lebukott, hál'Istennek. Mivel addigra már nagykorú volt, ultimátumot kapott. Akkor mondta el, hogy van(volt?!) egy "kívánság" listája, amit azért ezen a ponton nagyon szerettem volna látni én is, hogy tudjam, mire kell még számítanunk. Ha minden igaz, ennyi volt.
    Ezek voltak a húsz évük előtti korból.
    Jelenleg a 28 éves Nagy csak a hobbyjának él (swing, jive táncok, illetve ezek zenéi)-, a 26 éves Középső is kipróbálta a játékgépet, hasonlóan rettenetes eredménnyel, minden félretett pénze erre ment el, sőt, még kölcsönt is kért egyik barátjától, aki szólt nekünk . A szintén 26 éves Kicsivel (ikrek) nincs különösebb probléma, de nem vagyok nyugodt.
    Tör a frász, hogy mi lesz (lett) belőlük.
    Hogy a mi önálló, figyelmes, segítő gyerekeink hová tűntek, azt nem tudjuk. Akik velünk élnek, akikkel állandóan veszekedni kell, hogy nem sétálva mosunk fogat (ha már egyáltalán mosnak!), nem kéne témának lenni, hogy ki nem húzta le a wc-t, mert ebben az ütemben haladva (visszafelé) lassan újra a pelenka is előkerül.
    Ha már a házimunkából nem veszik ki a részüket, legalább tiszteljék, ami már meg lett csinálva.
    Hogy ne egy hét után adja ide a vizes fürdőköpenyét, amit addig a kocsijának hátuljában „érlelt” egyéb, koszos, sáros edzőcuccával-, hogy ez két óra múlva kellene. S hogy nem tíz perccel az indulás (akár nyaralás) előtt kérdi, hogy ez, vagy az hol van?
    Szóval nem tudjuk, hogy mikor, hol és főleg mit rontottunk el, mert mi nem iszunk, nem dohányzunk, soha egy lottót se vettünk, teljesen normális életet élünk.
    Ami a szemükben unalmas.
    Így, nyíltan mondta a legkisebb.
    És még csak azt sem tudom, hogy mi hol vagyunk. Elbagatellizáljuk, vagy bolhából elefántot csinálunk?
    Ebből kéne kiköpülni az üdvösséget.

    Elnézést a névtelenségért és a hosszúságért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, őszintén szólva elszorult a torkom, amikor olvastam.

      Semmi extra, csak az ismerős dolgok, vécélenemhúzás, füvezés, nemtanulás, lógás, házimunkábabeleszarás stb. És a kérdés h HOL RONTOTTUK EL.

      Egyébként van valami, amivel mostanában vigasztalom magam: a Nagyfiú volt osztálytársai közül azok, akiket tavaly felvettek valahová, sorra maradoznak ki az egyetemről, főiskoláról. És amúgy is általános jelenség h a felsőoktatás tele van motiválatlan kölykökkel, akik igazából nem értik, illetve nem érdekli őket, miért kellene tanulniuk, egyharmaduk le is morzsolódik! Ez rettenetes, viszont most épp abban reménykedem h az én gyerekeim, mire esetleg bejutnak a felsőoktatásba, élettapasztalataik alapján már elképesztően motiváltak lesznek, és nem lesz x elvesztegetett félévük. Jó, tudom, sovány remény :)

      Törlés
    2. Anyus, ez nem sovány remény, sőt!
      Olvasom a blogodat lelkesen, készítem magam a rettenetesre (az én nagyobbikom 13), és gyanítom, hogy nem fogok kimaradni a finomságokból, ha csak magamból indulok ki és az én fiatalkoromból, tuti nem.
      Figyelem a barátaimat, akik minden következetesség nélkül nevelik/nem nevelik a gyerekeiket és csak reménykedek, hogy az enyémen majd látszani fog, hogy milyen megfontolt és következetes voltam.
      Én már sok minden voltam, épp csak sírásó nem, de az én életem így volt rendben, mert közben boldog voltam (kisebb kihagyásokkal). Mire elérkeztem a megfelelő iskolába, addigra eljött az, hogy bizonyítani akartam, szín kitűnővel végeztem. Érdekelt, na.
      Közben voltam én a felsőoktatásban is, épp csak elkezdtem, de már passzoltam is. Nem érdekelt, pedig milyen jól mutatna egy diploma a fiókban... Ellenben van 5 másik végzettségem, amikkel bármikor boldogulhatok, ha szükség lenne rá. Éljen a felnőttképzés! :)
      Nagy tisztelettel írtam mindezt, meghajlok a kitartásod és a lelki erőd előtt!

      Törlés
    3. Köszönöm, jó ilyeneket olvasni, reményt ad, hátha megtalálják az útjukat.

      Törlés
  16. Örök kérdés szinte mindannyiunknál,h hol rontottuk el.Örökös önvád,önmarcangolás.Hány eves koráig "nevelhető" egy gyerek, meddig van befolyásunk rá,hisz nevel a szülő,az iskola,a nagyszülő,a közvetlen környezet,a barátok(!),stb.Mint szülő,mindnyájan követünk el hibákat,hisz ezt sehol sem tanítják,közvetlen példának ott van az otthonról hozott "csomagunk" hibáival együtt persze.Mindehhez hozzátesszük a saját nevelési elveinket,módszerünket,szeretetünket és így próbálunk embert faragni belőlük.Én talán azzal hibáztam ,hogy a nagy drámák után (oszt.főnök intő,igazgatói intő,iskolaelhagyás,pénzlopás szülőtől,félbehagyott egyetem,munkaelhagyás...most gyerekei vannak és gyakorlatilag a férjétől függ,mert dolgozni nem akar,semmi önállósága nincs,holott okos,tehetséges fotós,tehetséges vers és prózaírásban-persze ujabban a férjét is el akarja hagyni nulla anyagi háttérrel és nulla munkaviszonnyal-ennyi dióhéjban)szeretetmegvonással "büntettem".Hiba volt,ma másképp csinálnám...vagy Isten ments,dehogyis csinálnám újból.
    Persze vannak jó dolgok is, mert a gyerekeit csodálatosan neveli,kiegyensúlyozott,okos,aranyos gyerekek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyan is nevelhetnénk tökéletesen, hiszen tökéletlen emberek vagyunk. És hányszor történik, hogy jót akarunk, mégis rosszul sül el. Miért ne lenne így a gyereknevelésben is? Folyton ott a kérdés: ésszel vagy szívvel döntsünk, mikor hallgassunk az ösztöneinkre, és mikor a szakirodalomra, mások okos tanácsaira? És legtöbbször nincs is idő feltenni ezeket a kérdéseket, mert mielőtt átgondolhatnánk, már cselekedtünk. Jól vagy rosszul - és sokszor ezt sem tudjuk eldönteni, utólag sem.

      Törlés
  17. Pár hónap már eltelt, de most olvastam vissza a blogodat ...
    Nekem 4 gyerekem van, a legkisebb (a lány) is 16 már. Vigasztalásul azt tudom neked mondani, hogy lehetne rosszabb is nálad :D Mindhárom fiamnál megvolt a büdös, koszos, igénytelen, stb, egy sem volt képes egy középiskolát kijárni és én mindegyiket kiraktam 18-20 kora környékén. Úgy gondolom, hogy ha nem tanul, nem dolgozik és még a háztartást sem látja el ( :P ), akkor én nem tartom el. Az eltelt 10en év alatt eljutottak odáig, hogy dolgoznak, a nagyobbik már nős, és már szóba is állnak velem :P kivéve a kicsit, ő még csak akkor, ha valami levelet kell neki átadnom vagy hasonló.
    A 16 éves lányom viszont rajtuk is túltett. Nyilván a fiúk is füveztek, de a lányomat a baráti társaság masszívan behúzta, a vége intézeti elhelyezés lett ... 2 évet volt bent, nyáron jött haza, most éppen jó passzban van, jár suliba, hogy befejezze a nyolcadikat, van egy barátja, akire azt tudom mondani, hogy lehetne rosszabb is, de biztos vagyok benne, hogy ennek rossz vége lesz. És 1 hónapja volt abortusza. Ami őket cseppet sem érdekli, náluk ez kb egy fogamzásgátlási módszer :(

    VálaszTörlés
  18. Úristen. Sejtettem h ez még nem a hullámvölgy alja :/
    A „szóba állás” kérdése különösen fájdalmas: ha nem vagy hajlandó tovább eltartani őket, akkor már szar anya vagy? Ha nem adod nekik mindenedet, akkor a többi nem számít? A múltkor az egyik azt mondta nekem, segítene, de előbb kapnia kellene valamit... Basszus gyerek, úgy érzed h ennyi év alatt nem kaptál semmit?? Folyton bulizni járnak, és ha csak egy-kétezer forintot adok, akkor úgy néznek rám mint valami szemétre, "ez semmi"... Ezen múlik a szeretet? A pénzen? Igen, ha magamra semmit nem költenék, akkor tudnék adni többet. Önző vagyok, amiért néha magamnak is veszek valamit? Költői kérdés, meggyőződésem h ha sokkal többet keresnék, akkor sem lenne szabad több pénzt adni nekik, mert egy szülő nem nevelheti ingyenélésre a gyerekeit. Főleg úgy, h tényleg nem tanulnak, és akkor már ráérnének dolgozgatni h kiegészítsék a zsebpénzüket.

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.