"Uram! A késemért jöttem! Hol hagyta? Valami matrózban. Milyen kés volt? Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? Várjunk... Csak lassan kérem... Milyen volt a nyele? Kagyló. Hány részből? Egy darabból készült. Akkor nincs baj. Megvan a kés! Hol? A hátamban." /Rejtő Jenő/

2017. február 10., péntek

Minden jó, bár rossz a vége

Harmadik hét edzés nélkül.
Nem bírom tovább. Az intenzív testmozgás erősen addiktív dolog.
Nagyon ajánlom a lábujjamnak, hogy a hétvége alatt forrjon össze, mert utána véget vetek a regenerációs fázisnak.

Azt meg még nem is meséltem, hogy három héttel és két nappal ezelőtt, életemben először elmentem pedikűröshöz. Csodálkozott kicsit, hogy miért negyvenhét évesen szánja rá magát valaki a "pediztetésre", de felvilágosítottam, hogy mezítláb harcművészkedünk, és szeretném, ha szép lenne a mezítlábam. Mindent meg is tett az ügy érdekében, ezért másnap végre azzal a tudattal léptem a tatamira, hogy a lábam kifogástalan állapotban van. Ez a kifogástalan állapot még pontosan másfél óráig tartott, mivel ugye az edzés végén eltört a jobb nagylábujjam.

4 megjegyzés:

  1. Fontos, a kifogástalan lábállapot! Pláne törés után! Az összeforrás is, jobban megy így! :))

    VálaszTörlés
  2. Jelentem, voltam edzésen. És bármilyen hihetetlen, sztem jót tett a lábamnak. Egyébként is azt gondolom, hogy a mozgás majdnem minden nyavalyán segít, mivel felpörgeti az anyagcserét, a gyógyulás is gyorsul. Nem beszélve a felszabaduló endorfinokról, hiszen a boldogság a legjobb orvosság.

    VálaszTörlés
  3. Mint pedikűrös, csak dicsérni tudlak.

    VálaszTörlés

Pici türelmet kérek, moderálás van a trollok kiszűrésére.