"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2017. december 12., kedd

Viszlát

Azt hiszem, veszek egy repülőjegyet valami kevésbé felkapott trópusi országba. Csak oda. A pénzem maradékát egy kunyhóra, csónakra és halászhálóra fogom költeni.

2017. szeptember 27., szerda

...

Az érzés, amikor I.béla új barátnője részvétét fejezi ki II.bélának a fiaim viselkedése miatt... megfizethetetlen. Minden másra ott a MasterCard.

2017. augusztus 4., péntek

Kizáródások

1. variáció

Hajnalban elmegyek lovagolni. Délelőtt 10 körül érek haza, ütném be a kódot, de a kaputelefon halott. Akkor jut eszembe, hogy két hete kint van a lépcsőház ajtaján a figyelmeztetés, hogy reggel 8-tól délután 4-ig nem lesz áram a házban. Tehát nem működik a kapucsengő-ajtónyitó. A lépcsőház kulcsa viszont sosincs nálam. Körbemegyek, hátha valaki a családból elfelejtett bezárni egy teraszajtót vagy ablakot... de nem. Ücsörgök az autóban a ház előtt, várva egy későn munkába induló szomszédot... senki. Felhívom a közös képviselőt, nem tudna-e kisegíteni pótkulccsal. Nincs neki. A takarítónőnek sincs, de azt javasolja, csöngessek be a szomszédokhoz, talán valaki beenged. Mondom, mégis hogyan csöngessek??? Megkérdezem az Elműt, nem lesz-e hamarabb vége az áramszünetnek. Az ügyfélszolgálatos szerint nem. Végül telefonálok a munkahelyemre, hogy kérek egy nap szabadságot, hiszen koszosan, lószagúan mégsem mehetek be. Délben visszajön az áram.

2. variáció

Nagylánynál hagyom a lakáskulcsom amikor bemegyek dolgozni. Délután az edzés előtt találkozunk, leparkolom a Kis Guruló Szart. A jobboldali ablak nem mozdul. Basszus. Karosszérialakatosnak telefon, SOS segítsen. Jó, vigyem a kocsit. Nagylányt otthagyom az edzésen, megyek a szerelőhöz, útközben megállok otthon, hogy kivegyem a gyerekülést. Hoppá, a kulcs a Nagylánynál maradt. Körbemegyek a kert felől, az összes teraszajtó zárva... de nini, a fiúk szobájának ablaka résnyire nyitva van! Bemászok, boldogság.

2017. július 30., vasárnap

Hiányzó fénykép a rendről

Tökéletes hét van mögöttem, már nagyon kellett. Túl vagyunk egy csodálatos edzőtáboron, ahol fantasztikus emberekkel találkoztunk, sokat mozogtunk, finomakat ettünk és egy remek panzióban pihentünk. A legmeglepőbb mégis a hazaérkezés volt, akár drámainak is nevezhetem, mert a lakásban olyan tisztaság fogadott, amire legmerészebb álmaimban sem számítottam, teljesen elképedtem a látványtól. (Ez némi magyarázatra szorul, hiszen nemrég épp azon siránkoztam, hogy már nem élnek velünk a "gyerekek". Időközben viszont ketten átmenetileg hazaköltöztek.)
Hosszú évek tapasztalatai alapján borzasztó kupitól tartottam, aztán gyakorlatilag sokkot kaptam, annyira rendben volt minden. Utólag már bánom, hogy nem fényképeztem le például a szobájukat a katonai priccs-szerű beágyazással, az élére hajtogatott ruhákkal és a fényesre suviszkolt asztallal. Tulajdonképpen azóta sem tértem magamhoz teljesen. Nem kellenek óriási dolgok a boldogsághoz.

2017. július 14., péntek

Talán búcsú

Azon gondolkodom, hogy bezárom a blogot. Nem azért írom ezt, hogy bárki elkezdjen győzködni arról, ne tegyem, csak régi olvasóimnak jelzek, ne érje váratlanul őket.
Vidám, nyüzsgő családi életről akartam tudósítani, amihez az öt gyerek elég jó alap volt, én pedig szeretem meglátni a dolgok vicces oldalát. De ideje szembesülni a valósággal: az öt gyerekből négy már nem él velem, s amit időnként megtudok róluk... hát annak ritkán van vicces oldala.
Mindig nagy családot szerettem volna, s most mégis itt állok egy egykével.
Tudom, a természet rendje, hogy a gyerekek felnőnek és kiröppennek. Csakhogy ennek nem így kellett volna történnie. Ők nem a saját lábukra álltak, hanem az apjukéra. A váláskor annyira aggódott, hogy elveszíti őket, aztán - mindent megengedve, elnézve és megadva nekik, s a végtelenségig sajnáltatva magát - elérte, hogy már mindannyian ott élnek.
Igen, most nálam az önsajnálat sora. Több okból. Egyrészt rettenetes az a lejtő, amin haladnak, az apjuk jóvoltából, én pedig kétségbeesve szemlélem messziről, amint tönkre teszik magukat. Engem lenéznek, a szavam számukra mit sem ér, nem tudom befolyásolni őket semmilyen formában. Másrészt nem számíthatok rájuk semmiben, sosem érnek rá segíteni. Eljutottam oda, hogy alkalmanként fizetett bébiszitterre van szükségem, annak ellenére, hogy a Dednek négy nagy tesója van. Ennél is szomorúbb, hogy a tanyán is csak mi dolgozunk ketten a Családfővel, már látom, ott fogunk megszakadni a favágásban és egyebekben, hiába a három nagy fiam. Csodás projekt lehetne, de így mi értelme? Hármunknak építjük? Szánalmas ez az egész.
Öt gyereket szültem. Már huszonkét éve szinte minden percem róluk szól, és itt maradtam nélkülük. Nincs sem közös ünnep, sem közös nyaralás.
Vádolhatom ezért I. és II. bélát is, de végeredményben nyilván én döntöttem rosszul. Mindig és mindenben.

2017. június 19., hétfő

A Budi

Mondtam a Családfőnek, hogy nem vagyok hajlandó többé össze-vissza pisilni a birtokon, és szeretném, ha ezt más sem csinálná, tehát halaszthatatlanná vált egy budi beszerzése. Továbbá könnyelmű felajánlást is tettem arra vonatkozóan, hogy ha megveszi a felépítményt, én kiásom a gödröt. A budi-projekt megvalósítására az elmúlt hétvégén került sor. A helyszín kiválasztásában nem értettünk egyet, ő azt javasolta, hogy egyszerűen rakjuk a rókalyukra, mert akkor alig kell ásni, én viszont ezt nagyfokú udvariatlanságnak tartottam volna a rókával szemben, a fő érvem pedig az volt, hogy egy árnyékszéket árnyékos helyre kell tenni, vagyis az erdőbe. Ugyan felvetődött bennem, nem lesz-e probléma a gyökerekkel, de a Családfő csak legyintett - ezt utólag már értem, hiszen nem ő ásott. Nos, ha javasolhatok valamit, soha ne akarjatok gödröt ásni fák közé. Miután eddigi életemben jóformán csak homokozóban ástam, váratlanul kemény kihívásnak bizonyult a gödör. Az első húsz centi után majdnem sírtam, negyven centinél pedig már biztos voltam benne, hogy inkább egy toitoi vécét kellett volna szereznünk. Fejszével gödröt ásni, gigaszívás. Olyan hetven centiig jutottam, amikor átvette a Nagylány, majd jött Laci, a segítőnk, aki addig fát vágott a Családfővel, és megalázó módon tizenöt perc alatt többet haladt lefelé, mint én két óra alatt. Aztán lefestettük a budit akáczöldre, ami egy akácerdőben igen jól mutat. Jelentős előrelépés történt tehát a birtok komfortfokozatában, nem beszélve arról, hogy a kerítéssel is végigértek a munkások, a Családfő pedig kirakta a Tilos az átjárás és Vigyázz a kutya harap táblákat, ami bölcs előrelátás arra az esetre amikor majd lesz kutyánk és valaki be akar jönni.

Festés után, a gödörre helyezés előtt

2017. június 16., péntek

Motiváció



Gondolom sokan láttátok már ezt a videót. Nagyon szeretem ezeket.
Nem tudom, motivál-e valakit, de levizsgáztam sárga övre. Az élet negyven (ötven, hatvan stb.) fölött is folytatódik, csak elszántság és kitartás kell hozzá.

Megdöbbentő

Az óvodai csoportpénz céljára legutóbb befizetett háromezer forintomból - három darab ezres - EZT kaptam vissza a csoportpénzt kezelő Anyukától. Ezerhatszáz forint, CSUPA FÉM HÚSZASBAN. Ilyesmivel még soha életemben nem találkoztam. Már egy hete nem tudok napirendre térni a dolog fölött. Alig ismerjük egymást, nem hiszem, hogy bármi miatt neheztelne rám...
Szerintetek mit kellett volna mondanom neki?
1. Köszönöm, megyek és veszek egy tarsolyt, mert a pénztárcámba nem fér bele ennyi.
2. Igazán megható, hogy nekem adod a fémpénzgyűjteményedet.
3. Te teljesen hülye vagy???


2017. május 17., szerda

Villámlátogatás Barcelonában

Három nap nem sok, ezért az úti beszámoló sem lesz túl hosszú.




Először is, a repülő reggel indult, ezért hajnali 3-kor keltem, viszont éjfélkor még ébren voltam. De a gépen sem aludtam, több okból. Egyrészt ugye ritkán repülök, ezért ki akartam élvezni minden percet az ablak mellett. Másrészt iszonyatosan frusztrált, hogy a biztonságiak elvették a vadiúj testápolómat, amit persze hülyeség volt vinni, de akkor is, mi az, hogy kidobják a tulajdonomat a köcsög terroristák miatt?? Na ezen órákig háborogtam. Ráadásul az előttünk levő ülésre felszállt egy család a középsúlyosan (vagy súlyosan?) értelmi fogyatékos nagylányukkal, aki szegény egész fel- és leszállás alatt artikulálatlanul kiabált, amit amúgy teljesen meg tudtam érteni, legszívesebben vele üvöltöttem volna, olyan mocskosul fájt a fülem, ő meg nyilván nem is fogta fel, hogy ez miért van.
Az első nap megnéztük a Sagrada Familiát és a Güell Parkot. Ezek leírásával nem bajlódok, akit érdekel, nézzen utána.






Barcelona nagy. Még a belváros is. Az első este attól féltem, kiesik a lábam a helyéről. A második este úgy éreztem, izmok helyett izzó vasak vannak a combomban. A harmadik este biztos voltam benne, hogy valahol elhagytam a talpamat. Három nap gyaloglásból okulva mindenkinek javaslom a biciklibérlést. Jó a tömegközlekedés is, de egyszerűbb a bringa.
Egyébként széles kerékpárutak vannak, de sokan járnak rollerrel, görkorival és gördeszkával is, meg rengetegen futnak - mondjuk ez már nem a közlekedés, hanem a sport része (villamos után nem fut senki, az emberek tök nyugodtak, és búvalbaszott arcokat sem látni). Sportolnak mindenfelé, az utcán, a parkokban, a tengerparton.


De nem muszáj gyúrni a strandon, lehet csak simán ücsörögni is. Már ha az ember nem akar megmártózni a piszkosul hideg májusi tengerben.



Az építészeti remekművek és a strand mellett a turisták számára kötelező a híres Boqueria piac megtekintése is, ezért iszonyatos a tömeg. Mindenkinek meg kell kóstolni a színes gyümölcsleveket, a sült halakat és tengeri herkentyűket... már, ha bírja a gyomra a tömény halszagot.







A piacon is sétálgathatunk, de ahol igazán jól el lehet tölteni az időt, az az óváros sikátorainak labirintusa.





És a szélesebb utcák is hangulatosak.
Az összes kereszteződésben van lámpa, még a legkisebbekben is, de - valószínűleg épp ezért - a piros jelzés nem komoly tiltás, inkább csak afféle javaslat.


Talán az egyetlen város, ahol a parlament az állatkert szomszédságában van... Nem rossz ötlet... A Ciutadella Parkban ezen kívül található például pálmaház is. Itt egy hajléktalan néni papagájokat és galambokat etetett, összerágott almával.




Sok szépet láttam, mégis a háromnapos városnézés egyik csúcspontja az volt, amikor végre megtaláltam ezt.


Na szóval imádom ezt a várost, a katedrálisaival, parkjaival, széles sugárutaival és szűk sikátoraival, a plázákkal és ötméterenkénti pici boltokkal, flancos éttermeivel és kis falatozóival, a pálmafákkal, papagájokkal, napfénnyel és tengeri levegővel.
Bármikor visszamennék.

2017. március 6., hétfő

Elvem a gyakorlatban

Na szóval onnan folytatom, amit nemrég írtam, hogy a betegségek ellen aktivitással küzdök, mert az felgyorsítja a kórok lefolyását, eltereli a figyelmet a rossz közérzetről és a felszabaduló endorfinoktól még boldog is lesz az ember, ami szintén segíti a gyógyulást. Orvoshoz viszont nem járok (kivéve persze a fogorvost és a nőgyógyászt), vírusra úgysem ír fel semmit, viszont a váróteremben simán össze lehet szedni még háromfajta nyavalyát, és erre kár fél napot vesztegetni. A szervezetünknek fantasztikus öngyógyító képessége van, csak ki kell várni, amíg teszi a dolgát. Természetesen ezt az elvet kizárólag saját magamra alkalmazom, a gyerekeket minden komolyabbnak tűnő betegségnél elvittem orvoshoz.
Most pedig elmesélem, hogyan történt ez most a gyakorlatban. A múlt szerdán kezdtem köhögni, megfájdult a fejem, délutánra már elég pocsékul éreztem magam. Vettem be fájdalomcsillapítót és elmentem edzésre. Ott, életemben először, kipróbáltam a deszkatörést, ami nagyon érdekes volt, mutatom (gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide).


Az ezután következő napokban szinte folyamatosan rázott a hideg a láztól, hasogatott a fülem és hányingerem volt, ennek ellenére dolgoztam, lovagoltam, sőt csütörtökön még edzésre is elmentem. Persze láz- és fájdalomcsillapítót szedtem, mert teljesen hülye azért nem vagyok. Bevallom, amikor pénteken hirtelen annyira zsibbadni kezdett a kezem, hogy a klaviatúrát sem bírtam nyomkodni a mutatóujjammal, kicsit megijedtem, mert a vérkeringési problémákkal még én sem merek szórakozni. "Szerencsére" éppen ügyeletes voltam, és mire este végeztem, már elmúlt a zsibbadás. Azért a hét végére körvonalazódott bennem, hogy vannak olyan agresszív vírusok, amelyek ellen talán mégis jobb az ágynyugalom, és a vasárnapi ügyeletes munka után már alig vártam, hogy este hazaérjek és végre pihenhessek. És akkor ez fogadott itthon (gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide).


Itt szeretném megjegyezni, hogy van olyan aktivitás, ami gyógyít, és van, ami NEM.
De már sokkal jobban vagyok.

2017. február 25., szombat

Újabb lakó a virtuális tanyán

A Családfő közölte, solymászkodni fog.

Rámutattam, hogy a munka, a tanyaépítés, a lovaglás, az íjászat és a jitsu mellett már nem tátonghat olyan nagy űr az életében. Megnyugtatott, hogy most csak belép a solymászegyesületbe, madarat majd később szerez. Erre felvetettem, hogy a céges útjai alatt vélhetően nekem kellene etetni és röptetni az állatot, noha az én gyermekkori álmaim közé nem tartozott a solymászkodás. Sebaj, mondta, majd megtanít, hogyan csináljam.

Míg tehát a való életben a tanyán még csupán félig kész kerítés, fák és gaz van, a virtuális tanyán már áram, kút, ház melléképülettel, lovak, kutyák, macskák, birkák, tyúkok, nyulak... és SÓLYOM.

2017. február 10., péntek

Minden jó, bár rossz a vége

Harmadik hét edzés nélkül.
Nem bírom tovább. Az intenzív testmozgás erősen addiktív dolog.
Nagyon ajánlom a lábujjamnak, hogy a hétvége alatt forrjon össze, mert utána véget vetek a regenerációs fázisnak.

Azt meg még nem is meséltem, hogy három héttel és két nappal ezelőtt, életemben először elmentem pedikűröshöz. Csodálkozott kicsit, hogy miért negyvenhét évesen szánja rá magát valaki a "pediztetésre", de felvilágosítottam, hogy mezítláb harcművészkedünk, és szeretném, ha szép lenne a mezítlábam. Mindent meg is tett az ügy érdekében, ezért másnap végre azzal a tudattal léptem a tatamira, hogy a lábam kifogástalan állapotban van. Ez a kifogástalan állapot még pontosan másfél óráig tartott, mivel ugye az edzés végén eltört a jobb nagylábujjam.

2017. február 4., szombat

Hát így

Az valami rettenetes, hogy már két hete nem voltam edzésen, de sajnos az nem olyan dolog amit lehetne óvatosan, lábujj nélkül csinálni, sőt már eleve a tatamira sem bírnék fellépni, mert attól behajlana az ujjam, és úgy egyelőre kurvára fáj. Tehát csak lovazni járok (ja meg dolgozni), de a nagy hidegben két-háromórás terepnél hosszabbat nemigen mentem, így is mindig átfagytam, még szőrén is, pedig olyankor jól melegít a paci. Viszont újra felfedeztem a fürdést, mármint kádban, legutóbb gyerekkoromban ücsörögtem benne ennyit, de a téli terepezések után egyszerűen csodás. Na szóval ilyesmik történnek velem mostanság - vagyis semmi érdekes -, és persze a mindennapi gyomorgörcs valamelyik utódom miatt, még szerencse, hogy többen vannak, így amikor épp az egyik viselkedésén frusztrálódva arra gondolok, nem lett volna szabad gyereket szülnöm, mert nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan vagyok anyának, hiszen a jelek szerint semmi jót nem örökölt tőlem, a nevelését meg egy az egyben elbasztam... de akkor egy másiknak a kedvessége, humora, intelligenciája megmelegíti a szívemet, hisz lám, mennyire értékes ember... és egyiket is, másikat is annyira szeretem, hogy teljesen kikészít az önvád, amiért nem tudtam egy boldogabb, sikeresebb, könnyebb úton elindítani őket.

2017. január 20., péntek

Már nem nevetek

Eredetileg a bejegyzés ennyi lett volna:
A Családfő hazaérkezett négy napos céges útjáról, és eltörte a nagylábujjamat.

De ez egyrészt igazságtalan lenne vele szemben, mert természetesen nem készakarva nyomorított meg, hanem edzésen véletlenül belehúzta a térdét a rúgásomba, másrészt csak az első órában bírtam röhögni a dolgon, utána egyre kevésbé, és amikor hajnali háromkor még mindig nem tudtam elaludni a fájdalom miatt, már egyáltalán nem éreztem viccesnek a dolgot. Éjjeli szenvedésemet fokozta, hogy kitöltöttem egy online személyiségtesztet, ami szörnyű meglepetéssel szolgált: az értékelésben az olvasásra ajánlott honlapok között szerepelt Oravecz Nóra blogja...

2017. január 3., kedd

Népi gyógyászat

Kiderült, hogy a meghűléses betegség miatt végóráit élő, folyton sóhajtozó férfiembernél van rosszabb: aki egész nap fokhagymával és savanyúkáposztával kúrálja magát.

(Apróhirdetés rovatom következik: Légfrissítőt vennék nagy tételben, vagy albérletet keresek rövid távra.)

2017. január 1., vasárnap

Kerítés

Készül.

Nagyfiú háncsol

És a beállított oszlopok...

... futnak tova a birtok határán