"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2016. október 29., szombat

A megoldás

Mindig megdöbbent, milyen hülyék tudnak lenni az emberek, valamelyik reggel például hallgatom a rádiót - csak a kocsiban szoktam -, és épp a kapcsolatok megtartásáról beszéltek, valaki írt nekik egy tanácstalan sms-t arról, hogy a feleségén maradt harminc kiló a szülés után, és hát még mindig szereti, de így már nem annyira kívánatos a számára, most mit csináljon, arra gondolt, hogy venne neki egy kondibérletet, de akkor lehet, hogy megsértődik...
Asszem erre mondják, hogy bullshit, nyilván a pasi sem egy Brad Pitt, de ha mégis, akkor sem árt a szinten tartás, szóval biztosan őrá is ráférne a sport, vagyis teljesen egyértelmű, hogy bazmeg ne küldd, hanem hívd, menjetek együtt mozogni!!! Ennyi. De erre közös erővel sem bírtak rájönni a műsorvezetők és a hallgatók, legalább is addig nem, amíg beértem az oviig... Na mindegy.

2016. október 24., hétfő

Szakavatott

Idősebb kolléga: Neked annyi gyereked van, biztos tudod, mit kell csinálni amikor itt így be van gyulladva a körömnél...
Én: Hát, azt szoktam mondani nekik, hogy ne piszkáld, majd elmúlik.

2016. október 16., vasárnap

A heti három edzésről

Majd az idő eldönti, hogy jó ötlet volt-e vagy sem a heti három edzés, ha azt nézem, hogy másfél hónap alatt olyan állóképességre tettem szert, ami közelíti a huszonéves erőnlétemet és általában fantasztikusan érzem magam fizikailag, akkor egyértelmű a dolog, de ha hozzáveszem, hogy így most egyetlen hétköznap estét sem töltök itthon, mivel hetente kétszer ügyeletes vagyok a gyárban, a maradék három este meg ugye a sporté harcművészeté, akkor a mérleg visszafelé billen, viszont ha figyelembe vesszük, hogy ez többszintű csapatépítés, hiszen közös program a Családfővel, miközben a nagyobb gyerekek vigyáznak a Dedre, na ez megint csak a pozitív tartomány felé löki a mutatót, ellenben amikor hajnalban vagy éjjel vagy hétvégén kétségbeesetten próbálom magam utolérni a házimunkában, akkor a lelkesedésem mindig csökken valamelyest... Nem ritka, hogy a napom úgy fest: hajnali háromnegyed hatkor ébreszt a felkapcsolódó akváriumvilágítás ami a csukott szemhéjakon át is égeti a retinámat, kikászálódom az ágyból, összeszedem magam, kimegyek lovagolni, aztán vissza, zuhanyzás, öltözés, berobogok a munkahelyemre, ott szimulálok valamilyen hasznos tevékenységet, majd száguldok haza, útközben beugrok az oviba a Dedért, aztán a boltba, itthon pakolok, mosogatok, berakom a szennyest a mosógépbe, gyereket etetek, fürdetek, és már indulni is kell az edzésre, ha hazajöttünk rendet csinálok, kiteregetek, eszem valamit, bár amióta ennyit mozgok, alig vagyok éhes... Amikor reggel oviba kell vinnem a Dedet, akkor nem tudok lovazni menni, viszont esetleg gyorsan kiporszívózok. Hétvégén hajnaltól délutánig a lovardában vagyok, illetve vagyunk, mert hál Istennek, ez is közös program, a maradék időben shoppingolok, főzök, vagy mondjuk beköltöztetem a növényeket a teraszról. Na és most is legalább tizenöt ing vár vasalásra, lassan leszakad a fregoli, de asszem inkább megyek aludni.
Hát ezért nem járok errefelé túl gyakran.